Egy lutheránus lelkész gondolatai az időről

Egy lutheránus lelkész gondolatai az időről

Share this content.

Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Tubán József
Ez most nem arról szól, hogy bárkitől is irigyelném a hosszú hétvégéket. Talán érdemes mégis elgondolkodni egy-két dologról az idővel kapcsolatban.

Az idő egyike azoknak a szakrális bölcsőknek, amelyek az emberi élet méltóságát hivatottak biztosítani. A Bibliában már a legelején azt olvassuk, hogy a teremtés első aktusa, a világosságnak a sötétségtől való elválasztása után „lett este, és lett reggel: első nap” (1Móz 1,5), vagyis megteremtetett az idő. Az Úr hat napon át teremt, alkot, majd a hetedik napon megpihen, megszentelve – vagyis önnön tulajdonává nyilvánítva – azt. Innen jön a Tízparancsolat rendelkezése: „Szenteld meg az ünnepnapot!”

Az időnek szakralitása van. Nem egyszerűen elmúlik, hanem ritmust ad az ember, sőt a természet életének. Mindennek megvan az ideje, sóhajt fel ugyancsak az Ószövetségben a prédikátor (lásd Préd 3,1). Tavasz, nyár, ősz, tél. Rügyfakadás, érlelődés, csendes pihenés. Hétköznapok és ünnepek. Munka és pihenés, tevékenység az életfeltételek biztosítása érdekében és lélekben való felülemelkedés a mindennapin. Örök rend ez, vagyis az idők kezdetétől az idők végezetéig tart. (Nem is akarta megbontani ezt a hétnapos ciklust az emberiség történelmének utolsó két évezredében senki, csak az embert leginkább semmibe vevő, egymástól nem függetlenül kialakult rendszerek, a jakobinus és a bolsevik rezsim. De ezek a kísérleteik sem tartottak sokáig.)

Azt hinnénk, hogy az idő elszaladt az ember mellett, de nem: mostanában úgy fest, hogy az ember próbál elszaladni az idő mellett. És ezzel porba rántja annak kezdetektől meglévő szakralitását. A 2018-as esztendőben is jó néhány úgynevezett hosszú hétvége bolygatta meg az életünket. Nem azzal van baj, hogy sokan el tudnak menni wellness programokra egy-egy ilyen három-négy napos pihenő alkalmával, hanem hogy az ünnepek lassan kezdenek eltűnni ebben a pragmatikussá csupaszított időértelmezésben. Hogy március 15-e, augusztus 20-a vagy az egyházi ünnepek, karácsony, húsvét, pünkösd sokak szemében csak hosszú hétvége, nem pedig ünnep, a megemlékezés napja. (A jelzett egyházi ünnepek eredetileg nyolcnaposak voltak, de mi már a két nappal is alig tudunk mit kezdeni…)

Ha bedőlünk a lélektelen pragmatizmus prófétáinak, és felszámoljuk az idő szakralitását, akkor menthetetlenül el fogunk veszni benne. Élvezzük az összevont hétvégéket, de lássuk meg a kellemes napok hátterében az ünnepet, amelyet a maga karakterének megfelelően meg kell szentelni. Hévízen vagy Hajdúszoboszlón idegenként is el lehet menni a helyi emlékműhöz március 15-én, és beszélni néhány percet a gyermekeinknek a nemzetről, a szabadságról, Kossuthról és Petőfiről. A mátrai erdei lakból is le lehet gyalogolni nagypénteken vagy pünkösdkor a közeli falu – akármilyen felekezetű – templomába és a helyi közösséggel együtt hálát adni a mennyei ajándékokért. Ne sajnáljuk rá az időt, mert különben hamar elszalad, és a végén csak egy keserű sóhaj marad: de hamar eltelt…!

Mert az idő különös szerzet. Minél inkább próbáljuk magunkhoz ragadni, annál inkább rohanni fog, bennünket is magával sodorva. De ha megfékezzük a mohóságunkat, és kiaknázzuk az időben rejlő mindenkori üzenetet, annál inkább lelassul, és annál több marad belőle.

Minden perc ajándék? Nem. Maga az idő az ajándék. Legalábbis annak, aki bölcsen tud élni vele.

Ne akarj elszaladni a saját időd mellett!

A szerző csornai evangélikus lelkész.

Forrás: Lámpás – Tatabánya és környéke evangélikusságának lapja, 2018/2.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 9–10. számában jelent meg 2019. március 10-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.

Címkék: Tubán József - idő -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!