„Elég egy mozdulat, valamilyen rég elfeledett illat, egy tárgy, egy ágroppanás, a szélnek a zizzenése, s az emlék felüti fejét, ránk néz, és olyan üdén, vidáman vagy szomorúan valódi, mint a jelen minden valósága.” (Fekete István)

A radikálisan átalakult élethelyzetben, beszűkült életterünkben a körülöttünk lévő, megszokott tárgyaink is újfajta jelentést kaptak. Tárgyak, amelyekkel körülvesszük magunkat. Tárgyak, amelyektől nem tudunk szabadulni. Tárgyak, amelyektől nem akarunk szabadulni. Tárgyak, amelyek emlékeket hívnak elő. Kíváncsiak voltunk, látogatóinknak milyen múzeumi tárgy hordozott üzenetet a karantén idejére, illetve milyen tárgyakkal jellemeznék az elmúlt két és fél hónap újfajta kihívásait. Ahogyan a besztercebányai evangélikus iskola magyar zászlójában, amelyet a testére csavarva csempészett át a határon a líceum egyik elűzött diákja, a trianoni békediktátum sújtotta idők elevenednek meg, mi mit fogunk a bezártság hónapjairól megőrizni évek múltával is? Az Evangélikus Országos Múzeum ezért Emlék – tárgy – alkotás címmel irodalmi és fotópályázatot hirdetett a karantén idejére.

Irodalom és fénykép

A pályázat iránt a vártnál nagyobb érdeklődés mutatkozott, két kategóriában összesen kilencvenhat pályázó több mint százhúsz pályaművet nyújtott be. Érdemes összevetni a számot: az ugyanebben az időben nyolc múzeum – közöttük a Szépművészeti, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria – összefogásával meghirdetett pályázatra nagyjából ennek a háromszorosa érkezett be.

A világháló segítségével a pályázat híre az ország egész területére és határainkon kívülre is eljutott, Erdélyből, Németországból és Angliából is érkeztek pályázatok. Külön örömünkre szolgál, hogy a fasori evangélikus gimnázium diákjaitól, valamint a csömöri vasárnapi iskolás gyermekektől számos pályamunkát kaptunk. A pályaművek nagy száma indokolttá tette, hogy kategóriánként két korcsoportba soroljuk őket.

Karanténlét versben

Az irodalmi pályázatra kiválasztottunk tizenhárom tárgyat az Evangélikus Országos Múzeum gyűjteményéből, illetve az elmúlt évek időszaki kiállításain látható művekből. A pályázókat arra kértük, keltsék életre tárgyainkat, és versben vagy prózában fogalmazzák meg, melyik fejezi ki számukra a karanténlétet.

Számos alkotást ihletett meg a 19. századi ezüst levélfelbontó, amely sokféle üzenetet közvetített gazdájának, és használata éles kontrasztban áll mai digitális, gyors, de sokszor felületes levelezésünkkel. „Talán ha az üzeneteink megtekintése előtt magunk elé képzelünk egy nekünk tetsző, a saját ízlésünk szerint kialakított levélfelbontót, az a pillanat lecsillapítja annyira a gondolatainkat, hogy tisztán fogadhassuk be a másik szavait” – írja Pataki Anett pályázati esszéjének zárósoraiban.

Világtól való elzártságot Luther Márton is átélt, amikor Wartburg várában György lovag néven bújtatta el Bölcs Frigyes választófejedelem. Gustav König rézmetszete azt örökíti meg, ahogy Luther ebben a helyzetben németre fordítja a Bibliát. A hirtelen, kényszerű bezártság így fordul át teremtő alkotássá, és lesz a mai napig számunkra is eleven erő, ahogy Kertész Eszter A bibliafordítás margójára című versében olvashatjuk.

A nehéz helyzetekben is megtartó isteni szeretet is többféleképp megfogalmazódott a pályamunkákban, Dittrich Pankának a feltámadt Krisztus 17. századi vadosfai csonka szobráról írt haikuja például így hangzik: „Simogat engem / Karja nélkül is érzem / Magához ölel.”

Jelképek, énképek

A fotópályázatra olyan tárgyak, helyszínek vagy életképek megörökítését vártuk, amelyek a karanténban töltött időszak jelképeivé vál(hat)tak. Milyen fotó érzékelteti a nehézségeket, vagy éppen mutat rá arra, mivel gazdagított ez az időszak? Születtek így alkotások üres utcákról, bezárt játszóterekről, maszkkal „díszített” fákról, valamint számítógépről mint a tanulás és a külvilággal való kapcsolattartás eszközéről.

Az otthon töltött szabadidő tárgyaivá váltak a könyvek, a hangszerek és a trambulin. Fehér Krisztián Botond Karanténképek sorozatában a templomi liturgikus tér lezárt területe nem engedi feledtetni az idei, valódi közösség nélkül megélt húsvétot. Az egyedüllét, az elzártság, a külvilág iránti vágyakozás legerőteljesebben Lakatos Bettina Dupla karantén című fotósorozatában jelenik meg, amely a látogatási tilalom miatt a kórházban egyedül töltött hetek fájdalmas lenyomata. A család, illetve az unokák utáni vágyakozást szimbolizálja Kovács-Hargitai Dorka két üres kisszéke a homokozóba állítva. A testvérek megtartó köteléke feletti öröm sugárzik át Lénárt Rékának a gyermekeiről készített fotósorozatán.

A kiírásnak megfelelően az előzsűrizés után kiválasztott műveket közönségszavazásra bocsátottuk múzeumunk honlapján (Eom.lutheran.hu); kategóriánként egy-egy szavazatot vártunk az érdeklődőktől június 30-ig. A szavazásra bocsátott pályamunkáknál bővebb válogatást a nyár folyamán virtuális kiállításba rendezünk, bemutatva, hogyan élték meg látogatóink a karantén időszakát.

A szerző az Evangélikus Országos Múzeum múzeumpedagógusa, tárlatvezetője.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 25–26. számában jelent meg 2020. július 5-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.