Az alkalmon a liturgiában szolgált a gyülekezet lelkésze, Nagyné Szeker Éva, köszöntő beszédet mondott a gyülekezet felügyelője, Sámel László.

A püspök Lk 17,1–6 versek alapján hirdetve Isten igéjét rámutatott arra, hogy mindig is hatalmas küzdelem és erőfeszítés volt egy templom felépítése. Hetvenöt évvel ezelőtt hosszú gyűjtés eredménye volt, hogy végül felépülhetett a rákoskeresztúriak Bakancsos utcai temploma. (A templom történetéről a gyülekezet honlapján olvashatnak.) Az ünnepen tehát összefonódott az egyházért és a hazáért való hálaadás és emlékezés.

„Az ősök hitéért és küzdelmeiért lélekben hálát adva kell betöltenünk szerepünket a mai világban” – magyarázta a püspök, majd a megbocsátás fontosságáról szólt. – „Sokszor úgy érezzük, betelik a pohár, eluralkodik rajtunk önérzetünk, a velem ezt büntetlenül nem lehet megtenni érzése. A Jézushoz forduló tanítványok azt a feleletet kapják, hogy mindig meg kell bocsátaniuk. De úgy érzik, kevés a hitük erre. Mi is úgy érezhetjük, hogy kevesek vagyunk ehhez, ez a fajta erkölcsi színvonal elérése nehéz számunkra, Isten parancsait lehetetlen teljesítenünk. A magunk megtagadása és a mások előtérbe helyezése rendkívül nehéz feladat, a keresztény életforma megvalósítása szinte lehetetlen. Jézus azonban azt mondja: egy mustármagnyi hit is elég, mert Isten elég erős ahhoz, hogy ezt a gyenge hitet, a mi erőtlenségünket erővé fordítsa” – mondta a püspök, aki hangsúlyozta, Jézus az energiacentrum, ő képes arra, amire mi nem. „Azzal a kevéssel, ami van, szavának engedelmeskedve, erőt kapunk, de cselekednünk nekünk kell. A mustármagnyi hittel, de Jézus hatalmával áldássá válhatunk a ránk bízottak számára” – zárta gondolatait Kondor Péter.

Az úrvacsorás istentisztelet után a résztvevők átvonultak a régi iskolaépülethez, amelynek falán koszorút helyeztek el az ősök emlékére.

Fényképalbum: 2017-es emlékek a gyülekezettörténeti kiállításról.