Egy könyv azoknak, akik boldogok szeretnének lenni

Egy könyv azoknak, akik boldogok szeretnének lenni

Share this content.

Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Kézdi Beáta, fotó: Fehér Bertalan
Budapest – Istenről beszélni jó – vallja Büky Anna író. Most elkészült ötödik könyve, a Megtérés, amely huszonegy különleges beszélgetést, huszonegy tanúságtételt gyűjt egybe. A szerzőt a megtérésről, a keresésről és a könyv megszületéséről is kérdeztük.

– Írt már sikeres könyveket férfiakról, nőkről, családról. Hogyan született meg a gondolat, hogy most megtéréstörténeteket gyűjtsön egy kötetbe?

– Egy könyv megszületése előtt mindig különös hangulatba kerülök. Nemrég visszaolvastam, hogy mit írtam akkortájt a naplómba, amikor megfogalmazódott bennem a könyv ötlete. Érdekes volt visszanézni, hogy milyen izgatott várakozás lett úrrá akkor rajtam. Tudtam, hogy írnom kell, de nem volt témám, nem tudtam pontosan, mit írjak. Egyik nap azonban hallottam a hangot magamban, amely azt mondta: „Ez a könyv meg van írva.” Kérdeztem magamtól, mit akar tőlem az Isten, milyen könyvet vár. Írtam már regényt, novelláskötetet, készítettem fordítást, majd rájöttem: interjúkötetet még nem írtam, és egyetlen téma volt, amely már évek óta maximálisan kitöltötte a gondolataimat: Isten.

– A forma és a téma meglett. Mégis, hogyan lát neki az ember egy ilyen súlyú feladatnak?

– Imádkoztam. „Engedd meg, Atyám, hogy ne rettenjek meg a feladattól, és ne engedd, hogy ellustuljak. Add, hogy felismerjem minden pillanatban, hogy mi a teendőm a Te dicsőségedre” – írtam le a naplómba. Láttam magam előtt: ahhoz, hogy egy ilyen beszélgetéskötet meg tudjon valósulni, olyan háttérre van szükség, amelyben a megnyilatkozó fél teljes biztonságban érzi magát. Lehet, hogy furcsának hangzik, de úgy képzeltem ezt el, mint az anyaméhet, a tökéletes teret. Egy burkot, amelyben az ember vallani tud Istenről, a megté- résről. Ezután kerestem meg az Evangélikus Élet főszerkesztőjét, T. Pintér Károlyt, majd a Luther Kiadót.

– Huszonegy rendkívül különböző evangélikus kortársunk története olvasható a könyvben. Hogyan talált rá az interjúalanyaira?

– Évek óta járok rendszeresen templomba, egyházi rendezvényekre, és jó ideje érzékelem a különbséget a vallásukat gyakorlók és a hitre jutottak között. Én az utóbbiakhoz akartam közelebb kerülni. Megkerestem Szeverényi János evangélikus országos missziói lelkészt, bíztam az ajánlásaiban. De voltak olyanok is, akiket én ismertem és szerettem volna megszólaltatni, és persze nagy segítségemre volt T. Pintér Károly, aztán Bakay Péter, egyházunk országos cigánymissziói referense és Keczkó Pál, az én lelkészem. Olyan emberekre próbáltunk rátalálni, akik mernek a hitükről bizonyságot tenni.

– Luther Márton a mindennapi megtérésről beszél, ám vannak, akik villámcsapásszerű változásról tanúskodnak. Sokan vannak azonban, akik egy életen át keresnek, és nem találnak. Ön szerint milyen a megtérés?

– Isten azt szeretné, hogy mindenki megtérjen, de nem mindenkiben van meg a befogadókészség. Van, aki gyakorolja a vallást, de nincs meg benne a hitre jutás„képessége”. Mert ahhoz nyitottság szükséges. Nagyon szépen írja ezt le a Biblia: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.” (Jel 3,20) A megtérésre nincs recept. Van, akinek nagyon egyszerű módon, van, akinek sok szenvedés árán történik. Én a magam részéről már hosszú évekkel ezelőtt észrevettem, hogy kifejezett szívszúrást érzek, ha Jézust „bántják”, vagy valamilyen gúnyolódást hallok, olvasok vele kapcsolatban. Amikor az ember életében megtörténik a változás, még ha nem ismeri is fel azonnal, érzi, hogy megváltozott, másként viselkedik. Nagyon fontos, hogy legyen ebben a helyzetben egy közösség, egy lelkész, aki az embert „felfogja”. Az általam feljegyzett különböző történetekben van hasonlóság is. Például mindegyik beszélgetőtársamnál volt egy olyan pillanat, amikor erős belső késztetésre úgy érezték, hogy muszáj olvasniuk a Bibliát. Nem tudták letenni. Érdekes, hogy ilyenkor megnyílnak a szavak: az, amit régen nem értettünk, egyszerre csak tiszta, személyes üzenetté válik.

– Sokan nem tudnak vagy nem akarnak a hitükről beszélni. A kötetben megszólaló huszonegy ember is nehezen nyílt meg?

– Mindegyikőjük szívesen mesélt, mert azt érezték: jó Istenről beszélgetni. Óriási bátorság a részükről, hogy így megnyíltak a hitükről, az életükről. Soha nem tapasztaltam még azt, hogy interjút készítve végig boldog voltam a beszélgetés alatt. Minden Istenről szólt, és azonnal megvolt a konszenzus.

– Különleges szerkesztési elv, hogy bár interjúkötetről beszélünk, nincsenek benne portréfotók. Ez tudatos döntés volt?

– Azért nincs benne kép, mert dialógust folytattunk, és nem egymást csodáltuk, hanem Jézus Krisztust. Nem éreztem szükségét, hogy a képekkel elvonjuk a figyelmet a lényegről. A lényeg pedig az, hogy Isten megérintette őket.

– Kiknek ajánlja a kötetet?

– Egyrészt azoknak, akik keresnek, vagy még azt sem tudják, mit, kit keresnek. Ilyenkor az ember élete tele van tragédiákkal. Nincs könnyedség, nincs magától értetődő megoldás. Ezt a saját életemben is megtapasztalhattam, pedig kerestem, kutattam én is. Ezért is írok könyveket és tizennégy éves korom óta naplót. Ez az ötödik könyvem. Istenről szól, a rendről, a teljességről, arról, hogy ez a világ jó, és nem csak szenvedés van benne. Különösen ajánlom még e könyvet a nőknek, hogy megismerjék, milyen csodálatos és nagyszerű nők vannak a Bibliában, és hogy Jézus mindig milyen mélységes megértéssel és együtt érző szeretettel fordul hozzájuk. De alapvetően mindenkinek ajánlom, aki boldog szeretne lenni!

Büky Anna Megtérés című interjúkötetének bemutatója 2015. december 10-én 17 órától lesz a belvárosi Centrál kávéházban (Budapest V. ker., Károlyi utca 9.). Minden érdeklődőt szeretettel hív a Luther Kiadó. Az esten – mások mellett – közreműködik Szeverényi János, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos missziói lelkésze.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!