Azóta eltelt 20 év, és az iroda ablakából is jól látszik, hogy mennyi minden változott. Az elültetett fák és bokrok szervesen birtokba vették az udvart és kicsit a templomot is. Ugyanakkor, ha a közben megépült kolumbáriumban szemlélődünk, akkor a növekedés árnyéka észrevehető, hiszen elköltözött közülünk egy olyan templomos generáció, amelynek hiányát azóta sem tudjuk pótolni. Pedig a templom épületegyüttese csodálatos. Egy igazi erős vár. Jó ide betérni, bármikor birtokba venni, benne igét hallgatni, beszélgetni, énekelni, elmélkedni. Érezni a falak rejtekében Isten oltalmazó szeretetét. Luther Márton számára is egy várban találtak biztonságos menedéket a birodalmi gyűlést követően, 1521-ben, melyhez többek között épp idén zarándokolt gyülekezetünk. Wartburgi kolostorszobájának kicsi ablaka egy udvarra néz. A mi templomunknak is van egy ilyen védett, intimitást és oltalmat adó belső kertje. Ott lehet focizni és kemencében kenyeret sütni, falat mászni és körbe ülni. Olyan kört alkotni, amely a végtelent és a kezdetet egyaránt jól mutatja. Erre a teológiai, vagy ha úgy tetszik filozófiai alapra formálódott az egész épületegyüttes. Ha az alaprajzát nézzük, akkor tojásdad alakot formál a templom, a parókia, a jurtaház és a kerítés, melynek szerves anyaga a kiégetett klinkertégla. A tojás belsejében található kis jurtaház az ifjúságé. Ebben a kis „csírában” ha élet van, akkor az egész tojásnak, az egész gyülekezetnek van jövője. Gyönyörű jelkép ez!

Nyilván a tojás körül is található egy kert, hiszen ilyen grundot nem jegyez a földhivatal. Éppen ezért a telekhatáron sövény szalad, mely fákkal szabdalt. Ezek a növények a 20 év alatt annyira megnőttek, hogy a templom olykor már nehezen észrevehető. Ám ez nem zavaró, hiszen az építész is szerves egészként álmodta meg művét. A zöld kerítésen belépve, de még a várfalon kívül állva tárul elénk az épületegyüttes első igazán karakteres arculata. A főhajó - mely a belső térben egy egészet alkot - oromfallal zárul, ami meghatározza a templom architektúráját. Bár a torony a legmagasabb az épületen, mégis inkább a homlokzat végpontjától vezeti a szemünket egy spirál vonalban az ég felől a földre. A hajó gerince ívesen hajlik az oltár felé lefelé – akár egy felfordított csónak gerince –, és a végén visszafordul a főhajó párkányán. Ez a vonal egészen a parókia széléig szalad, mely ott ismét kanyart vesz és a vápán siet vissza, hogy aztán ismét megforduljon és a „mellékhajó” ereszcsatornáján immáron az egész épületet megrajzolja ez az ív. Ám a légies firka itt még nem ér véget, hiszen a mellvéd falán forgolódik, majd a talajszintet elérve a kolumbárium támfalán folytatódik és a szem elől már rejtett föld alatti rámpán fejezi be rajzát. És ez csak egy részlet a szakrális épületegyüttes misztikájából. Immáron kellő kíváncsisággal közelítjük meg a bejáratot a rámpán. A templom és a parókia között gyalogosnyi rés nyílik a téglafalon, hogy a pallóból ácsolt rácsos kapu kinyíljon és a folyosón keresztül beléphessünk a „belső várba”. Ha ehhez napsütötte időben van szerencsénk, akkor egy igazi mediterrán udvar látványa tárul elénk. A mészkő burkolaton állva körbevesz bennünket a vörösen izzó téglafalazat, amely délen két m-ként, gyámpillérekkel megerősített, résekkel áttört várfalból (gyilokjáratból), azaz kerítésből áll, északon pedig fölöttünk tornyosul a homlokzat páratlan látványa. Jobbról a parókia belső homlokzata, balról a jurta ház köríves fala áll. Még mielőtt belépnénk a templomba, érdemes az erődtemplomokról és a magyar evangélikus templomépítészetről szólni. Ha ezt a három fogalmat szeretnénk ötvözni, akkor a dunaújvárosi evangélikus templom példaértékű. Ami köthető a magyar evangélikus templomépítészethez, az itt megtalálható.

