Sok segítségre van szüksége a lelkésznek ahhoz, hogy olajozottan működjön a hitoktatás, a gyerekmunka. Balog Eszternek két lelkes segítője is van: Hendéné Újvári Andrea (képünkön balra), a Gyóni Géza Általános Iskola pedagógusa – osztályfőnök, szeptembertől elsősei lesznek – és Kecskésné Harmincz Jolán, a Dabasi Bóbita Óvoda vezetője. Példájuk arról tanúskodik: a pedagógus (meg persze a lelkész) igazából sosincs „szabadságon”. Hivatását nem akasztja szögre, s lelemé­ nye mindig talál keretet, formát, miként tehet azokért, akikhez küldetését kapta.

„Gyónon remek kis csapat működik – mondja a lelkész. – Tagjai mind önkéntesek, pedagógusok és más hivatású segítők. Minden nagyobb gyermekalkalom előtt összeülünk, és megbeszéljük, ki mit csinál, kinek mihez van kedve. Ittlétem óta az idei a harmadik napközis nyári gyerektábor – erre is így készültünk fel, a legnagyobb egyetértésben. A hittan­ órákon több mint száz gyermekkel találkozom. Azt találtuk ki, hogy a gyülekezetben is legyen helyük a gyerkőcöknek. Így álmodtuk meg a barátság háza gyermekalkalmakat Hendéné Újvári Andreá­ val együtt.”

Barátságok és a barátság háza

„A barátság háza havonta gyűlik össze, alkalmanként tizenöt-húsz gyermekkel – veszi át a szót Hendéné Újvári Andrea. – Kötetlen, játékos programot kell elképzelni, kedvük szerinti társasjátékokat. Olyanokat, amelyekben – a ház nevéhez méltóan – barátságok szövődhetnek az evangélikus gyerekek között. Három alkalom volt már, és mindegyik nagyon jól sikerült. Ha fiúk jönnek, akkor persze mozgalmasabb, »fiúsabb« játékok a menők, a kislányoknál a kézműveskedés, agyagozás a népszerű. Nálunk azt játszhatják, azzal foglalkozhatnak, ami az ő igényük, amihez leginkább kedvük van.”

A kérdésre, hogy amikor a legnagyobb kincs és a legritkább luxuscikk a szabadidő, vajon önkéntesként, minden ellenszolgáltatás nélkül vállalnak-e szolgálatot, Andrea a legtermészetesebb mó­ don bólogat: hát persze, mondja, ezt ők szívesen végzik, örömmel. Az ő szemszögéből nézve – magyarázza – az a jó, hogy egyszerűen szeret a gyerekek köré­ ben, az iskolában lenni. Lehetne persze sok mindent csinálni ehelyett, de itt, azaz az iskolában és a gyülekezetben érzi jól magát, gyerektársaságban. A másik érv, hogy Esztertől, a lelkésztől és Jolitól, óvodapedagógus hittestvérétől is tanul – árulja el mosolyogva Andrea. Próbálja ellesni az ő fogásaikat, tapasztalataikat, hogy ezzel is gazdagítsa szakmai tárhá­ zát. „Hasznos ez a ház mindenkinek, jól érezzük magunkat” – teszi hozzá.

Honnan jött egyáltalán a barátság háza az elnevezés? – vetődik fel a kérdés, hiszen egy jó név már önmagában mágnesként vonzhatja az érdeklődőket. Kecskésné Harmincz Jolán elárulja: „Fellépett egyszer Gyónon a pilisi Izsópka együttes, és ez volt az egyik daluk címe. Annyira megtetszett nekünk a név, hogy gyorsan »el is loptuk« tőlük.”

Joli megerősíti, hogy szerinte is nagyon jó közösségépítő szerepe van munkájuknak. Személyes példát is hoz:„Az én kisunokámmal is eljött egy olyan kislány, aki addig nem járt hittanra, nincs megkeresztelve, de az anyukája máris azt mondta, hogy biztosan szeretné, ha ez a jövőben megtörténne. Jó hatással vannak a gyerekek egymásra, megtanulnak alkalmazkodni, és észrevétlenül elsajátí­tanak sok minden mást is a szocializáció terén. Például hogy milyen együtt lenni, egymásnak segíteni, milyen jókat lehet egymással játszani. Jók ezek az együttlé­ tek. Arra törekszünk, hogy sokféle gyerek legyen itt, ennek köszönhetően sokféle személyiség jelenik meg, és mindannyian alkalmazkodunk egymáshoz. Fontos, hogy örömet tudjuk szerezni ezeknek a gyerekeknek, és mindenkit a saját egyé­ niségének megfelelően tudjunk játékokkal lekötni a nyári gyerektáborban csak­ úgy, mint az évközi alkalmakon. Nincs rá­ juk erőltetve semmi. Minden nagy ünnep előtt például együtt készítünk kézműves ajándékokat. Nagyon szeretjük az adventi barkácsolást vagy az anyák napját megelőző felkészülést. Egy szép verset is átnyújtanak ilyenkor a gyermekeink a virág mellett az anyukáknak, nagymamáknak, dédiknek. Meghitt, szép alkalmak ezek.”

