Igehirdetés: Győri Gábor esperes

Jézus népe! Krisztusban szeretett Testvérek!

„Pál apostollal és minden hittestvérrel együtt vallom, hogy nekem az élet Krisztus, a meghalás nyereség.” (Fil 4,21)

Ezzel az idézettel kezdődik az Marschalkó Gyula testamentuma, amelyben temetéséről rendelkezik. Sárgult papíron, tollal utólagosan több helyen korrigált, gépelt szöveget adott át otthonában nekünk, akiket évekkel ezelőtt felkért a búcsúztatás szolgálatára.

Ebben a testamentumban így rendelkezik:

„A temetési igehirdetés alapigéje 1Jn 1,7 legyen: (ezt az igét most felállva hallgassuk meg) Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. 

- Ez az ige az esketési igénk volt. Az igehirdetés ne rólam szóljon, hanem evangélizáló jellegű legyen!”

Nehéz ennek eleget tenni, hiszen sokan vagyunk, akik testvéri, sőt bensőséges kapcsolatban voltunk Marschalkó Gyulával, Gyula bácsival. Rokonságán túl, a lelkészi kar, egykori gyülekezetei, a közegyházi munkacsoportok, grémiumok, melyekben tevékenykedett, az általa vezetett énekkarok és még sokan mások szellemi-lelki örököseinek érezzük magunkat. 

A testamentum valójában erre az örökségre irányítja a figyelmünket. Az igazi örökségadó maga az Isten – Marschalkó Gyula maga is örököstársként csak továbbadta, amit kapott. Vincellér volt Krisztus szőlőskertjében, és tudta, hogy „Nem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja.” (1Kor3,7)

Ezért Gyula bácsi rendelkezését, hogy az igehirdetés ne róla szóljon, nem megkötésként, hanem feloldásként értelmezhetjük. Nem kell semmilyen konvencionális elvárásnak megfelelni, szabadon hangozhat a tiszta evangélium.

Az evangéliumi üzenet – a rendelkezés szerint – az esküvői igehirdetés alapigéje, mely 71 évvel ezelőtt (1948 szeptember 19-én) hangzott el házasságuk megáldásakor.

Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.

Az ifjú pár számára hirdetett ige most nekünk szól, rólunk szól.

Az életben sokszor nem a világosságban járunk, mert hosszabbak az éjszakák, mint a nappalok – valósággal és képletesen szólva is.

Voltak és vannak kilátástalanul sötét, nehéz időszakok a történelemben és egyéni életünkben is. A sötétség és világosság váltakozása a teremtett világban természetes rend, de nem az az emberi közösségekben, mert ott a sötétség az ember által előidézett helyzet. A sötétség a bűn következménye és egyben a bűnös életforma ideális közege. Az a közeg, amiben a hit bizalmatlansággá, a reménység elkeseredéssé, a szeretet gyűlöletté válik. A bűn sötétjében még a házasság menyországa is pokollá lesz, ezért helyénvaló volt az esküvőn erről az igéről beszélni, a megelőzés szándékával.

De helyén való ez a textus egy temetésen is, mert benne az evangélium lényegét szólaltatja meg az apostol: 

"Krisztus vére megtisztít minden bűntől."

Marschalkó Gyula kívánsága szerint evangéliumi igehirdetésnek kell most hangoznia. Evangélizálni azt jelenti, hogy odagyülekezünk és másokat is meghívunk Krisztus keresztjéhez, ahol a bűntörlő vér felment a minket terhelő ítélettől, megszabadít a halál átkától és felszabadít a szeretetteljes testvéri közösségre. Erre a közösségre hívott bennünket haló poraiban is Gyula bátyánk az igehirdetésre felkészítő énekével:

„Jöjj, Jézus népe! Menjünk mind elébe! Egy szívvel, szájjal áldjuk Megváltónkat! Ha egy a szívünk, szánk is együtt szólhat. Jöjj, Jézus népe!

Ő mindnyájunkért ontott ártatlan vért: Egybeköt minket Jézusunk keresztje. Dicséretét hát ajkunk együtt zengje! Jöjj, Jézus népe!” (EÉ 272)

Ezt vallotta János a szeretett tanítvány. Jézus vére volt az egyház egyetlen megtartó ereje a sötét korokban. A feltámadott Krisztus világossága volt Marschalkó Gyula és hitvese számára a szövétnek 71 éven át. Ez jelent igazi vigasztalást nekünk is a gyász fájdalmában: KRISZTUS FELTÁMADT! Húsvétkor az örök hajnal fénye elűzte a halál éjszakáját és bizonyosan felragyog az élet világossága annak, akinek szemét ebben a boldog hitben zárta le a halál! Így lép a temetés szomorúsága helyébe a menyegző öröme azok számára, akik húsvét fényében élnek közösségben Krisztussal és közösségben egymással.

