Sok segítségre van szüksége a lelkésznek ahhoz, hogy olajozottan működjön a hitoktatás, a gyerekmunka. Balog Eszternek két lelkes segítője is van: Hendéné Újvári Andrea (képünkön balra), a Gyóni Géza Általános Iskola pedagógusa – osztályfőnök, szeptembertől elsősei lesznek – és Kecskésné Harmincz Jolán, a Dabasi Bóbita Óvoda vezetője. Példájuk arról tanúskodik: a pedagógus (meg persze a lelkész) igazából sosincs „szabadságon”. Hivatását nem akasztja szögre, s lelemé nye mindig talál keretet, formát, miként tehet azokért, akikhez küldetését kapta.
„Gyónon remek kis csapat működik – mondja a lelkész. – Tagjai mind önkéntesek, pedagógusok és más hivatású segítők. Minden nagyobb gyermekalkalom előtt összeülünk, és megbeszéljük, ki mit csinál, kinek mihez van kedve. Ittlétem óta az idei a harmadik napközis nyári gyerektábor – erre is így készültünk fel, a legnagyobb egyetértésben. A hittan órákon több mint száz gyermekkel találkozom. Azt találtuk ki, hogy a gyülekezetben is legyen helyük a gyerkőcöknek. Így álmodtuk meg a barátság háza gyermekalkalmakat Hendéné Újvári Andreá val együtt.”
Barátságok és a barátság háza
„A barátság háza havonta gyűlik össze, alkalmanként tizenöt-húsz gyermekkel – veszi át a szót Hendéné Újvári Andrea. – Kötetlen, játékos programot kell elképzelni, kedvük szerinti társasjátékokat. Olyanokat, amelyekben – a ház nevéhez méltóan – barátságok szövődhetnek az evangélikus gyerekek között. Három alkalom volt már, és mindegyik nagyon jól sikerült. Ha fiúk jönnek, akkor persze mozgalmasabb, »fiúsabb« játékok a menők, a kislányoknál a kézműveskedés, agyagozás a népszerű. Nálunk azt játszhatják, azzal foglalkozhatnak, ami az ő igényük, amihez leginkább kedvük van.”
A kérdésre, hogy amikor a legnagyobb kincs és a legritkább luxuscikk a szabadidő, vajon önkéntesként, minden ellenszolgáltatás nélkül vállalnak-e szolgálatot, Andrea a legtermészetesebb mó don bólogat: hát persze, mondja, ezt ők szívesen végzik, örömmel. Az ő szemszögéből nézve – magyarázza – az a jó, hogy egyszerűen szeret a gyerekek köré ben, az iskolában lenni. Lehetne persze sok mindent csinálni ehelyett, de itt, azaz az iskolában és a gyülekezetben érzi jól magát, gyerektársaságban. A másik érv, hogy Esztertől, a lelkésztől és Jolitól, óvodapedagógus hittestvérétől is tanul – árulja el mosolyogva Andrea. Próbálja ellesni az ő fogásaikat, tapasztalataikat, hogy ezzel is gazdagítsa szakmai tárhá zát. „Hasznos ez a ház mindenkinek, jól érezzük magunkat” – teszi hozzá.
Honnan jött egyáltalán a barátság háza az elnevezés? – vetődik fel a kérdés, hiszen egy jó név már önmagában mágnesként vonzhatja az érdeklődőket. Kecskésné Harmincz Jolán elárulja: „Fellépett egyszer Gyónon a pilisi Izsópka együttes, és ez volt az egyik daluk címe. Annyira megtetszett nekünk a név, hogy gyorsan »el is loptuk« tőlük.”
Joli megerősíti, hogy szerinte is nagyon jó közösségépítő szerepe van munkájuknak. Személyes példát is hoz:„Az én kisunokámmal is eljött egy olyan kislány, aki addig nem járt hittanra, nincs megkeresztelve, de az anyukája máris azt mondta, hogy biztosan szeretné, ha ez a jövőben megtörténne. Jó hatással vannak a gyerekek egymásra, megtanulnak alkalmazkodni, és észrevétlenül elsajátítanak sok minden mást is a szocializáció terén. Például hogy milyen együtt lenni, egymásnak segíteni, milyen jókat lehet egymással játszani. Jók ezek az együttlé tek. Arra törekszünk, hogy sokféle gyerek legyen itt, ennek köszönhetően sokféle személyiség jelenik meg, és mindannyian alkalmazkodunk egymáshoz. Fontos, hogy örömet tudjuk szerezni ezeknek a gyerekeknek, és mindenkit a saját egyé niségének megfelelően tudjunk játékokkal lekötni a nyári gyerektáborban csak úgy, mint az évközi alkalmakon. Nincs rá juk erőltetve semmi. Minden nagy ünnep előtt például együtt készítünk kézműves ajándékokat. Nagyon szeretjük az adventi barkácsolást vagy az anyák napját megelőző felkészülést. Egy szép verset is átnyújtanak ilyenkor a gyermekeink a virág mellett az anyukáknak, nagymamáknak, dédiknek. Meghitt, szép alkalmak ezek.”