Okostelefon helyett beszélgetés

Mindez nagyon szépen hangzik, mégis ott motoszkál a kérdés: mégis hogyan lehet lerobbantani a gyermekeket az okostelefonokról, a tabletekről? Mi a titok? „Ez a legjobb – nevet Joli –, hogy szinte elő se vették, a táborainkban sem! Csak a kalandparkban fényképeztek vele, de tényleg nem bújtak bele! Annyira jó… arról szól ez az egész, hogy mi most beszélgetünk, együtt vagyunk, játszunk, egymást segítjük. Két-három éve voltak, aki laptoppal érkeztek. Eszter kérte, hogy ezt itt ne használják. S megértették a gyerekek, nem is vették zokon! Olyan sok jó program, já­ték van, hogy nem is hiányzik nekik. Most már eszükbe sem jut…”

Andrea így folytatja: „Nagyon jók a közös étkezések, szeretnek együtt enni, kiszolgálni egymást, sok a testvérpár, vagy akár hárman is vannak testvérek. Azt tapasztaljuk, hogy figyelnek egymásra, megvédik a kicsit, példaértékű a viselkedésük.”

Mint Eszter nevetve mondja, mindig „gyerekbarát” menü van. E sorok írója is tanúsítja, hogy ez színigaz: ottlétünkkor a nagy klasszikust, a híres betűtésztás paradicsomlevest és a rántott sajtot krumplipürével bizony mi, felnőttek is – fotós kollégámmal – igen nagyra értékeltük.

Ha már a közös étkezésről szó esett, nem feledkezhetünk meg a lelki táplálékról sem. A reggeli áhítatokat Balog Eszter tanulságos történetekbe ágyazza, és huszonöt perces kisfilmekkel illusztrálja. „Úgy jönnek ki a gyerekek a templomból, olyan áhítattal és nyugalommal az arcukon, hogy az csuda!” – meséli Joli. Amit láttak, hallottak, a lelkész és két pedagó­ gus segítségével még csoportokban meg is beszélik. Így az élményeket még haza is viszik a gyerekek, s ez jó – mély nyomot hagy a kicsik lelkében.

Beszélgetésünk vége felé arról az elhivatottságról, evangélikus hitükről érdeklődünk, amely fűti ezt a két remek, elhivatott pedagógust. Andrea számára az erőt a közösséghez tartozás adja, amelyben megéli hitét; szereti ezt az evangé­ likus családot, amelynek tagja. Úgy érzi itt magát, mintha hazajönne. Anyai részről minimum harmadik, de inkább „többedik” generációs evangélikus.

Családban vannak

Jolit itt, a gyóni templomban keresztelték, itt is konfirmált, a dédszülőkig – de tán még azon is túl –mindenkije evangélikus. Régi hitvalló család tagja szintén, ő apai-anyai ágon. „Régi gyóni evangélikus családhoz tartozom. Jó érzés minden vasárnap egy órára megnyugodni, elcsendesedni a templomban. Szükségem van erre az élményre. Eszter igehirdetései sokáig megmaradnak a lelkemben” – árulja el. Kapaszkodó a hitük – értenek egyet a segítők. „Ragaszkodnunk kell az értékeinkhez, hiszen a gyerekeink azt veszik át, amit tőlünk látnak. A keskeny ösvényen kell mennünk.”

A zárszót Balog Esztertől kapjuk: „A gyülekezeti munka az önkéntes segí­ tők nélkül lehetetlen. Ahhoz, hogy egy nagy gyülekezetben kisebb, jól működő csoportok működhessenek, pedagógusok, édesanyák, nagymamák áldozatos munkájára van szükség. Minden, ami a szeretetre és a hitre épül, az megmarad. Miden más csak ideig-óráig való.”

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 33-34. számában jelent meg, 2017. augusztus 27-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.