– Ha most elkészítené a saját névjegyét, mi állna rajta? Úgy is kérdezhetném: kicsoda Prodán Márta?

– Nincs kézbe vehető névjegyem, de ha lenne, sima, matt papírra nyomtatnám aranyozott betűkkel a nevemet, alá pedig egyetlen, engem leginkább kifejező szót. Hogy melyik lenne ez a szó, azt még keresem. Állhatna ott például az, hogy közgazdász. Vagy az, hogy háziasszony. Könyvelő. Otthonteremtő. Anya. Barát. Társ. Vándor. Királylány. Házisárkány. Leárazott növények megmentője. A betűk szerelmese. Mindegyik igaz lenne, de ha mindet ráírnám, sem derülne ki, kicsoda Prodán Márta. Csak rávilágítana életem, érdeklődésem, foglalatosságaim sok apró, csodálatos részletére. De hogy a teljesítményeimtől függetlenül ki vagyok, azt leginkább a Rómabeliekhez írt levélben talált mondattal tudnám kifejezni: „…tőle, általa és érte van minden…” [Róm 11,36] Legmélyebb identitásom valaki nálam nagyobb létezésében rejlik. Tőle jöttem, általa élek, hozzá megyek. Csak kicsit nehéz ezt egyetlen szóban kifejezni.

– Gyermekként szerette meg az olvasást – majd az írást –, vagy ez a felnőttkor felismerése?

– Már gyermekként folyton olvastam. Evés közben, este elemlámpával a takaró alatt, mindig és mindenhol. Szerettem egyedül hazamenni az iskolából, mert akkor nyugodtan továbbgondolhattam a történeteket, vagy újakat találtam ki. Volt egy külön világ a fejemben, ahol nagyon boldog órákat töltöttem. Innen eredhet az írás szeretete is. Számomra az egyik legizgalmasabb folyamat, amikor látok vagy olvasok valamit, és megragad egy szó, egy gondolat, majd abból kiindulva leírok egy saját mondatot. Hosszasan csiszolom, teszem-veszem a szavakat, s nagyon sokszor valami teljesen más lesz belőle a végén, mint ahonnan elindultam. Számomra ez igazi munka, és boldoggá tesz, ha sikerül megfogalmazni néhány szép, fontos mondatot.

– Az első naplóbejegyzéstől a blogon át a könyvig, talán könyvekig – irigylésre méltó, ahogy megörökíti a kis hétköznapi és a nagy jelentőségű történéseket. Ez a léleknek is segít eligazodni a világban?

– Igen, nagyon sokat segít. Vegyünk például egy átlagos napot, amikor reggel elmegyek dolgozni, vagy este állok a hűtőszekrény előtt, azon tűnődve, mit is főzzek az ott található maradékokból. Én szeretek ezeknek a mozdulatoknak értelmet adni, szerető szemekkel nézni mindennapjaim eseményeire, megemlíteni azt is, ami említésre sem méltó, írni róluk, nagy ügyet csinálni belőlük.

A cikk itt folytatódik.