A Bálint Ház Közéleti kávéház című sorozatán Pikó András újságíró, műsorvezető vendégei voltak a felekezeti résztvevők, akik a fenti kérdéseken túl a jelenlévők hozzászólásaira is válaszoltak. A beszélgetés fókuszában az egyházügyi törvény hatása volt.

Az egyház és állam közötti ideális kapcsolat

Verő Tamás rabbi a beszélgetés elején – az ideális kapcsolat vonatkozásában – a zsidó hagyományokat emelte ki, amik szerint „az államnak a törvénykezését figyelembe kell venni, a törvényeket a zsidó jogrendszerbe is be kell építeni és eszerint szükséges eljárni. A zsidó hagyomány ezáltal olyan utat jelölt ki, mely a párbeszédre épül, ami természetesen akkor van így, ha olyan törvényeket hoz az állam is, mely elfogadja a zsidó hagyományokat és fordítva”.

„Demokratikus államokban az állam és az egyházak hagyományosan egymástól elválasztva vannak” – hangsúlyozta Csepregi András. Az evangélikus lelkész kiemelte, hogy ez nem zárja ki, hogy az egyház kulturális téren, vagy intézményi szinten kapcsolatot, együttműködést alakítson ki az állammal, azonban meglátása szerint ebben elsősorban a felekezeteknek kellene kezdeményezőknek lenniük. „Az együttműködésnél legyenek meghatározott szabályok, de ezek a szabályok legyenek egyértelműek, átláthatóak és minden felekezet számára ugyanúgy hozzáférhetőek” – tette hozzá Csepregi.

Egyházügyi törvény

A beszélgetőtársak egyetértettek abban, hogy a 2011-ben a parlament által elfogadott új egyházügyi törvény nem megfelelő, de annak módosításai sem. Mint fogalmaztak, azok a történetek, amiket felhoztak a kisegyházakkal szemben, alapvetően a városi legendák közé sorolandók.
Az evangélikus lelkész meglátása szerint az egyházakra vonatkozó törvény módosítása nem volt indokolt. „A 2011-est megelőző törvénynél jó volt az alapelv, de természetesen voltak benne hibák, végrehajtási hiányosságok. Utóbbiakat sokkal egyszerűbb lett volna kijavítani, mint az egészet megváltoztatni, mert ezzel számos felekezetet ellehetetlenítettek” – vélte Csepregi András.

Iványi Gábor kiemelte, hogy a törvénymódosítás legfontosabb indokaként az szerepelt, hogy „harcolni kell a bizniszegyházak ellen”. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke megjegyezte, hogy az ügyészség jellemzően nem kisegyházak esetében indított eljárásokat. „Kis egyház kis biznisz, nagy egyház nagy biznisz” – jegyezte meg Iványi, aki hangsúlyozta, hogy az sem megfelelő érv, hogy túl sok egyház van. „Szabad-e észrevételeznie az államnak, hogy sok egyház van, ha világos szabályok meghatározzák, hogy milyen kritériumok alapján lehet valamit vallásnak tekinteni?” – tette fel a költői kérdést az elnök.

A most hatályos törvénnyel kapcsolatban a beszélgetőtársak bánatukat fejezték ki, hogy a törvény fenntartja a Parlamentnek a jogot, hogy maga döntse el, melyik szervezet számít egyháznak. „A mostani, immáron ötödik módosítás inkább arra irányul, hogy ezt a visszaélést elfedje, nem pedig arra, hogy rendezze. A módosításban úgy irányítanak át jogokat a bírósághoz, hogy közben a kifogásolt módosításokat nem végezték el” – fogalmazott Iványi Gábor.

Csepregi András kiemelte, hogy azzal értene egyet, ha az egyházi státusz a régi rend szerint kerülne meghatározásra. „Azzal bővíteném a kritériumokat, hogy az egyház legyen nyilvános, azaz határozza meg, hogy mik a hittételei, valamint legyen mindenki számára elérhető” – fogalmazott a teológus.

Bevett egyházak és a szolidaritás

Pikó András feltette ezután azt a kérdést, vajon a bevett egyháznak minősülő felekezetek milyen szolidaritást fejeztek ki az egyházügyi törvény által más státuszba kerülő felekezetek iránt.

