Németország legrégibb segélyszolgálata, a Németországi Protestáns Egyház diaszpóra munkáját segítő szervezet a Gusztáv Adolf Alapítvány, amelyet 1832-ben hoztak létre. Székhelye Lipcsében van és II. Gusztáv Adolf svéd királyról kapta a nevét. A szervezet célja „a világon lévő diaszpóra egyházakat felkarolni. Partneregyházaink tagjainak bátorságot és önbizalmat kell meríteniük, merniük kell társadalmi környezetükkel és a többségben lévő katolikus vagy ortodox egyházakkal párbeszédet folytatniuk. Néhány országban a református és a lutheránus egyházak említésre méltó kapcsolat nélkül élnek egymás mellett, anélkül hogy kiépítenék az ökumenét egymás között. Más országokban pedig az evangélikus hátterű gyülekezetek különböző nemzeti és szociális származásuk miatt nem találják meg a szót egymással. A Gusztáv Adolf Alapítvány ezeknek a gondoknak a leküzdésében is segít.”

Enno Haaks 2015. szeptember 23-án érkezett Magyarországra, hogy tárgyalásokat folytasson Fabiny Tamás külügyekért felelős püspökkel, valamint Cselovszkyné dr. Tarr Klára külügyi osztályvezetővel és Krámer György országos irodaigazgatóval. Az alapítvány főtitkára a nap folyamán tájékozódott a magyarországi projektekről és a menekültekkel kapcsolatos munkába is betekintést nyert. Szívélyesen válaszolt az evangelikus.hu kérdéseire is.

– Hogyan választják ki a támogatandó projekteket?

– Az új projektkatalógusunkban 1,6 millió eurót osztottunk szét a különböző projektekre. Amikor a katalógus megjelenik, akkor a projektek fedezete még nem teljesen rendezett, de célunk az, hogy támogató partnereink számára felvázoljuk a szükséges munkákat. Az egyházak nagyságától, az ország nagyságától, az ottani egyház infrastruktúrájától függően van egy felosztási kulcs, hogy az egyes egyházak mennyit kapnak az alapból.
Magyarországon például támogatjuk a református egyházat is és az evangélikust is. Rendszeresen 60.000 eurót kapott az utóbbi években a Magyarországi Református Egyház.
A 2014-es projektkatalógusban a Magyarországi Evangélikus Egyház 30.000 eurós támogatást kapott, amelyet három nagy projekt között osztottak el: az óbudai evangélikus templom, a felsőnánai templom és a rábcakapi ifjúsági centrum részesült támogatásban. A 2015-ös katalógusban pedig az áll, hogy a dunaegyházai, a porrogszentkirályi és a sámsonházai gyülekezetek fognak egyenlő arányban osztozni ezen az összegen.
De nem csak ennyit kap az Önök egyháza, hanem az utóbbi három évben három evangélikus ösztöndíjasunk is volt, akiknek kinti ellátását is szintén mi fedeztük, ami éves szinten egy olyan 8-9.000 eurós költséget jelent.
Emellett különleges segélyeket is szoktunk juttatni, autóvásárlást is támogatunk, most pedig a menekültek segélyezésének szolgálatában is szeretnénk részt vállalni.
Ha jól tudom, akkor 2016-ben a támogatási összeget az Önök egyháza esetében meg is növeltük, hiszen a költségek is nőnek éves szinten.

– Hogyan választják ki a külföldi támogatandó projekteket?

