Noszlopy Gáspár 1820. augusztus 27-én született a Somogy megyei Vrácsikon (ma Újvárfalva) Noszlopy Antal és Szeniczei Bárány Júlia gyermekeként. Az evangélikus család a gyermeket nem az anyaegyháznál, a távol eső Vésén, hanem a nyolckilenc kilométerre lévő mezőcsokonyai református parókián kereszteltette meg augusztus 31-én.

Végvári vitéz és jogász felmenők

A nem törzsökös somogyi Noszlopy család származását Nagy Iván 1346-ig vezette vissza. Noszlopy Kristóf vezérletével a család tagjai részt vettek a mohácsi csatában is, a végvári küzdelmek idején a devecseriekkel együtt Somló várát védték. A reformáció elterjedtével az elsők között tértek át az evangélikus hitre. A 18. században vasi nemesekként írták össze őket, Nemesdömölkön éltek, ahol Noszlopy János az evangélikus templom építésében jelentős szervezőmunkát végzett. Fia, Sándor (1739–1804) felvilágosult deista, az ész és a reformok embere volt. A nagy műveltségű jogász Dukán élt feleségével, Berzsenyi Évával.

1802-ben a Berzsenyi-ágról származó somogyi családi örökség az anyagi biztonság lehetőségét kínálta Noszlopy Sándor jogász végzettségű fiának, Noszlopy Gáspár apjának, Antalnak. Az ifjú jogász hétszázhatvan holdat, elhanyagolt birtokot és kúriát talált anyai nagybátyja után. Házasságával somogyi kötődését tovább erősítette, mivel a németapáti prédikátor tizenhét éves lányát, Szeniczei Bárány Júliát vette feleségül. Noszlopy Antal számára nem akárki kérte meg leendő felesége kezét: az akkor már somogyi birtokosként is ismert Berzsenyi Dániel költő. A házaspár első fiúgyermeke, Antal 1814-ben született.

Hivatali pálya a megyében

A család hatodik gyermekeként született Gáspár a megye első iskolájában, a Csurgói Református Gimnáziumban kezdte tanulmányait (1832–1834). Az iskolát belengő szabad szellemiség, Csokonai ihletése valószínűleg hatással volt az ifjú Noszlopyra is. Két év csurgói diákság után a megye központjába, Kaposvárra vitte a család a fiút. 1837-ben itt fejezte be a középiskolát.

A jogászéveit Pesten megkezdő fiatal 1839-től Pápán folytatta tanulmányait. Nem volt konviktusi bentlakó, városban tartózkodóként nagyobb szabadságot élvezhetett. Magatartására jellemző, hogy a pápai két év alatt ötvennégy alkalommal állt a diákokból álló fegyelmi tanács előtt. Mindezek ellenére 1841-ben Pápán elvégezte jogi szemesztereit.

Szintén jogász, Antal nevű bátyjával ellentétben nem hagyta el a megyét, hivatali pályáját a megyei közigazgatás lépcsőfokain haladva építette. 1846-ban a Kisgombán ötvenhárom holdon gazdálkodó (kisbirtokosnak mondható) Noszlopy Gáspárt a marcali járás másod-alszolgabírájának választották. Valószínűleg a hivatala és a kevés jövedelem meghatározta körülmények között telt volna el az élete, ha nem jön a szabadságharc.

A szabadságharctól a tragikus végig

Somogy nemesei osztatlan örömmel fogadták a márciusi vívmányokat. Noszlopy mint szolgabíró a megszerzett információkat járási kerületében ismertette, a jobbágyokat a megszűnő robotkötelezettséggel biztatta. Somogy megyét azonban nem csak a belső dolgok izgatták: a megye és az ország határát jelentő Dráva-vidék védelme az ország szempontjából is fontos volt. Az áprilisi törvények szellemében felállítandó nemzeti őrsereg szervezése a megye szolgabírói karának, így Noszlopynak is legfontosabb feladatává vált.