A 13. századtól a 15. századig Erdély déli részén a szász evangélikusság számos templomot épített. Ezek egy része eleve erős várként, erődtemplomnak épült, de nagyobb részét a 15. században erősítettek meg falakkal – van, hogy három fal is kőrbe veszi a templomot –, melyek a török vész ellen készültek. A falakat kettős céllal tervezték. Egyfelől kívülről védőpajzsként állt, másfelől a belső oldalán fedett fülkéket helyeztek el, ahol egy-egy család és jószágaik számára volt ideiglenes lakás. A templom épületegyüttese így egyben szakrális és fizikai oltalommal is szolgált. Ma ennek jelentősége – reméljük – csak az utóbbi esetben áll, bár mintha a történelmi idők 500 év után ismételnék magukat. Bő kétszáz évvel később II. József német-római császár, magyar és cseh király 1781 október végén kiadott türelmi rendeletének köszönhetően, az ellenreformációt követően, a protestánsok építhettek templomot a következő kritériumokkal: „Ahol legalább száz, nem katolikus család élt, ott azok saját költségükön létesíthettek, illetve fenntarthattak helyi gyülekezeteket, sőt – torony és harang nélkül, nem közútról nyíló bejárattal – templomokat is építhettek.” Ilyen artikuláris gyülekezetek és templomok épültek Nyugat Dunántúlon, mint pl.: Celldömölk, Nemeskér, Nemescsó és Vadosfa. Ám a legjellemzőbb vártemplom jellegű és torony nélküli épületegyütteseink Kőszegen és Győrben találhatóak, de a Deák téri templomunkra is jellemző ez. Azonban nem minden településen voltak adva ezek a lehetőségek. Adott esetben a falu legnagyobb fedett közösségi tere a csűr volt. Gyakran tartottak ezekben evangélikus istentiszteleteket. Annak ellenére, hogy ezek az épületek nem templomnak épültek, de az oda betérők imádsága és dicsérete mégis megszentelte a helyet. Nagy Tamás építész nem véletlen tette fel előadásaiban a kérdést: CSŰRTEMPLOM VAGY KATEDRÁLIS? A dunaújvárosi evangélikus templom homlokzata sem nyílik utcafrontra, tornya nem a bejárat felett magasodik, az épület architektúrája nem hivalkodó, hanem inkább szervesen és szerényen követi a táj adottságát, a domborzat ívét. Ez is jellemzője volt a kor evangélikus magyar templomépítészetének. Ha a dunaújvárosi templomunk homlokzatára pillantunk, akkor ez a „csűrtemplom” jelleg is látszik. A keskenyen felsliccel nyílások, a homlokzat tagolása, a lőrésszerű kávákkal bélelt ablakok, a templomhajó egyszerű és homogén vonalvezetése, a nyitott, ragasztott faszerkezetű fedélszék, a díszítésektől mentes falak és a csarnokszerű tér mind erre a protestáns jellegre utal, amint a kapu feletti szemöldökfára vésett és összetéveszthetetlen felitat is ezt üzeni: ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK! Ezt követően léphetünk be a templomba, ha a míves bronzból készült hal formájú kilincset lenyomtuk, a vékony tokosztókkal tagolt kétszárnyú templomajtón.

Most a szélfogóban állunk. Szemben a bejárati ajtó méreteivel megegyező ajtószárnyak állnak, melyeket bár ki kell még nyitni, de a szemnek már nem jelentenek akadályt, hiszen teli üvegportálján keresztül világosan pompázik a semmihez sem hasonlítható templomtér. A szélfogó borovi fenyő burkolatának melegségével még pillanatnyi megállásra kényszerít, hogy részben az iratterjesztés, és az aktuális hirdetés ki-be jövet megtekinthető legyen, ugyanakkor az innen jobbra-balra nyíló, hasonlóan tagolt ajtók kék üvegein keresztül hívogató sejtelmes fény további kíváncsisággal töltse el a betérőt. Ám a látvány most nem engedi, hogy ne egyenesen induljon az ember tovább. A templomtérbe térve az első, ami hatalmába keríti a csodálkozót, az a világosság. A felülről áradó fényesség szinte felemel. Bár szemmagasságban nem található nyílás, mégis úgy érezni, mintha a szabad ég alatt állnánk. A következő érzés a melegség. A templom tervezésénél elsődleges volt a szerves, természetes anyagok használata. Így a fa, az égetett agyag (tégla), a kő és negyedik elemként a fény a meghatározó. Ezek harmóniája, színük és formájuk egyaránt otthonossá teszik a teret. A látványt tovább fokozza a templomtér belső burkolatának praktikusan és játékosan kialakított formája, mely elsőre meghökkentő. A klinkertéglákat 45 fokban kiforgatták, így egy csipkézett csodás falfelületet kaptak, amely gyönyörűen van keretezve ugyanezzel a téglával futó sorokban rakva. Ám itt nem a látvány volt az elsődleges szempont, melyről később írok. A két oszlopban és 9-9 sorban elhelyezett tölgyfa padok között az oltártérig lehet menni. Itt ismét megállít a látvány. Azt érezni, hogy valami misztifikálja az oltárteret. Talán a lépcsőnyi szintkülönbség, talán az oltárteret a templomtértől elválasztó légies korlát? Nem.

