– 2013. szeptember 1-től fél állásban vagytok az egyetemi gyülekezet lelkészei. Honnan érkeztetek ide?

Szántó Enikő: – Avatásomat követően két évet szolgáltam a Budapest-Fasori evangélikus gyülekezetben, majd parókusi vizsgát tettem. Az elmúlt öt évben két kislányommal anyasági szabadságon otthon voltam. Előtte lelkigondozást tanultam, most újra pszichodrámával is foglalkozom. Zuglótól Irsáig – ahol szolgálhattam –, mindig szerveztem, vezettem ifjúsági órát. Mindkét szakdolgozatomban – különböző szempontból megközelítve – ezzel a korosztállyal foglalkoztam.
Az egyetemi gyülekezetbe magam is jártam teológusként. Az itt lévő ökumenikus közeg is ismerős: a svájci „Ecumencal Institute” ösztöndíjasaként tanulhattam az egyetem alatt, és a Közös Pont ökumenikus sátorban is évekig szolgáltam a Szigeten.

Mézes Zsolt: – 2007-ben végeztem az Evangélikus Hittudományi Egyetemen, majd egy évig Helsinkiben tanultam, ösztöndíjjal. 2008-11 között a SOTE Mentálhigiéné Szakán a Lelkigondozói Továbbképző szakot végeztem el – melyet korábban Enikő is – és a teológia doktori iskoláját idén fejeztem be. Közel tíz éve Gáncs Tamással és Pelikán Andrással a teológián alapítottuk a Jelenlét Műhely Egyesületet, a Kairosz című, néhány számot megélt folyóirat kiadására. 2008-ban áthangoltam az egyesületet az általam Debrecenben megalapított Láthatatlan Színház Társulat háttérintézményére. Ebbe a közösségbe mind a mai napig nyolc-tíz fő rendszeresen összejár, előadásokat tartunk ott is és Budapesten is. A doktori témám is erre a műfajra épült, és e dramatikus műfajnak módszertani tudományos alapjait fekteti le. Tehát a lelkészkedés mellett ez a fő missziós, művészeti és oktatói terület, amellyel foglalkozom.

– Budapesten az egyetemisták nem csak az egyetemi gyülekezetbe járnak. Az adott korosztály megszólítása sem egyszerű kérdés, hiszen nagyon sokféle impulzus éri az egyetemistákat. Miért vállaltátok el, hogy egy ilyen speciális gyülekezet lelkészi feladatát lássátok el?

Szántó Enikő: – A Közös Pontos élmények számomra nagyon meghatározóak. Ezt a kezdeményezést még 1999-ben másod-harmad magammal indítottuk el. Az egyetemi munka is olyasmi, mint amikor a keresztény egyházak a Közös Pont keretében kimentünk a Szigetre azért, hogy egyszerűen csak jelen lehessünk, elérhetőek legyünk a számukra, beszélgessünk az emberekkel és valami más arcát mutassuk meg az egyháznak, amit eddig alapvetően ismertek. A lágymányosi templom is hasonló rengetegben van. Kollégiumok és egyetemek vesznek körül minket. Nagyon jó helyen vagyunk, tényleg az életterük sűrűjében... Így most a legfontosabb feladatunk, hogy láthatóvá tegyük mindazt amire hívjuk a diákokat. Ebben még van elmaradásunk, de ezt az elkövetkezendő időszakban pótolni kell.
Az egyetemi lelkészség egy speciális műfaj, amelyben minden itteni lelkésznek az arcéle – ahogy megéli Krisztust –, nagyon karakteresen meg tud jelenni. Nyilván a gyülekezeti lelkészségben is megvan ez, azonban az egyetemiben nincsenek azok a bevett formák, amik egy átlagos gyülekezetben vannak. Nem csoda, hogy a Zsolt által említett Láthatatlan Színháznak vagy a Közös Pontnak is az egyetemi gyülekezet volt a bölcsője.

