Sztojanovics András a Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthon lelkész-igazgatója a kitüntetettek között (képünkön baloldalt az első).
Idén a II. Kerületi Önkormányzat díszpolgára Mécs Károly Kossuth-díjas színművész lett, a posztumusz díszpolgári címet Mansfeld Péternek, az ’56-os forradalom fiatal mártírjának adományozta az önkormányzat képviselő-testülete. A II. Kerületért Emlékérmet dr. Járdányi Gergely Liszt Ferenc-díjas nagybőgőművész, valamint a Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthon lelkész-igazgatója, Sztojanovics András vehette át.
A Marczibányi Téri Művelődési Központban rendezett ünnepélyes gálaműsor vendégeit Láng Zsolt polgármester köszöntötte. A díjazottak tiszteletére összeállított színvonalas műsorban közreműködött a pasaréti református templom Palló Imre Kórusa Cseri Zsófia vezényletével, az Accord Quartet, Suhajda Dániel színművész és Lakatos János, Földessy Margit növendéke, Wolf Péter zeneszerző, Söptei Andrea színművész, valamint a Liszt Ferenc Kamarazenekar tagjaiból alakult vonósnégyes Rolla János Kossuth-díjas hegedűművész vezetésével.