71 évvel ezelőtt még teljesen indokolt volt a feltételes mód, ahogy az apostoli ige szólt a közös útra induló ifjú párhoz: 

„Ha pedig a világosságban járunk…”

Most, az út végén, Krisztus hűséges szeretetét sokszorosan megtapasztalva már nem feltételes módban hangzik a megfáradt, de hitéről reménységgel bizonyságot tevő testvérünk imádsága. Hitvesével boldogan vallotta még földi életében: a házassági jegyváltástól a megváltáson át az örök menyegzőig vezet az út. 

A színről színre látás neki már valóság, nekünk még reménység. Mégis lehetséges, hogy tér és idő kereteit átlépve, bár töredékesen, de lélekben átélve megvalósuljon a közösség előre ment testvérünk és az itt jelenlevő gyülekezet között. Az igehirdetést lezáró szószéki imádságot hadd mondja most helyettem ő, úgy, ahogy három évvel ezelőtt elmondta egy metrókocsiban ülve.

Lássuk őt, amint megérkezik a végállomásra, és hangozzék el a METRÓIMA utolsó epizódja Marschalkó Gyula bácsi hangján!

Metróima 13. rész – „Déli Pályaudvar, végállomás! Megkérjük utasainkat, hogy hagyják el a szerelvény és erre figyelmeztessék utastársaikat is.”

Uram, nemcsak a metró, hanem saját földi életem végállomásához is elérkezem nemsokára. De tudom, hogy ez nem is végállomás, hanem megérkezés. Korom miatt a metrón ingyen utazhatok. Velem együtt ingyen érhetik el az örök célt azok is, akiknek itt a metrón jegyet kell váltaniuk. A Jegyváltást, a Megváltást te. Uram, drágán megfizetted. 

Soha én ezt nem tudom, meghálálni, Jézusom…

Uram, ó add, ha vándorutam, majd véget ér itt a borúban,

Elérjek hozzád s te fényes orcád, hadd lássam én!

Ott álljunk üdvbe öltözötten, én és szeretteim köröttem.

Uram, tehozzád, hol fénylik orcád, vágyódom én.

Marschalkó Gyula életrajza

(Rákoskeresztúr, 1921. dec. 26. – Gödöllő, 2019. szept. 13.) 

Marschalkó Gyula 1921. december 26-án született Rákoskeresztúron, felvidéki német (cipszer) származású szülők gyermekeként. Édesapja evangélikus tanító volt, édesanyja katolikus. Őt magát is katolikus szertartás szerint keresztelték, mert édesapja reverzálist adott, de gyermekkorától evangélikus hitben nevelkedett. Tanulóéveit édesapja tanítványaként Csorvás egyik tanyai iskolájában kezdte, majd Békéscsabára került. Az édesapa 1937-ben Rákoshegyen kapott tanítói állást, fia a Fasori Gimnáziumban folytatta tanulmányait. A Fasorban Sólyom Jenő, majd Scholz László voltak hitoktatói. Az előbbi biztatására vett részt a tahi diákkonferenciákon, s az ott hallottak nyomán kezdte forgatni a Szentírást. 1939 és 1942 között a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának kémia-fizika szakára járt. Közben 1941-ben a Székesfővárosi Felső Zeneiskolában ének-zongora szakra iratkozott be. Az egyetemi tanulmányok közben kapott elhívást a lelkészi szolgálatra. A soproni teológiát 1942-ben kezdte el, ahol megelőző tanulmányai idejét beszámították. 1945-ben tette le szigorlati vizsgáit. 1945. július 8-án szentelte lelkésszé Raffay Sándor püspök. 

1948 szeptemberében feleségül vette Szentirmai Annát, akivel 71 éven keresztül élt egymást támogató, szép házasságban. Feleségében a lelkészi szolgálatban igazi segítőtársat talált.  