Mézes Zsolt: – Ez egyetemi gyülekezeti státusz egy nagyon érzékeny korosztályt céloz meg. Ennek a csoportnak sajátos élethelyzete van. Egyrészt már rendelkezik a belátás szabadságával, ugyanakkor még sokan megtehetik közülük – szülői áldozatok árán –, hogy nem kell önállóan magukat eltartaniuk. Ez azt jelenti, hogy van idejük kinyílni a világra, szembesülni a felnőtt-lét kérdéseivel. Az egyetemista állapot a gyermekkor és felnőttkor átmenete. Ilyenkor olyan komoly és speciális kérdések merülnek fel, mint például az, hogy helyén vagyok-e abban amit tanulok, vagy a milyen a párkapcsolatom, hogyan állok hozzá, találok-e társat magamnak? Ilyen dolgokról nagyon sok helyen lehet beszélgetni, de amiben az egyetemi gyülekezet pluszt tud adni az a spiritualitás szemlélet. Vagyis az, hogy az evangélikusság, és az egyetemes keresztény értékek szerint hogyan gondolkozhatunk ezekről a témákról közösen. A mai világban ha egy fiatal vállalni szeretné kereszténységét, akkor az mit adhat neki erőként, avagy – és ne feledjük – kötelességként? Olyan támasztékokat vagy fényoszlopokat szeretnénk itt megfogalmazni, mely segítséget nyújthat a fiataloknak e tájékozódásban. A cél az, hogy helye legyen a beszélgetéseknek egy olyan keretben, amelyben jelen van az egyház. Egy olyan lelki-szellemi otthont szeretnénk létrehozni, amely arra az időre, amíg az egyetemisták a biztos helyüket meg nem találják az életben, a hivatásukban, a kereszténységben, legyen számukra lehetőség ez a tér, hogy ezt minél jobban kimunkálják Isten közvetítésével.

– A Magyar tudósok körútján naponta több ezer fiatal megy el az egyetemi gyülekezet épülete előtt. Hogy lehet ezt az ajtót úgy láthatóvá tenni, hogy egy huszonéves lehetőséget lásson abban, hogy érdemes ide bejönni? Máshogy fogalmazva: mit jelent a kereszténység az egyetemisták számára?

Mézes Zsolt: – A kereszténység nem mennyiségi kérdés. Nekünk mindenképpen onnan kell elindulnunk, ahol a fiatalok vannak. Abból a helyzetből, ahol ők vannak. Van aki rendelkezik családilag gyülekezeti hagyománnyal, van aki nem. E korosztálynál pár évvel idősebbként úgy látom az egyetemistákat, hogy sokuknak nagyon komoly kérdéseik vannak ebben a nem csak érték-válságban lévő világban. A világ felgyorsult, virtualizálódik és egészen más természetű problémák is felmerülnek a „hagyományos” erkölcsi, kulturális, világértelmezési, létszemlélet-kialakítási kérdések mellett. Nagyon nehéz ezeket nem megkerülni, amikor nap mint nap találkozunk velük Budapest utcáin, és bent a lélek területein. Ahhoz, hogy meghatározzuk, hogyan tudnak keresztények lenni a mai egyetemisták – de akár mi magunk is –, először a kereszténységet kell definiálni, mint vallást. A szó egyik jelentése a latin religio alapján visszakötés. És ez érdekes, mert mit is kell vajon visszakötni? Természetesen a lelket, az embert, keresztény terminológiával a bűnös létállapotban lévő embert az eredendő állapotához. Ehhez metodika a kereszténység. A vallás maga út, Jézus Krisztus maga az út. Ennek bejárása, gyakorlata pedig a lelkiség, a spiritualitás. Ezen az úton lehet járni, de el is lehet azt utasítani. Aki jár rajta, az saját emlékeivel, gondolataival, érzéseivel, személyiségével együtt teszi, és ez alkotja a hit személyes oldalát. A közösségi oldalt pedig az egyház, a maga évezredes szokásaival, azzal a hatalmas tapasztalattal, amely Krisztus tettéből, és az Őt követők egyes személyes úton járásaiból tevődött össze. Nem elvont dolgokra gondolok, amikor a spiritualitásról beszélek, mert spirituális oldala van annak a kérdésnek, hogy miért születtem meg, miért élek, helyemen vagyok-e, milyen foglalkozást választok stb. Leginkább azt érzem feladatomnak, hogy ezeken a kérdéseken keresztül, be kell – be lehet vezetnem az embereket, a egyetemistákat ebbe a válaszokat meghaladó térbe, keresztény útra, oly mértékben, ahogy azt ők a saját maguk számára vállalni tudják.