Okostelefon helyett beszélgetés
Mindez nagyon szépen hangzik, mégis ott motoszkál a kérdés: mégis hogyan lehet lerobbantani a gyermekeket az okostelefonokról, a tabletekről? Mi a titok? „Ez a legjobb – nevet Joli –, hogy szinte elő se vették, a táborainkban sem! Csak a kalandparkban fényképeztek vele, de tényleg nem bújtak bele! Annyira jó… arról szól ez az egész, hogy mi most beszélgetünk, együtt vagyunk, játszunk, egymást segítjük. Két-három éve voltak, aki laptoppal érkeztek. Eszter kérte, hogy ezt itt ne használják. S megértették a gyerekek, nem is vették zokon! Olyan sok jó program, játék van, hogy nem is hiányzik nekik. Most már eszükbe sem jut…”
Andrea így folytatja: „Nagyon jók a közös étkezések, szeretnek együtt enni, kiszolgálni egymást, sok a testvérpár, vagy akár hárman is vannak testvérek. Azt tapasztaljuk, hogy figyelnek egymásra, megvédik a kicsit, példaértékű a viselkedésük.”
Mint Eszter nevetve mondja, mindig „gyerekbarát” menü van. E sorok írója is tanúsítja, hogy ez színigaz: ottlétünkkor a nagy klasszikust, a híres betűtésztás paradicsomlevest és a rántott sajtot krumplipürével bizony mi, felnőttek is – fotós kollégámmal – igen nagyra értékeltük.
Ha már a közös étkezésről szó esett, nem feledkezhetünk meg a lelki táplálékról sem. A reggeli áhítatokat Balog Eszter tanulságos történetekbe ágyazza, és huszonöt perces kisfilmekkel illusztrálja. „Úgy jönnek ki a gyerekek a templomból, olyan áhítattal és nyugalommal az arcukon, hogy az csuda!” – meséli Joli. Amit láttak, hallottak, a lelkész és két pedagó gus segítségével még csoportokban meg is beszélik. Így az élményeket még haza is viszik a gyerekek, s ez jó – mély nyomot hagy a kicsik lelkében.
Beszélgetésünk vége felé arról az elhivatottságról, evangélikus hitükről érdeklődünk, amely fűti ezt a két remek, elhivatott pedagógust. Andrea számára az erőt a közösséghez tartozás adja, amelyben megéli hitét; szereti ezt az evangé likus családot, amelynek tagja. Úgy érzi itt magát, mintha hazajönne. Anyai részről minimum harmadik, de inkább „többedik” generációs evangélikus.
Családban vannak
Jolit itt, a gyóni templomban keresztelték, itt is konfirmált, a dédszülőkig – de tán még azon is túl –mindenkije evangélikus. Régi hitvalló család tagja szintén, ő apai-anyai ágon. „Régi gyóni evangélikus családhoz tartozom. Jó érzés minden vasárnap egy órára megnyugodni, elcsendesedni a templomban. Szükségem van erre az élményre. Eszter igehirdetései sokáig megmaradnak a lelkemben” – árulja el. Kapaszkodó a hitük – értenek egyet a segítők. „Ragaszkodnunk kell az értékeinkhez, hiszen a gyerekeink azt veszik át, amit tőlünk látnak. A keskeny ösvényen kell mennünk.”
A zárszót Balog Esztertől kapjuk: „A gyülekezeti munka az önkéntes segí tők nélkül lehetetlen. Ahhoz, hogy egy nagy gyülekezetben kisebb, jól működő csoportok működhessenek, pedagógusok, édesanyák, nagymamák áldozatos munkájára van szükség. Minden, ami a szeretetre és a hitre épül, az megmarad. Miden más csak ideig-óráig való.”
A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 33-34. számában jelent meg, 2017. augusztus 27-én.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.