Nézzünk először is a térképre, hol van a Tolna-Baranyai Egyházmegye esperesének szolgálati területe. Bonyhád mellett először is Hidas ellátása tartozik a feladatai közé. Korábban Krähling Dániel látta el Mucsfát, Mekényest, de ezek azóta át lettek szervezve. Viszont Bátaapáti, Alsónána és Kismányok is Aradi Andráshoz tartozik. Tehát – a bonyhádival együtt – három gyülekezetben van istentisztelet minden vasárnap. A két szórvány, Alsónána, Bátaapáti közül már csak az előbbin van istentisztelet havonta. Ez négy alkalom, amelyhez Aradi András segítséget, beosztott lelkészt is kapott.

Az adatok nem okoznak meglepetést, sajnos itt is megfigyelhető, hogy a szórványokban már csak néhány ember van, Alsónánán a kitelepítés miatt alig maradtak evangélikusok… Akik még vannak, hűen ápolják hitüket. A fogyás Kismányokon is érezhető, de harmincvalahány egyházfenntartó jelenleg is van. Hidason tíz-húsz fő vesz részt az istentiszteleten a száznál kevesebb egyházfenntartóból. Bonyhádon pedig a mintegy háromszázötven fenntartóból negyven-ötven főre számíthat a lelkész vasárnaponként.

A cél, amelyet Aradi András kitűzött, Istennek hála, megvalósulni látszik: az idősebb korosztály mellett a fiatalokat is meg tudta szólítani, tehát nem elöregedő közösségről van szó. A középgeneráció bevonása is kulcsfontosságú, őket családként is megszólítják. 

Charis és kórustalálkozó

Lelkésszé szentelése óta a Pécs–Dombóvár–Bonyhád-háromszög az otthona Aradi Andrásnak, illetve családjának. Hamar belekóstolhatott a szórványlelkészi munkába, az építkezésbe, a gyülekezet infrastrukturális gyarapításának feladataiba is, de a kaposszekcsői idősek otthonának létesítését is végigkísérhette. Több mint huszonnégy éve szolgál a Tolna-Baranyai Egyházmegyében; megtiszteltetésnek érzi, hogy három éve az esperese is. 2008 augusztusa óta Bonyhád a szolgálati helye. Előtte Pécsett volt segédlelkész, majd Dombóvár következett, ahol tizenkét évet töltött.

„A mai napig jó viszonyban vagyok a régebbi gyülekezeteimmel, tartjuk a kapcsolatot, de Isten kezét látom abban, hogy tizenkét év után új gyülekezetbe kerülhettem. Kopf András akkori másodlelkészt váltottam, és hálával fogadtam a bonyhádi hívást” – mondja. Arról, hogy milyen helyzet fogadta, így mesél: „Amikor idekerültem, Dani bácsi (Krähling Dániel, a korábbi esperes – a szerk.) még aktív lelkészként szolgált. Nagycsaládosként, négy gyermekkel érkeztünk; ő azonnal kiköltözött a parókiáról, és édesanyjától örökölt lakásába ment át – ismétlem, aktív lelkészként mondott le a parókiáról a javunkra! Itt nagyon szervezett, szépen épített közösség és infrastrukturális körülmények fogadtak. Felújított bonyhádi templom és hidasi templomtorony, szép fejlesztések, kismányoki ifjúsági ház… Tehát egy folyamatba érkeztem, és ezt próbáljuk azóta is a lehetőségekhez mérten továbbvinni. Így sikerült Bonyhádon a gyülekezeti házat és a hidasi templomot is felújítani.”

Nagy adomány az esperes komolyzenei talentuma s persze a könnyűzene iránti szeretete, emlékezzünk a Promise zenekarra! A családok hívogatásának egyik eszközeként többekkel együtt kórust alapítottak, amelyben szervezőként felesége is részt vállalt. Tíz éve énekel ez a kis közösség: a Charis kamarakórus a város zenei életére is hatással volt. Ünnepekkor kórustalálkozó hoz új színt a város és a gyülekezetek életébe.