– Mindig a tagegyházak javaslatát vesszük ebben figyelembe. Velük állunk kapcsolatban és nem közvetlenül az egyes gyülekezetekkel. A gyülekezeteknek az egyházvezetőknél kell jelezniük az igényt.
Az egyházvezetők aztán definiálják, mik azok a projektek, amelyeket egy-egy évben támogatandónak ítélnek. Fontos, hogy ebben objektívek legyenek és ne a gyülekezet értékelésétől, a gyülekezetek vezetőinek az egyházvezetőkhöz való viszonyától függjön a projekt támogatása. Ezen felül kell emelkedni.
Ha a szükséges papírok rendben vannak, akkor mi nem szoktunk kötekedni a projekteket illetően. Megbízunk az egyházvezetésben, hogy szakmai alapokon döntött a kérdésben.
10.000 euró egy olyan átlátható összeg, amellyel ezeket serkenteni szeretnénk. Fontos azonban, hogy a projekteket nem szeretnénk teljes egészében finanszírozni, legfeljebb a projekt egyharmadát, tehát az illető gyülekezetnek is hozzá kell tennie az önrészét.

– Ki támogatja az Önök munkáját adományokkal? Hogyan gyűjtenek a tervezett munkákra?

– Elsősorban a német tartományi egyházak gyülekezeteinek tagjai támogatják a munkánkat. Előadásokat tartunk Németország szerte, hogy megismertessük velük a világméretű diaszpóra egyházak helyzetét.

– Csak Németországból adományoznak?

– Jobbára igen, de beindult az is, hogy más országok is támogatják a központi költségvetésünket. Például a Magyarországi Evangélikus Egyház is részt vett annak a szolidaritási adománynak a gyűjtésében, amelyet a wittenbergi templom felújítási munkáinak fedezésére kezdeményeztünk. Évente 10.000 eurót tudtunk eddig a templom szebbé tételére elkülöníteni. Érdekességként mondom, hogy az olaszországi valdens egyház is támogat bennünket az általuk megkapott különadó bizonyos százalékával.

– Gondolom a különböző projektek átlátása sok munkát igényel... hány munkatársuk van?

– Tíz munkatárssal dolgozunk a lipcsei központban. Fontos számunkra, hogy a diaszpóráról naprakész információink legyenek, ezért aztán a munkatársak egyfajta hírszolgálatot is ellátnak.
Hálásak vagyunk, amikor németül vagy angolul híreket kapunk az egyházak életéből. Az is fontos, hogy ha az egyházak hazájuk gazdasági, politikai, közéleti változásairól másképp gondolkodnak, mint amit a média róluk közöl, akkor ezekről is folyamatosan tájékoztassanak bennünket, hogy véleményüket továbbítani tudjuk a német partnerek felé, így nem alakul ki egyoldalú kép az illető országról.

– Értesültem arról is, hogy a Közép-Kelet-Európai Keresztény Találkozót is támogatni fogják, amit 2016-ben rendezünk meg Budapesten. Hogyan képzelik el az együttműködést?

– Jómagam még nem vettem részt ilyen találkozón, de örülök annak, hogy sikerült forrást találnunk arra, hogy támogassuk ezt az alkalmat. A wittenbergiek egy külön adománnyal támogattak bennünket, mi pedig továbbítottuk erre a nemes célra ezt az összeget.
Örülünk, hogy támogatni tudjuk ezt a közép-kelet-európai közösséget, hiszen a diaszpóra egyházaknál rendkívül fontos a találkozás lehetőségének kihasználása. Amikor egy nagy rendezvényen érzékeljük, hogy nem vagyunk egyedül, az nagyszerű érzés. Amikor együtt tudunk a többiekkel imádkozni, az igét hallgatni, az hitbeli erősödést is hoz.
Németországban ismeri a Kirchentagokat, ahol több ezer ember jön össze, napokon át részt vesz a különböző rendezvényeken és jó látni, hogy egy-egy közös alkalmon mennyi ember veszi komolyan a keresztény hitet. Az istenhit inspirálja, vezeti az embert, segít megtalálni az orientációt, a megfelelő irányt az életben.
Tudjuk, hogy a találkozók sok pénzt emésztenek fel, de reméljük, hogy elérjük vele a kívánt missziói célt.

– Hazánkban a szekularizáció igen erős, ráadásul elöregedő közösségekről, egyházakról beszélünk és nem nagyon látjuk a fiatalok között az utánpótlást... Hogyan látja a jövő támogatási rendszerét?