Több hetet töltött 1848 júniusában nemzetőreivel a megye déli határain, szeptemberben oroszlánrészt vállalt az önkéntes mozgó nemzetőrség szervezésében. Innét számíthatjuk katona-pályafutását is. A megyébe betörő és szeptemberben átvonuló horvát haderő elleni gerillaharc tapasztalatai jelentették számára az első ilyenfajta küzdelem élményét. A horvát hadak elvonulása után a megyében viszonylag békés időszak következett, majd ennek a császári hadak 1849. januári bevonulása vetett véget.

Noszlopy ekkor – néhány hetes bujkálás után – a kormány után ment Debrecenbe. Az akkori közlekedési viszonyokat és a háborús időszakot tekintve ez súlyos döntés volt. Családját is hátrahagyva, a debreceni kormánnyal közösséget vállalva egész korábbi életét kockáztatta, ami elhivatottságát és megszállottságát mutatja. Debrecenben bátyjával, Antallal a Dunántúlról érkező hírek elemzésével és egy felszabadítási tervvel töltötték napjaikat. Azt készítették elő, miként tudnának helyi népfelkelést elindítani, majd ennek segítségével felszabadítani a déli országrészt. Kossuth március 10-én jóváhagyta elképzeléseiket, katonailag Perczel Mór alá rendelte őket.

A szabadságharc győztes csatái a közhangulatot is megváltoztatták. Noszlopy Somogyból, Tolnából is kedvező híreket kapott. Áprilisban elérkezettnek látták az időt, hogy immár kormánybiztosi kinevezéssel visszatérjenek Somogyba. Április 19-én Bajánál léptek a Duna jobb partjára, 24-én pedig a Tolna és Somogy határán fekvő Nagyberkiben voltak. Noszlopy Marcaliból szervezte meg a somogyi népfelkelést, amelynek eredményeként május 1-jén a megye központjába, Kaposvárra vonultak be a felszabadító erők.

Ezzel egyedülálló tettet hajtott végre: reguláris katonai erő nélkül, helyiekből szervezett népfelkelés által szabadított fel egy megyét. A május–júliusi időszakban a Dél-Dunántúl sok települését felszabadították, a Somogy körüli vármegyék azonban továbbra is császári-királyi kézben voltak. Noszlopy mint „tiszta lelkű forradalmár” a császári érzelmű hivatalnoki kart lecserélte, számosakat börtönbe is juttatott. Hivatali működése során a megye nemesi családjaival, meghatározó embereivel került konfliktusba. Több olyan rendeletet, pamfletet adott ki, amelyek már köztársasági érzelmű, szocialisztikus tanokat hirdettek. Forradalmisága, radikalizmusa ekkor már vitathatatlan.

1849. július végén elérte Somogyot a császári hadsereg betörése. Noszlopy, Szemesnél átkelve a Balatonon, seregét Balatonfüredre vitte, majd Veszprémben Komárom felé útjára bocsátotta az általa szervezett 127. zászlóaljat. Ő maga a Balaton déli partján, a fonyódi hegyekben rejtőzve várta a szabadságharc végét. 1850. áprilisi elfogásáig az országban bujkálva az illegális felszabadító mozgalmat szervezte.

Legendája ekkor teljesedett ki. Első elfogatásából Pestről 1850. május 12-én sikerült megszöknie. Ezután tovább szervezte földalatti mozgalmát, amellyel még Ferenc József elfogatását is tervbe vették. A Noszlopy után nagy erőkkel nyomozó rendőrség 1852 novemberében Budán fogta el a forradalmárt. A halálos ítéletet 1853. március 3-án hajtották végre az egykori kormánybiztoson.

Társaival közös síremléke ma a budapesti Fiumei úti sírkertben található. Nevét ma Kaposváron utca őrzi, Marcaliban és Kaposváron középiskolája viseli nevét. Utóbbinak a kertjében található mellszobra minden évben megemlékezések színhelye. A szabadságharc utáni életéről és a császár ellen tervezett merényletről film is készült Élve vagy halva (1979) címmel.

(A cikkben felhasznált források a Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltárában [MNL SML XV.25. Kiállítási iratok gyűjteménye. 2.d. 123.; 3.d. 60.; XV.77. Plakátgyűjtemény. 1848/49. IX.2.14.] találhatók.) 

A szerző a Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltárának igazgatója.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 17–18. számában jelent meg 2019. május 5-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.