A középkorú csapat apránként a gyülekezet kemény magja lett, a gyermekeik is közösséggé váltak. „A fiatalok sokszor jönnek ötletekkel, elképzelésekkel, hogy csináljuk meg együtt. Egy példa: Antal Bálint javasolta, hogy alakítsunk zenekart Győrffy Lajossal és másokkal. Ez lett a Gábriel zenekar 2008 tájékán. Koncertekkel, CD-kel szolgáltunk, így olyanokat is sikerült bevonni a gyülekezeti közösségbe, akik nem zenéltek, de segédkeztek.”

Történelmi viharok után

A gyülekezet elsőrendű jellemzőjét, speciális színét a sváb gyökerek adják. „A mai napig havonta van német istentisztelet, noha én nem tudok németül – nevet András. – Mégis megválasztottak. Mára már azért sok minden rám ragadt, felolvasok, énekelünk, imádkozom…” A német istentiszteleteket a nyugdíjazása óta is Krähling Dániel látja el. Sajnos az ezeken részt vevő hívek száma is fogyatkozik.

A reformáció indulása ötszázadik évfordulójának évében Bonyhádon rendezték a bajor–magyar testvérkapcsolati találkozót, ebben az országos iroda ökumenikus és külügyi osztályának bonyhádi kötődésű vezetője, Cselovszkyné dr. Tarr Klára játszott nagy szerepet. A Völgység reformációi értékeinek bemutatása óriási sikert aratott, a helyi német kultúrából kapott ízelítő örök emléke a bajor vendégeknek. A néptánccsoportokat nézve azt mondták: otthon érzik magukat…

Az összetartó közösség a németségnek a 20. század embert, családot, gyülekezetet tépázó viharaival való szembenézését is segíti – nem hallgathatjuk el ugyanis azt sem, hogy ezek a viharok a mai napig fájó sebeket ejtettek. Szülőföldjükről elűzésre ítélt németek és szintén kitelepített bukovinai székelyek találkoztak e kis szegletében az országnak. De miként is kerültek az utóbbiak a Tolna megyei Völgységbe?

Nos, a mai Románia északkeleti részén fekvő Bukovina öt székely falujának lakói távol éltek őseik földjétől, a tömbmagyarság lakta területektől, megnövekedett lélekszámuk miatt is kedvezőtlen körülmények között, ráadásul erősödő magyarellenesség közepette. Ezért telepítette e falvak lakóit 1941-ben az akkori magyar kormány az Alföldre, a Duna–Tisza közének déli részére, Bácskába. 1944 októberében azonban a front elől innen menekülniük kellett; végül 1945 márciusában telepítették őket Tolna, Baranya és BácsKiskun megyébe; a legtöbben a Völgységbe kerültek. Itt a Németországba való kitelepítésre ítélt, de még ott élő svábok házaiba kellett beköltözniük. De érkeztek a Felvidékről kitelepített magyarok is.

A történtek feldolgozása a mába érő, nem kis lelki feladat. Sok tag van a gyülekezetben, akik máig megállnak egykori házuk előtt, ahol felnőttek, ahonnan elűzték őket. Ellenpélda is akad: van olyan, aki úgy találta meg a feloldást, hogy bukovinai székelyhez ment feleségül.

Ma is érezhető ezeknek az embert próbáló időknek a következménye: itt természetes a nyelvek, felekezetek, kultúrák, hagyományok változatossága. A lejátszódott drámákat pedig Aradi András erős kisugárzású hitével, végtelen nyugalmával, harmóniájával, minden gesztusából áradó türelmével és derűjével nagy tapintattal kezeli. Érdekesség, hogy a Fébé Evangélikus Diakonisszaegyesület is aktív szolgálatot látott el a városban 1928-tól. Kegyességük például a baptisták által „elszippantott” evangélikusok elvándorlását is egy csapásra megállította. „A szerzetesrendek feloszlatása után menniük kellett, de a mai napig emlegetik a diakonisszákat! – mondja az esperes. – Őrzünk tárgyakat is, illetve amikor a hetvenes években a gyülekezet eladta a régi parókiáját, az új épület felhúzásához a Fébé imaházának tégláit használták fel. A falakban is tovább él a szellemiség. Nem is beszélve az énekeskönyvekben máig őrzött, a testvérek által kézzel festett igés lapokról. Azt is tudják, hogy melyiket melyik testvér rajzolta.”