– A szekularizáció erősen érinti a mi térségünket is. Bár gazdasági növekedést tapasztalunk, ahol számos lehetőség nyílik, a szekularizáció, a globalizáció, a nagyobb kínálat mégis az egyes emberek elmagányosodásához, ellehetetlenüléséhez és kilátástalanságához vezet.
Az egyházak gyengülése automatikus hatással van a mi projektjeinkre is. A jövőt illetően számos bizonytalanságunk van: nem tudjuk, hogy ezt az 1,6 millió eurós alapot fenn tudjuk-e tartani. Ez még egy nyitott kérdés.
Megpróbálunk minden erőfeszítést megtenni ennek fenntartására, de a saját egyházaink is egyre kisebbek. Azt is észrevesszük, hogy az emberekben megvan a keresés, a lelkiségre nyitottság. Sok esetben ezt sajnálatos módon nem az egyházaknál keresik, így nagy kihívást jelent számunkra, hogyan mutassuk meg az evangélium értékeit.
De mindezek nem szabad, hogy megakadályozzanak bennünket abban, hogy mi magunk boldogan megéljük az evangéliumot és reménykedve tekintsünk a jövőre, hiszen Isten Lelke is munkálkodik a világban és támogat bennünket. Sosem tudhatjuk, mit is hoz majd a jövő, talán lesz egy világméretű megtérés, ami most még nem látszik számunkra és nem tűnik talán realisztikusnak, de bíznunk kell Istenben, hogy nem kell egymagunkban munkálkodnunk.

– Vannak olyan hangok is, akik épp ebből a nézőpontból mondják azt, hogy talán nem az épületek renoválására, hanem a misszióra kellene többet költenünk.
Tudom, hogy alapítványuk arra is költ, de érdekelne van-e valamilyen elosztási norma a projektek között ilyen szempontból és hogy Ön a maga részéről hogy látja ezt a kérdést?

– Isten Igéjének szüksége van házakra.

– De ha a házak üresek?

– Azt hiszem, Ön is szívesebben megy be egy olyan épületbe, ami szép. Az embernek szüksége van szépségre. Az Istenházakat azért kell szebbé varázsolnunk, hogy az emberek szívesebben menjenek oda. A hitet láthatóvá, befogadhatóvá kell tennünk az emberek számára.
Azt gondolom, hogy a renoválás és a misszió nem zárja ki egymást. Szükség van infrastrukturális háttérre, épületekre a munkához. A templomok mellett lelkészi hivatalok, lelkészlakások, gyülekezeti házak szebbé tételét is támogatjuk, hogy az emberek jól érezzék ott magukat és össze tudjanak gyűlni megfelelő körülmények között. Isten háza lakást vesz közöttünk.
Teret adunk az emberek számára és ez is missziói munka. Az épületek finanszírozásával a tartalmat és a gyülekezetekben folyó missziói munkát is támogatjuk. Jobban tudunk Isten szavára, igéjére, jobban tudunk a keresztre figyelni egy szebb környezetben!
Alapvetően a diaszpórában végzett munka és a misszió szorosan összetartozik. Számunkra fontos azt is kimondani, hogy az evangélikusságunk azt is jelenti számunkra, hogy felelősséggel viseltetünk a máshol élő keresztényekért, akik szeretnének saját templomot építeni. Nem kell egy óriási dómnak, katedrálisnak lennie, sőt... A brazíliai Amazonas vidéken elég egy egyszerű, fából készült kápolna is.
Ha nincsen házunk, ahová meghívhatjuk az embereket, akkor az ajtókat sem tudjuk megnyitni előttük. Jézus is azt mondta, hogy jöjjetek énhozzám. Hogyan hívogassunk hozzá, ha nincsen hová mennünk? Nem szabad egyedül csak magunkra tekintenünk. A hitünknek hívogatónak és segítőnek kell lennie. A szolgálatban tudunk tanúságot tenni Urunkról. Ez misszionáriusi munka.