Amikor az Elsősorban pápai Városbarát Egylet nevű civil társaság 2015 novemberében életre hívódott, egyfajta katalizátor-szervezetként határozta meg önmagát; az egészséges patriotizmust, a lokálpatriotizmust erősítve, az értékek megőrzését, továbbörökítését célul kitűzve, sok ötlettel a tarsolyban.

2020 nyarán, Vajda Péter Emlékprojektünk elindulásakor Pápa város polgármestere, dr. Áldozó Tamás köszöntőjében kiemelte, hogy Egyletünk alulról jött, intézményi háttér és közpénz nélküli kis civil társaság. Ez teljesen így van. Az EpVE formája civil társaság, amelynek kötött tagsága nincsen, csupaszív önkéntesek, „szimpatizánsok” vannak, akik amivel tudnak, úgy segítik a célokat. Úgy vélem, ebben a mai hamis világban csak akkor működhet valami normálisan, ha az emberek magukénak éreznek ügyeket, ha hisznek egy-egy ügyben, ha képesek áldozatokat is hozni értük. Én mindig így tevékenykedtem egész eddigi életem folyamán. Öt év nem nagy idő, de egy lokális kis civil társaság életében mégiscsak megállásra késztető. Megragadom az alkalmat, hogy ezúton köszönetet mondjak mindazoknak, akik ezen elmúlt öt esztendő alatt valamit-valamiket hozzátettek az EpVE ügyeihez.

Valójában az EpVE kezdetben egy internetes közösségi oldalként indult, de aztán rövid idővel civil társasággá fejlődött. Mára nem egy, nem kettő pápaisággal kapcsolatos közösségi oldal működik, de több mint öt esztendővel ezelőtt ebben mi úttörők voltunk. Az Egylet neve, az Elsősorban pápai – sokáig idézőjelbe téve – személyes dolgokra vezethető vissza. Amíg én a pártpolitikában voltam, akkor sokszor dacoltam azzal, hogy egyesek felrótták számomra túlzott lokálpatriótaságomat, értelmiségi-népművelői fajtaságomat, s én rendre hangsúlyoztam a kritikusoknak, hogy elsősorban pápai vagyok. Nem véletlenül terveztem az EpVE logójának egy szív-szimbólumot is; egy kis piros-kék színezetű „Pápa-szívet”. Ősi példabeszédek szerint is a szívből indul ki minden élet, az az értékrend központja-irányítóközpontja, centruma. E szerint alakul minden az életben: az időbeosztás, a pályaválasztás, a családi élet, a hobbi, vagy a közéleti szerepvállalás. Nem mindegy, hogy mi az ember „szív-ügye” az életében.

A cikk itt folytatódik.