1945-ben Szegedre került segédlelkészként Benkóczy Dániel mellé, akinek betegsége miatt egy ideig teljesen egyedül kellett ellátnia az anyagyülekezet és a szórványok szolgálatát. 1947. október 1-től Kelenföldön volt segédlelkész Kendeh György mellett. Egy évvel később Mezőhegyesre került helyettes lelkésznek, hamarosan a gyülekezet meg is választotta, s hét éven keresztül ott szolgált. 1955-ben vecsési lelkész lett, ahol 35 éven át volt a gyülekezet lelkésze. Szolgálata idején 1962-ben épült fel a világháború idején elpusztult lelkészlakás helyett az új parókia, 1971-ben pedig a Lutheránus Világszövetség adományából az ideiglenes fatemplom helyett új templomot kapott a gyülekezet. 1990 óta Rákoshegyen töltötte nyugdíjas éveit, ahol azonnal bekapcsolódott a gyülekezet életébe, énekkart szervezett és vezetett. s amíg ereje engedte hetente tartott bibliaórákat, havonta egy, de olykor két vasárnap is a gyülekezet templomaiban két-két istentiszteleten hirdetett igét. Kezdettől fogva tagja volt az Ordass Lajos Baráti Körnek. Bekapcsolódott az újra induló FÉBÉ Diakonissza Egyesület munkájába, ahol a Választmány hasznos tagja lett, s a havi összejövetelek alkalmain és a nyári konferenciákon szívesen szolgált. Az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) is hűséges és imádkozó tagjától búcsúzik. Marschalkó Gyula távozásával egyházunk nyugdíjas lelkészeinek legidősebb tagját veszítettük el. Ugyanakkor benne az id. Gáncs Aladár, Sréter Ferenc és Túróczy Zoltán szolgálatával fémjelzett gyülekezeti evangélizációt végző nemzedék utolsó tagja indult el a minden halandók útján. Emléke sokáig áldott lesz közöttünk! 

Id. Zászkaliczky Pál imádsága: 

Mindenható Isten, teremtőnk és megváltónk! Együtt vagyunk Marschalkó Gyula, a drága férj, a Finta család szeretett rokona, az ismerősök és a gyülekezeti tagok figyelmes barátja, a mindenki örömére és bánatára figyelő szolgatársunk hamvai mellett. Köszönjük, hogy Gyula bácsi, akit most 98-ik évében magadhoz hívtál, párjának, Ani néninek hetvenegy esztendőn keresztül igazi, ragaszkodó hitvestársa volt. Téged áldunk Urunk azért, hogy Gyula bácsi rokoni és baráti köszöntései mindig Rád mutattak, Rólad szóltak, áldásodat tartalmazó igeverset is hordoztak.

Köszönjük drága Megváltónk Gyula bácsinak az aktív és a nyugdíjas lelkészi szolgálata során Mezőhegyesen és Vecsésen, Rákoshegyen és Rákosmente többi templomában, a fóti Kántorképző Intézetben és a Fébé Diakonissza Egyesület konferenciáin elmondott igehirdetéseit. Áldunk, hogy mindig Rólad beszélt, a hallgatóknak igéd hatalmával és saját tapasztalataival is megerősítve hirdette a bűnbocsánat evangéliumát. Elhangzott igehirdetéseit áldd meg a gyülekezetekben, élete példáját tedd hatékonnyá közöttünk. Hálát adunk Jézus Krisztus bűnbocsánatáért, amelyben ő is részesülhetett. A feltámadás élő reménységéért, amelyről hamvai felett bizonyságot tehetünk. Hálát adunk az üdvösség vigasztalásáért, amelyre mindnyájan rászorulunk.     

Köszönjük Teremtőnk, hogy Marschalkó Gyulát költői tehetséggel is megáldottad. Hálásak vagyunk áldásaidért, melyek énekein és a liturgia énekversein keresztül érik el szívünket.    

Mennyei Atyánk! Köszönjük Gyula bácsi példaadását, hogy a köszönetet és az ünneplést mindig elhárította magától. Ez a gyakorlata mindnyájunkat figyelmeztetett, amikor elvégzett szolgálatára utalva, de önmagáról megfeledkezve kedves énekét idézte: „Mért történt, fel nem foghatom! Csak kegyelem, csak irgalom!” Köszönjük, hogy kitartó módon imádkozott rokonaiért és barátaiért, szolgatársaiért és a gyülekezetek tagjaiért, s legfőképpen szeretett és féltett egyházunkért. Atyánk, légy áldott imádságai meghallgatásáért! Könyörögve kérünk, öleld magadhoz hazatérő szolgádat, s vidd be örök mennyei hajlékodba. a keresztre feszített és feltámadott Jézus Krisztusért, aki Veled és a Szentlélekkel él és uralkodik örökkön örökké, ámen!