Verő Tamás rabbi kiemelte, hogy „vezetői szinten bár voltak felszólalások, de azok inkább óvatos jelzések voltak, mintsem konkrét kiállások.”

Csepregi András hangsúlyozta, hogy alapvetően a félelem érződött, azaz a bizonytalanságból adódó megtorpanás. Az evangélikus lelkész szerint a történelmi keresztény felekezetek önmagukra tekintve, a maguk érdekeit tartották szem előtt, nem pedig a következményekkel foglalkoztak.

Iványi Gábor kiemelte, hogy nagyon sok jó példát tudna említeni, többek között azt, ahogyan számos civil és egyházhoz kötődő ember önmaga nevét felvállalva kiállt mellettük.

Kisegyházak helyzete

Az adó egy százalékának odaítélése kapcsán a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke elmondta, hogy 2017-ben adhatnák be igényüket az újbóli igénylésre, így legkorábban 2019-ben kaphatnának adó egyszázalékos felajánlást. „Amennyiben 2019-2024 között minden évben elérnénk a négyezer fős felajánlói számot, akkor 2024-ben dönthetnének arról, hogy megkapjuk-e a bevett egyházi státuszt.”

Az egyházi finanszírozás kérdésében a beszélgetőtársak kiemelték, hogy a hosszú távú, egyház és állam közötti megállapodások segítenék a zökkenőmentes intézkedést, a változó jogszabályi és megállapodásbeli rendelkezések, az időről-időre újrakötendő szerződések kiszámíthatatlanná teszik a finanszírozást.

Egyház és állam szétválasztása?

Szétválasztható-e az egyház és az állam? – kérdezte ezután Pikó András. Verő Tamás hangsúlyozta, hogy ennek megítélése sok szempontból nehéz, ugyanakkor fontosnak tartaná a tényleges szétválasztást.

Ezzel értett egyet Csepregi András is, aki kitért arra, hogy „különbséget kéne tenni az egyház hitéleti tevékenysége és az államtól átvállalt feladatok között. Míg utóbbi esetében a kiszámítható, normatív alapon megállapított állami finanszírozás a járható út, addig a hitéleti tevékenység finanszírozását az egyháznak magának kéne megoldania”.

Iványi Gábor szerint a hitéleti és intézményi tevékenység finanszírozási tevékenységén túl azt is figyelembe lehetne venni, hogy vannak egyházak, amelyek kulturális örökséggel bíró ingatlanokat tartanak fent, közgyűjteményeik vannak. Ezek finanszírozása szintén állami támogatással képzelhető el. Ugyanakkor a lelkész hangsúlyozta, hogy nem jó gyakorlat azt, hogy az egyházi fenntartású intézmények több normatívát kapnak, hiszen a normatíva megállapítását nem szervezethez, hanem az ellátotthoz kéne kötni.

A párbeszéd hiányai

A közel ötven jelenlévő társaságában zajló beszélgetés ugyanakkor sajnálatosan egyoldalú volt. A beszélgetőtársak bármennyire is állami intézkedések és egyházpolitikai, vagy gyülekezet-összetételi indokok miatt szabadkozva, de egymással szolidárisan foglaltak állást, a valódi párbeszéd tehát elmaradt. Erre utaltak azok a nézői kérdések is, amelyek hiányolták a legnagyobb történelmi felekezet, valamint a kormány oldaláról való résztvevők pódiumon való jelenlétét. Itt történt a szolidaritás kinyilvánításának fordított hiánya, ugyanis a rendezvény szervezőjének válaszára – miszerint az adott felekezetben nem tud megfelelő beszélgetőpartnerről – a pódiumról nem fogalmaztak meg ellenvéleményt, egyértelmű kiállást.

Hasonló érződött akkor is, amikor Kelemen Katalin, a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség rabbija elmondta, hogy az új törvény miatt ők sem minősülnek bevett egyháznak, most készülnek finanszírozási problémák miatt zsinagógájukból elköltözni. Ezt is sajnálattal, de tudomásul vették.

Amennyiben a beszélgetés hallgatói függetleníteni tudták magukat a múló pártpolitikai megjegyzésektől, akkor bevallhatjuk, hogy nagyon sok fontos és mély kijelentést hallhattunk, de azért örülnénk neki, ha egyszer valódi párbeszéd lehetne egyház és állam, bevett egyházak és kisegyházak helyzetéről. A téma legalábbis megérdemelné...