Bukovinai gyökerű katolikusból evangélikus

A gyülekezet épülését György Ferenc felügyelőként 2018 tavasza óta segíti. Története, mondjuk úgy, atipikus, és sokat elárul mind róla, mind a közösségről, ökumenéről, nyitottságról, Isten ügyének mindenek felett való, lélekkel áthatott szolgálatáról. Két ciklust már jegyzőként vitt végig a gyülekezetben, így a teendők sora ismert volt előtte.

„Nagy megtiszteltetés, hogy ilyen fontos feladatot láthatok el – meséli, majd meglepő választ ad az evangélikus gyökereire vonatkozó kérdésre. – 1992-ben kezdtem el tanítani itt, a bonyhádi evangélikus gimnáziumban, akkor került vissza az iskola az egyházhoz. Itt ismerkedtem meg leendő feleségemmel, gyermekeim édesanyjával. A Völgység sajátos világáról tudni kell, hogy az evangélikus felekezetet meghonosító sváb népesség jó részét kitelepítették, helyükre pedig katolikus bukovinai székelyeket telepítettek. Én is ennek a népcsoportnak a tagja vagyok. Történt, hogy evangélikus anyósom nyolcvankét éves korában eltávozott, s mikor pakoltuk a holmijait, a kezembe került egy énekeskönyv, benne családtagok neveivel. Korábban párszor elvittem őt az istentiszteletre, de katolikus lévén nemigen maradtam ott. Aznap, amikor az énekeskönyv a kezembe került, úgy éreztem: ennek bizony el kellene jutnia még az evangélikus templomba. Sokat beszélgettem Krähling Dániel akkori esperes úrral, ő ajánlotta fel, hogy elvezet a konfirmációig. Ez egy karácsonykor meg is történt, azóta teljes értékű gyülekezeti tag vagyok, később presbiter lettem. Nagyon nagy öröm volt hazaérni így egy gyülekezetbe!”

Személyében tehát – többedmagával a gyülekezetben – két népcsoport találkozik, és gazdagítja egymást értékeivel. Hogy György Ferencet mi ragadta meg az evangélikus felekezetben? A válasz azonnal érkezik: „A közvetlen Jézus-kapcsolat! Az igehirdetésekben a lelkész segít megérteni a jézusi tanítást, de nem szabályokat ír elő. Engedi, hogy bejárjam a hitem útját, és megéljem a krisztusi igazságokat. A sok beszélgetési lehetőség is vonzó. Ennek kiteljesedése, a hétköznapi alkalmak sokasága nagyon fontos mindannyiunknak.”

Meghatottan beszél arról, hogy konfirmációja óta élhet az úrvacsorával. Még pedagógus-továbbképzést is végzett az Evangélikus Hittudományi Egyetemen, hogy mélyebben megértse új lelki otthonának tanításait. Krähling Dánielt lelki atyjaként, „kedves nagypapaként” említi, derűjét, kisugárzását csodálattal nézi. Aradi András esperesről így vall: „Nagyszerű ember! Nagyon nagy szerencsénk van vele. Több nyelven is szól hozzánk. A Biblia és az igehirdetések nyelve mellett a zene és a családi példaadás szeretetnyelvén is. Hitoktatóként is kiváló. Esperesként az egész tájegységet – a Völgységet, Hegyhátat – összekovácsolja.”

A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Atlétikai Centruma remek terepet kínál a déli egyházkerületi találkozóknak, ezt is kiemeli felügyelő, amint az egyházmegyei családi nap közösségépítő szerepére is rámutat. A gimnázium „saját lelki életet él” – említi mind Aradi András, mind a felügyelő. Az iskolalelkészi szolgálatot Makán Hargita látja el, és persze hitoktatók is dolgoznak. A hitoktatás áttevődött az iskolába a gyülekezetből – ennek a helyzetnek az előnyei és hátrányai nem csak Bonyhádon figyelhetők meg. De az ifjúság megszólítását elsőrendű feladatként határozzák meg. Olvasóink is emlékezhetnek a televízióban 2017-ben sugárzott, Re: formáció – Megújuló világ című műveltségi és vallástörténeti vetélkedőre, amelynek országos második helyezettje – a vidéki gimnáziumok között pedig az első – a Petőfi-gimnázium csapata volt. Lelkesedésük és felkészültségük sokat elmond a pedagógusok és a lelkészek munkájáról.

