Havi igénk röviden és lényegre törően válaszol erre Pál apostol első korinthusi levelében: 

Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban… (1Kor 15,42b)

Pál apostol azoknak felel ebben a részben, akik nem tudják elképzelni, hogy milyen lesz a feltámadott test. Felolvasott igénk környezetében a természetből vett analógiákkal találkozunk. Lehet, hogy a „hogyan?” és a „milyen testben?” kérdéseket a korinthusi ellenfelek gúnyosan tették fel, azt remélve, hogy az apostol erre nem tud választ adni. Ezeket az okoskodókat viszont ő szólítja „te ostoba”-nak. Először a mag és a termés, másként a vetés és az aratás példáját említi. Az „elvettetik – feltámad” ellentétet négy mozzanat szembeállításával élezi ki: romlandóság – romolhatatlanság, gyalázat – dicsőség, gyengeség – erő, „érzéki test” – „lelki test”. 

Ahhoz, hogy részt tudjunk venni a húsvéti feltámadás örömében, vissza kell lépnünk a teremtéshez. Hiszen csak így tudjuk megérteni a feltámadást, a hogyan?-t és a milyen testben?-t. Az ember teremtését a „formálta” szó teszi szemléletessé. Ez a kifejezés a fazekasmester munkájára használatos, amikor az agyagból edényt készít. További szemléletes kép az, hogy Isten az embert a föld porából formálta. Az alkotmány neve Ádám, ami embert jelent, más alakjában földet, humuszt, kifejezve azt, hogy az ember, mint testi lény, hozzá van kötve a földi, az anyagi világhoz. A por és a test azonban magában még nem ember. Az emberré válásnak a lényege az ószövetségi hitvallás szerint az volt, hogy Isten „életnek a lehelletét” adta bele, s az ember csak ebben a test-lélek oszthatatlan egységben ember.

Ezért beszél Pál is a későbbiekben a kétféle Ádámról. Az egyik, az első Ádám. a psüché hordozója volt csupán, a második a pneüma hordozója, azaz a Szentlélek által Krisztus hordozója. Pál nem filozófiai anthropológiát tanít, kerüli az elvont definíciókat, ehelyett Isten tetteire mutat rá. Más lesz a feltámadott test, mint az elhalálozott, bár a személyiség folyamatossága megmarad. „Én” fogok feltámadni – tanítja Pál – bár megdicsőült testben. Itt lesz fontossága a két Ádámnak. Halálunkig az elsőnek, feltámadásunktól a másodiknak a képét hordozzuk. Ők ketten máshonnan „jöttek”. Az egyik földi, a másik mennyei, természetes hát, hogy nem mindegy, melyikhez tartozunk. 

Most pedig az elméleti gondolatok után hadd mondjam el személyes véleményemet, érzéseimet a feltámadásról! 

A feltámadás nekem biztonságot jelent. Biztonságot, amely meghatározza életemet. Ennek a hitnek az öröme hatja át legnehezebb napjaimat, legmélyebb kríziseimet is. Érdekes élményként él bennem az, amikor Jeruzsálemben a nyitott, üres sírban néhányan több szólamban együtt énekeltük a „Győzelmet vettél” kezdetű énekünket. Az addig tülekedő, türelmetlenkedő tömeg, mely próbált minél előbb bejutni és túl lenni a látványosságon, szó nélkül várta végig az éneket, és így vett részt a Feltámadott ünneplésében. 

Az első zsengeként feltámadott nekem is életet adott, és ennek biztonságában élhetek, együtt mondva Jób hitvallását: Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött (Jób 19,25). Együtt zeng a Bárány éneke nem csak a látható, hanem az előrementek gyülekezetével. Isten titka így válik kézzel fogható valósággá! Ámen.

Elhangzott 2020. április 13-án a Kossuth Rádió Erős vár a mi Istenünk! című műsorában.