Egyre kevesebben adományoznak Németországban

Egyre kevesebben adományoznak Németországban

Share this content.

Forrás: unserekirche.de, fordítás: MEE OI Ökumenikus és Külügyi Osztály
Berlin – Annak ellenére, hogy a német lakosság egy jelentős része még mindig az adományozók között tudható, a különböző segélyszervezeteket és egyesületeket mégis súlyosan érinti az az évek óta megfigyelhető tendencia, mely az adományozók számának folyamatos csökkenését mutatja. Ezt részletezi a GfK (Gesellschaft für Konsumforschung, fogyasztási szokásokat kutató társaság) által nyilvánosságra hozott friss tanulmány, A segítés egyenlege.

Jóllehet leginkább a 30–49 évesek körében mutatható ki visszaesés, az eddig stabil bázist jelentő 70+-os korosztály körében is megfigyelhető csökkenés, az adományozó kedv visszafogottsága.

Arányaiban a legtöbb adományt, az összeg 78 százalékát az elmúlt évben a humanitárius segítséget nyújtó szervezetek kapták. A vesztesek közé tartozik egyik-másik egyház: a katolikusok 2, a protestáns egyházak 0,2 százalékponttal kevesebb adományhoz jutottak az előző, 2016-os esztendőhöz képest. Ennek egyik oka lehet, hogy csökkent a felekezethez köthető adományozók száma.

A tanulmány szerint a 30–49 közötti korosztály jobban elérhető, ha a gyűjtés projektorientált (úgynevezett crowdfunding, közösségi finanszírozású), és a korosztálynak vagy célcsoportnak megfelelő üzenettel keresik fel őket. 

Hivatkozások: További információk. -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!