Jézus útmutatása szerint

A ciklus kezdetén vajon milyen tervekkel vág neki a felügyelő a hatéves periódusnak? „Szeretnék minél többeket bevonni a gyülekezeti munkába, kinek-kinek konkrét feladata és felelőssége legyen. Szerencsénk van a presbitériummal, sok különböző terület képviselői vannak benne, és a tagok életkori megoszlása is rendben van, fiatalok, középkorúak is bekerültek a választásokon. Tapasztalatukkal az idősebbek is jelen vannak, így múlt, jelen, jövő együtt van személyükben.”

A felügyelő két gyermeke már felnőtt, természetesen itt konfirmáltak a gyülekezetben. A közösség hazavárja a most egyetemre járó fiataljait is.

Nagy kérdés, hogy napjainkban mi a szerepe és üzenete a világ felé ennek a szép hagyományú gyülekezetnek. „Az erkölcsi normák a meghatározók az élet minden területén. Ha ezt tudja képviselni, ha Jézus útmutatása szerint tud élni az egyház, akkor megmutatjuk a világnak, hogy meg lehet lelni a helyes utat. Még ha lekeveredik is róla időnként az ember vagy a közösség, vissza lehet találni” – mondja a felügyelő. Mélységesen szereti és forgatja a Bibliáját: legkedvesebb bibliai könyveként Jób könyvét említi, amely az egyszerű ember nyelvén hordoz örök érvényű tanításokat. Az Újszövetségből pedig János evangéliuma a vezérfonala.

Otthonná tenni a közösséget

Miért hálás leginkább az esperes az elmúlt évtizedben? Aradi András először azt említi: ennek a közösségnek ő nem egyszerűen vezetője, hanem alapvetően tagja. Ez fontos. Családjával – gyógypedagógus feleségével, gyógytornász lányával, Rebekával és három gimnazista lányával: Sárával, Eszterrel és Annával – együtt így érzi, éli meg ittlétét. Az esperes különben már nagypapa, Izlandon élő nagylányáéknál közel egyéves az unoka. Akit persze itt kereszteltek… „Nem arról van szó, hogy én mint esperes-lelkész adok, hanem hogy milyen sokat kapok én és a családom ettől a közösségtől.”

Hálás az esperes a Petőfi-gimnázium létéért is. Egyházunk minden intézménye missziói terep is, ám az ezekben végzett munka nem egyszerű. A pedagógusok, a diákok és a szüleik itt találkoznak az evangélikus értékrenddel, tárt karokkal várja őket az evangélikus gyülekezet – s szép, ha a heti reggeli áhítaton a katolikus gyerekek keresztet vetnek, mert felszabadultan élik meg a hitüket.

Az esperest jelenleg Barcsik Zoltán beosztott lelkész segíti, illetve Schaller Bernadett váraljai lelkész, aki hitoktatóként dolgozik az iskolában.

Végül a családi istentiszteletekre terelődik a szó. A gyülekezetépítés egyik sarokköve ez! A német istentiszteletek vasárnapján, havonta egyszer délutánra is szerveznek alkalmat, s ezekre szép számban jönnek a hívek. Húsvét hajnalán például hatvanan is, élén a középkorosztállyal. „Szeretnénk az otthonukká tenni ezt a közösséget” – mondja Aradi András.

Hálás azért is, hogy Bonyhádon kövekből építeni jelenleg nem kell, a tavaly felállt presbitérium a jövő prioritását a gyülekezetépítésben fogalmazta meg. Látva őt, közvetlen munkatársát, György Ferenc felügyelőt és persze Andorka Gábor gimnáziumigazgatót, biztatónak látszik a jövő. Isten megáldja elhivatott szolgáinak munkálkodását. 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 1–2. számában jelent meg 2019. január 13-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.