Még szemmel nem látható, de az oltártér két oldalán, egy-egy a térdmagasságból a párkányig nyúló ablak található. Az ezeken jobbról és balról beáradó fény misztifikálja a teret. Egy fényfüggönyt libbent a templomtér és az oltártér közé, amely szervesen de átjárhatóan választja ketté őket, amint a szent és a profán, a hétköznapi és az ünnepi is összetartozik, együtt van, de mégis különböző. Perc áhítat után a kíváncsi ember mégis felléphet az oltárhoz, amely tágas és világos. A padok anyagával egyező úrasztala, a szószék, az ambó és a keresztelő medence Suba Mihály asztalos mesteri alkotása. Ezek mind pillanat alatt eltolhatók, hogy így egy nagy, egybefüggő teret kapjunk, pl. zenekarok vagy kórusok számára. A fehér, fröcskölt vakolatú oltártér apszisának tengelyében korpusz nélküli tölgyfakereszt van a falon, amely felett egy az ég felé nyíló ablak hirdeti, hogy Ő testben nincs itt, hiszen feltámadt már.

Megfordulunk és elénk tárul az egész templom, amely arányos és léptékhelyes. Nagyobb a tér, mint mikor bejöttünk, hiszen az előtér feletti karzat képe csak most látszik először. A karzat felett a legmagasabb a belső tér, mintegy 12 m, amely tiszta üvegfelület, csűrhöz hasonló térosztású keskeny ablakelemekkel. A karzat szintén tágas, parkettáján itt is elfér kórus és zenekar egyaránt. Itt található az egymanuálos orgona, mely istentiszteleti szolgálatra kiváló és kedves hangszer. A karzatról lépcső vezet le, amely ajtóval van elválasztva, így zavartalan a közlekedés. A karzat szintjéről nyílik az ifjúsági klubszoba, melynek tetőtere alatt könyvtár, számítógépterem, biliárd, csocsó, kényelmes fotel kismamáknak és az istentisztelet alatti kihangosítás található. A templom két oldalhajója külön belső egység. Keleten vannak a vizesblokkok folyosóval, melyek a templomtérből kis ajtón is megközelíthetők és az iroda. Utóbbiból, tengelyesen szimmetrikusan a sekrestyével, közvetlen az oltártérbe lehet belépni. Nyugaton található a gyülekezeti terem a boltöves gyámpillérek és nyitott fedélszék alatt. Ennek mobil válaszfala a templomtér felöli oldalon egy fenyőfa harmonika ajtó. Ezeket ritkán, de használjuk.

A tér kiválóan alkalmas szeretetvendégségek, játszóházak, festmény és egyéb kiállítások, előadások rendezésére. Innen ugyanis könnyen megközelíthető a teakonyha és a vizesblokkok úgy, hogy a templomteret a sejtelmes kék fényt árasztó oldalajtókon és az előtéren keresztül elkerüljük. Ha a lépcsőházban lefelé indulunk, akkor két vendégszobára bukkanunk az alagsorban. Innen is ki lehet lépni a felszínre, de mélyebben, mint a belső udvar szintje. Itt üde aranyhalastó, játszótér és mini kalandpark található. Erről a szintről közelíthető meg az épületegyüttes kolumbáriuma is. A külső udvaron a másik irányban található a város Trianon Emlékműve országzászlóval. Minden év június 4-én megemlékezünk. Végül megérkeztünk az épületegyüttes másik főbejáratához, ahol egy márványtábla emlékezetet bennünket arra, hogy a templom 2012-ben építészeti nívódíjat kapott. Nem véletlenül.

Nagy Tamás építész alkotása ugyanis elsősorban használati eszköz. Ezt a díjat azok az épületek kaphatják, melyek minimum 5 éve állnak és betöltik rendeltetésüket. A tervező minden térnek, minden épületlemnek, minden falnak és nyílásnak valós szerepet szánt. Arra valók, hogy használják. Ez a pragmatikus gondolkodás érezhető az épületen. Mindennek elsősorban feladata és használati értéke van. Egyetlen öncélú díszítőelem sincs a templomon, mégis pompázatos az egész. Ezt leginkább a csipkés, cikkcakkban rakott templomi burkolat mutatja. Már a tervezéskor igényként fogalmazódott meg, hogy a templomtér miért ne lenne alkalmas koncertek rendezésére, hiszen igen jó kapcsolat van a gyülekezet és a helyi Sándor Frigyes Zeneiskola között. Ezért elsősorban akusztikai szerepe van a burkolatnak, amely az évi tucatnyi koncert alkalmával jelesül szolgál. A téralakítás és térkapcsolatok, az anyagválasztás és a forma, statikai tartószerkezetek és a korszerű igények mind a funkcióról szólnak. Ugyanakkor Nagy Tamás ezt olyan zseniális módon tervezte meg, hogy ezek összessége és harmóniája művészi szépséggel, építészeti mesterművel párosul. A gyülekezet, amely 20 éve használja épületét, benne templomát, ezt csak megerősíteni tudja. A reformáció 500. évében ez a templom nem csupán testi-lelki erős vár, biztos menedék a nyomorúság idején, hanem a Lutheri teológia jeles manifesztációja, melynek dicsőségét a feltámadt Krisztuson keresztül egyedül a Teremtőre irányítja, úgy, hogy közben az élő gyülekezet örömmel szervezheti akár egyszerre is alkalmait, ahol Isten örömteli országát lehet építeni.

A szerző építőmérnök-lelkész.