A program 14 órakor Kasó Tibor rövid koncertjével zárul.
Stermeczki András evangélikus lelkész 1998-ban érkezett Dunaújvárosban. Mint mondta, az ünnepség a hagyományokat követi, hiszen a városban Pünkösdkor szentelték fel az új templomot:
„Pályázat útján kerültem a városba, 1999 márciusában foglaltam el a lelkészi hivatalt, majd áprilisban lelkésznek választott az egyházközség, s beiktatott. Arra emlékszem élesen, hogy napfogyatkozás volt, rá egy évre pedig bajnok lett a Dunaferr labdarúgócsapata. Hála Istennek az úszás, kézilabda, vízilabda, kajak-kenu tartja magát. Az egyik bibliai igére emlékszem, ami a 23. zsoltár volt, az Úr az én jó pásztorom. Ezt még Kisapostagon mondtam, hiszen összetartozunk társult egyházközség formájában. Négyen jöttünk a családdal, Barnabás még anya pocakjában volt, Botond pedig 2005-ben született meg. Dunaújvárost már akkor nagyon nyitott városnak ismertem meg. Egyházközségünk akkor is missziós gyülekezet volt, hiszen a város történelméből adódóan nem rendelkezett olyan gyökerekkel, hagyománnyal, mint más, több százéves gyülekezet. Egy hatvanöt éves városban már lehet erre a húsz évre is úgy tekinteni, mint a város történelmének részére. A missziós gyülekezeti, lelkészi munkaszolgálat abban ismerhető fel, hogy hetente kell kitalálnunk új dolgokat, s mozgatni azokat. Azért, hogy mind az idősebbeknek, mind a fiataloknak vonzó, érdekes legyen: kulturális klubok, padlásfelújítás, kerékpártúrák, kismama klub, s minden évben hittantábor szervezünk (Mátrától Zemplénig, Bakonytól a Mecsekig), kétévente a konfirmandusokat Németországba, Bajor partnergyülekezetünkhöz. A mai napig komoly és könnyedebb zenei összejöveteleket, kiállításokat tartunk.”
Az ökumené fontosságáról is beszélt a lelkész.
„A kereszténység szempontjából vízválasztó időket élünk. Ha az ökumenét nem éljük meg a gyakorlati, éles hétköznapjainkban, akkor hamar csak egy pici szelete marad a kereszténységnek. Városunkban a tavalyi évtől ez egy megélt üggyé lett, hiszen mind a római katolikusok, mind a görög-katolikusok, református és baptista testvérekkel is nagyon jó a kapcsolat. Ezért tervezzük, hogy újra indítjuk a nyári gyakorlatainkat, az egyetemes ökumenikus imahéten összegyűjtött perselypénzt összegyűjtve későtavaszi kerti partit rendezzünk együttesen ismét. Legyen több közös alkalmunk hitoktatókként, kulturálisan. Lássuk meg a jót, amiért lehet élni.”
Pünkösd a mindenkori keresztény egyházak újjáteremtéséről szólva, Reisch György evangélikus lelkész, mint templomépítő sem kételkedik a megújulásban:
„A kilencvenes évek közepén még minden nagyon képlékeny volt. Előttem tény volt akkor, amit a városlakó polgárok is érezhettek, hogy a templom ne csak szakrális hely legyen, hanem kulturális, közösségformáló, a város életében aktívan benne élő hely. Lelkiekben tehát szerettünk volna többet hozzáadni, amit a civil társadalom épített.”
Különös, bár többekkel előfordul, hogy a sporton keresztül jutnak el Istenhez, ahogyan Reisch Györggyel is történt. Nem lelkész és nem is a szülei révén találta meg pályáját, hanem a birkózás által. Élete első versenyén, Baján lett aranyérmes és úgy érezte, erre nem jogosult, mondván, versenytársai régebb óta birkóztak, eredményesebben, mégis mindenkit legyőzött. Reisch György disszidensként került haza, útja során megfordult Brazíliában, Németországban.
„1963-ban történt, s azóta belőlem a Jó Isten van, segít is, mindenütt ott van az orvostól a segédmunkásig. A Szent Lélek által tud az életben gyakorlattá válni, mert ez a legnagyobb misztérium. Eljutottam hozzá, majd érettségi után teológiára mentem. A Honvédból elzavartak, mert teológiára mentem, de a Ganz-Mávag, Kocsis Feri olimpiai bajnok birkózóval befogadtak. Sportállást követően disszidáltam, külföldön pedig megérett bennem Isten szolgálata, hogy végül hazataláljak, szolgálni.”