Mintha csak óvodai ünnepségen lennénk. A nagy odaadással formált, de gyakran döccenő verseket, szóról szóra való súgással megsegítve, az olykor hamiskásba tévedő énekeket mély rokonszenvvel fogadja a hallgatóság. Drukkolunk, hogy sikerüljön.

A szereplő arcán az izgalom rózsái, olykor a büszkeségé, mert sikeresen túl van a ráosztott strófán. Az igyekezetbe még a pengető is beletörik, s ahogy a színskálás citera hangja lecseng, a megkönnyebbülés válik hallhatóvá. Aztán elkalandozik a figyelme, kiül az érdektelenség, hisz már annyiszor hallotta a próbák során…

Örök gyermeklétbe szorult, öregedő női testet cipelők a betlehemi történet előadói, a nyíregyházi Élim Evangélikus Szeretetotthon gondozottjai. Középsúlyos értelmi fogyatékossággal élők. Október óta rendületlen kitartással gyakoroltak, hogy karácsony közeledtével megörvendeztessék a nyíregyházi és környékbeli gyülekezeteket, egyházi fenntartású más intézmények lakóit, klienseit műsorukkal.

Soltész Gyuláné Somogyi Aranka bizonyára nagy elégedettséggel szemlélné, hogyan sáfárkodnak az utódok az Úrnak tett felajánlásával 1920 óta. Az árván maradókra, az elhagyatottakra gondolt, amikor – lánytestvéreinek egyetértését megszerezve – a Derkovits utcai portát egyházára bízva diakóniai intézményt alapított.

Majd száz év alatt a profil olykor módosult, de az örökhagyó akarata érvényesült: Élim oázis. A bibliai tizenkét forrás és a hetven pálmafa a szemnek láthatatlan, de a biztonság, a gondoskodó szeretet bizonyossága mind az ötven ellátott számára napi valóság. A jelmezbe bújt nyolc szereplő ebből meríti a bátorságot, hogy az idegen, ismeretlen, olykor rideg és elutasító világ elé lépjen azzal a képességével, amely számára adatott.

Belméné Gebei Gabriella és Sándorné Hargita Edit foglalkoztatók, valamint Balázsné István Edit vezető ápolónő nem hagy kétséget: ők a leginkább képezhetők, fejleszthetők, az otthon lakóinak többsége súlyosabb hátrányokkal, halmozott nehézségekkel él, képtelenek az önállóságra. De például Hajnikának, Szöszikének, Nellikének örömforrás a szereplés, és szolgálatként tekintenek rá – értenek egyet a munkatársak.

A mindennapoknak tartalmat adó műhelymunka lényege is az öröm. Nellike – akivel gyakorlatilag együtt kellett mondani a verset, mert nem nagyon tud beszélni, csak szeret – a szövést is nagyon élvezi. Van, aki kézimunkákat készít, de boldogan alkotnak azok is, akik a festékbe mártott ujjbegyükkel tudnak nyomot hagyni a papíron. A skála széles, tizenhatan hetente egyszer azt játsszák, hogy iskolások. Minden lány képes valamire, még ha csak az udvaron termő levendula leveleinek lemorzsolására is… És személyiségek, akik határozottan el tudják dönteni, hogy Bach szóljon, vagy Cserháti Zsuzsa, míg a masszírozófotel kényeztetését élvezik.

Életüknek a heti kétszeri bibliaórák, áhítatok, vetélkedők adnak ritmust. És az ünnepek, amelyek a találkozásokra is alkalmat adnak. Bár az Élim lakói közül csak keveseknek vannak élő kapcsolatai. Érthető, hiszen a negyvenes-ötvenes generáció a legnépesebb, de a hatvanasok klubjába is öten léptek már be. Örökre gyermekként.