Az egyszer volt-templomot és iskolát sokan látogatták a falu közepén. A gyülekezet önállósodott, nőtt, növekedett. És voltak álmai. Álmodott magának - csak magának a szomszédos mamutgyülekezetek nélkül - egy lelkészt. És az álom teljesült is dr. Prőhle Károly személyében, aki a legnehezebb időkben, 1939-1951 között pásztorolta a gyülekezetet.

És - bár két világégést is átélt a közösség, rengeteg bánfalvai áldozattal - a gyülekezet és a falu lakossága egyre nőtt, növekedett. Olyan erős és nagy volt ez a gyülekezet, hogy a második világháború ideje alatt építette meg a parókiáját. De nem csak azt, hanem egy újabb templomépítést is tervezett a faluban, a paplak szomszédságában.

Aztán az egyszer volt, hol nem volt mese hirtelen - egy embertelen rendelet embertelen végrehajtásával - véget ért. 1946 húsvétjának hétfőjén a 2500 lelket számláló, nagyrészt evangélikus falucskából 2073 embert kitelepítettek. Pár óra alatt fegyveres rendőrökkel körbezárták a falut, majd több „turnusban”, a közeli Ágfalván álló marhavagonokba terelték az embereket. Azokba a vasúti kocsikba, amelyekben korábban még zsidókat szállítottak… Szörnyű hetek, szörnyű idők következtek. A faluban maradt pár száz ember szinte őrülten bolyongott az üres utcákon – hallgatva az éhes kutyák, marhák, disznók üvöltését.

Mígnem emberek érkeztek a faluba, messzi vidékekről, akik már nem beszélték a falucska nyelvét, a németet. És alig akadt köztük evangélikus. Nehéz idők jöttek. A falu „megszűnt”, 1950-ben a Bánfalva-táblát Sopron táblára cserélték fel. A második bánfalvai evangélikus templomról szóló álmot ma már csak egy festmény őrzi.

És jött 1956. A határok megnyíltak egy időre. Ekkor megint sok-sok ember elhagyta a falut. És ez az év megint jócskán megtizedelte a gyülekezetet.

Aztán a templom omladozni kezdett, nagyon nehéz volt karbantartani. 1967-ben a városi tanács felszólította a gyülekezetet, hogy állítsa helyre az épületet. Mivel a maroknyi közösség erre nem volt képes, kényszerű cserébe kellett belemenniük. A közeli, jóval kisebb katolikus iskolába költöztek. A gyönyörű templom a városé lett.

Az egyszer volt falu egyszer volt templomának meséje itt akár véget is érhetett volna. De ezt a ma kertvárosnak titulált falut, máig rendkívüli emberek lakják, akik szépen berendezték, és ötven év alatt meg is szerették új templomukat.

A 130 éve felszentelt épületből mára csak az emlékek maradtak meg. És a búcsú. A bánfalvaiak máig szeptember második hétvégéjén megünneplik a templomszentelési évfordulót. Istentisztelettel, tánccal, tradicionális ételekkel és mulatsággal.

A kerek évfordulón, 2017. szeptember 10-én Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke látogatott el a gyülekezetbe. Igehirdetésében arról a hajlékról beszélt az egyszer volt – és a megálmodott templom kapcsán, amely nemzedékről nemzedékre megmarad. Az istentisztelet keretében megkoszorúztuk a régi templomot, és Mesterházy Balázs esperes áldást mondott a világháborús hősök és a kitelepítettek emlékhelyénél is.

Az egyszer volt, hol nem volt kezdetű, hatamas számokról és álmokról szóló csodáknak Bánfalván a 20. század véget vetett. A Sopron környéki kis gyülekezet(ek)nek azonban ma is vannak álmai és tervei. Lehetnek is, hiszen ma is vallják, amit az elődök: Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre… (Zsolt 90,1)