Szántó Enikő: – Az egyetemi gyülekezet „újraálmodása” nagyon összetett feladat. Szükséges egy olyan mag, amely azokból áll, akik felkerülnek Budapestre, itt laknak kollégiumban és hiányzik számukra az a közösség, amit otthon megéltek. De az egyetemi gyülekezetnek vonzerővel kell bírnia, hogy akiben van érzékenység, indulat, megtörtség, vagy kérdés amire választ keres, az itt megtalálhassa azt. Itt nem olyan szigorúak a formák, nem kell annyira beavatottnak lenni. Közösségünknek vannak tagjai, akik azt mondták, hogy még nem tartanak ott, hogy kijelentsék, hogy kereszténynek vallják magukat, azonban eljárnak alkalmainkra és velünk együtt imádkoznak. Az egyetemi gyülekezetnek – jellegéből adódóan – van egyfajta átmenetisége. Itt egy fiatal pár évet tölt az életéből. Végez az egyetemen és elköltözik, vagy ösztöndíjra megy, vagy éppen családot alapít. Éppen ezért minden év az újrakezdésről szól a programok frissítésében, a fiatalok megszólításában is.

– Milyen módon tudjátok megszólítani a fiatalokat?

Szántó Enikő: – A legfrissebb ifjúsági felmérések azt mutatják, hogy a mostani egyetemista fiataloknak már nem a lázadás a fontos. Annyira nagy lett a zaj és sok az információ, hogy mi inkább próbálunk alkalmainkon egy olyan vonalat megfogalmazni, amely az egyszerűség, a nyugalom, valamiféle tisztaság felé visz. Úgy látjuk, hogy újra meg kell szólítanunk az egyetemistákat, hogy tudjanak rólunk. Nagy segítség, ha a gyülekezeti lelkészek segítik az egyetemre készülő gyülekezeti tagjaiknak, hogy látogassanak el közösségünkbe. Ilyenre több példa is volt idén.

Mézes Zsolt: – Fabiny Tamás, az egyetemi gyülekezetekért felelős püspök úr javasolta, hogy az összes evangélikus középiskolába menjen ki egy levél, hogy küldjenek olyan adatbázisokat, mellyel nemcsak mi, hanem a győri, debreceni és a pécsi egyetemi lelkészségek is dolgozni tudnak. Nagyon örülünk azoknak a leveleknek amik megérkeztek, mert így van értelme a kapcsolatfelvételnek, és már egy ajánlással érkezünk. Viszont alapvetően úgy látjuk, hogy az egyetemi gyülekezet építésénél talán a legfontosabb a személyes megszólítás. Az, hogy egy gyülekezet, egy lelkész, vagy a mi gyülekezetünk egy-egy tagja ajánlja ezt a közösséget és helyszínt másnak.

– Januártól várhatóak úgy arculati elemek. Mire számíthatunk?

Mézes Zsolt: – A fő irányt már szeptembertől sikerült megfogalmaznunk. Ennek, az őszi tapasztalatok alapján való finomítása várható. Az egyetemi gyülekezetben, mivel maga a szó: egyetem, egy univerzalitast, egyetemességet jelent, egy olyan jellegű tartalomnak határozottan meg kell jelennie, mely kivétel nélkül minden lényeges témát érinthet. Hiszen ettől egyetemes. Ezek a kérdések, vagy azok megközelítését programjaink tükrözni szeretnék. A reformátusokkal együtt használt közösségi térben három nap a miénk. A hétfői nap a befelé fordulás napja. A Biblia, a spiritualitás és útkeresés napja. Ezt akár lehet tág értelemben a kereszténység lényegébe való bevezetésként értelmezni. A csütörtök az egymás felé és kifelé fordulás napja, míg a vasárnap – útkeresős formákkal, de hagyományt tisztelő szemlélettel – a felfelé, Istenhez fordulás alkalma.

Szántó Enikő: – Az idei évet egy olyan kezdő rendezvénnyel indítottuk amit a budapesti evangélikus kollégiumokkal és evangélikus ifjúsági szervezetekkel együtt tartottunk. Ez egy negyven fős, táncházzal összekötött borkóstoló volt. Most készülünk egy adventi ajándékkészítésre, mellyel rászoruló gyermekeknek szeretnénk örömet szerezni. Ezek az alkalmak alapvetően a közösségépítést célozzák, azonban itt is megjelenik a spiritualitás.
Az istentiszteleti alkalmainkat szeretnénk majd lépésről-lépésre átalakítani. Legyen jelen továbbra is sokféle forma (dramatikus, taizei, hagyományos), de a hozzá kapcsolódó film, főzés vagy egyéb alternatív program segítségével egy hosszabb, nagy közösségi ünneppé és együttlétté is formálnánk.