– A CCEE 1971-ben alakult Rómában. Roger Etchegaray bíboros az alapítóülésen kijelentette, hogy a testületnek „minimális struktúrával maximális együttműködésre” kell törekednie. Ennek fényében hogyan tekint erre a negyvenöt évre?

– Örömmel és hálával, bár az első időszaknak nem voltam részese. Etchegeray bíboros úr célkijelölésének az ad különös hangsúlyt, hogy ennek nem minden világrészen lehetünk tanúi. Latin-Amerika püspöki szervezete, a CELAM (Consejo Episcopal Latinoamericano; Latin-amerikai Püspöki Tanács – a szerk.) előbb alakult, és sokkal nagyobb apparátussal rendelkezik. Ugyanakkor Latin-Amerikában a nemzeti püspöki konferenciák sokkal később jöttek létre. Voltak olyan országok, ahol csak a II. vatikáni zsinat után. Ezért bizonyos funkciók előbb alakultak ki kontinentális, mint nemzeti szinten.

Egy másik fontos különbség, hogy Európában – Afrikától vagy Latin-Amerikától eltérően – az egyes országoknak külön nyelvük, kultúrájuk, sajátos történelmük, valamint jogrendjük van. Az európai püspöki konferenciák a pasztorális területen nagyon hatékonyak. Itt tehát meglévő és jól működő konferenciák közötti együttműködést kellett összehangolni.

– Bíboros úr hogyan élte meg a CCEE elnökévé történt megválasztását?

– Számomra különösen nagy élmény volt, amikor 2006-ban Szentpéterváron megválasztottak elnöknek. Az elnökválasztás gyakorlata is mutatta, hogy Európában létezik a Kelet és a Nyugat közötti különbség. Az elnököket sajátos ritmusban, egyszer az egyik, egyszer pedig a másik kontinensrészről választják. A CCEE abban segít, hogy az eltérő tapasztalatokat meg tudjuk osztani egymással.

– Ön tíz éve vezeti a CCEE-t. Mindig szívén viselte az ökumenikus párbeszédet. Milyen feladatot tölt be a 2008-ban létrejött Ortodox-Katolikus Fórum, és hogyan értékeli eddigi működését?

– Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának igen fontos ökumenikus szerepe van. Az Egyházak Világtanácsának európai szervezetével, a KEK-kel (Konferenz Europäischer Kirchen; Európai Egyházak Konferenciája – a szerk.) intézményes testvériséget alakított ki. Létrejött egy vegyes bizottság, melyet ez a két egyházi szervezet működtet. E párbeszéd eredményeként került sor három ökumenikus találkozóra: az egyikre Bázelben, a másikra Grazban. Közös feladatunk, hogy keressük az együtt gondolkodás lehetőségeit az európai társadalomban.

A Nagyszebenben 2007-ben megtartott harmadik kontinentális találkozót azért is szívügyemnek tekintettem, mert Románia akkor lett az Európai Unió tagja. Ezen a házigazdák a hat hivatalos nyelv közé felvették a magyart is. A zárónyilatkozat megfogalmazta, hogy „tiszteljük, és védelemre méltónak tartjuk az emberi életet a fogantatástól a természetes halálig”. Ezt a közgyűlés nagy örömmel fogadta, ám később egyes egyházak részéről fenntartások merültek fel, volt, aki meg szerette volna változtatni. Az ortodox egyházak azonban kiálltak a megfogalmazás mellett. Kiderült, hogy a katolikus és az ortodox egyházak között a gyakorlati, társadalmi és erkölcsi kérdésekben széles a közös alap. A teológiai párbeszédet a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa és annak megfelelő szervei folytatják a különféle felekezetekkel, ez tehát nem a mi feladatunk. De egy kontinentális szervezet sokat tehet azért, hogy a társadalmi és erkölcsi kérdésekben a közös fellépést koordinálja.

E fórum megbeszéléseit mindig felszabadult öröm kísérte. Igyekeztünk olyan témákat választani – család, szegénység, állam és egyház viszonya – melyekre tudtunk közös válaszokat adni.

– Az ökumenikus párbeszéd egyik mérföldköve a CCEE és a KEK közös projektje, az Ökumenikus Találkozások és az Ökumenikus Charta. Hogyan értékeli a protestáns egyházakkal való kapcsolatot? Hogyan hat a párbeszédre a reformáció hamarosan megkezdődő emlékéve?

– Utóbbi természetesen országonként eltérő, hiszen sok északnyugat-európai ország kultúráját a történelmi protestáns egyházak határozzák meg. Máshol inkább a neoprotestáns közösségek vannak jelen. Németországban is nagyon készülnek a reformáció kezdetének 500. évfordulójára, de Svédország kiemelten, hiszen Ferenc pápa hamarosan ide fog látogatni.

– Bíboros úr 2014 novemberében elkísérte Ferenc pápát az Európai Parlamentbe és az Európa Tanácsba. A testületek előtt elmondott beszédében a Szentatya Európát nagymamához hasonlította, akit fáradtság, lehangoltság, individualizmus jellemez. Ön hogyan látja Európát?

– Európa sokarcú. Az a terület, ahova a CCEE küldetése szól, jóval nagyobb, mint a hagyományos értelemben vett Európa, hiszen egész Oroszországot és Törökországot magában foglalja. E különbség miatt nem is lehet feltétlenül egyetemes iránymutatást adni a különféle kérdésekben. Jól látszott ez akkor, amikor kontinentális felmérést végeztünk több mint negyven országban az iskolai hitoktatás jogi helyzetéről és állapotáról. Ezt bemutattuk az Európa Tanácsnak is. Az intézményes kapcsolatot az Európai Unió szerveivel a COMECE (Az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága), az Európa Tanáccsal pedig a CCEE titkársága tartja.

A Szentatya beszédeiben az elfáradás, az öregség sok mindenre utalhat. Jelentheti a demográfiai helyzet alakulását. Ezzel foglalkozó felmérésünk azonban arra mutatott rá, hogy bár a születések száma alacsony, nem igaz, hogy az európai muszlimoknál nyolcszor akkora, mint a többi európainál. A pápa megfogalmazása rámutat, hogy Európában a nyolcvan év feletti korosztály számaránya igen magas. Ám azt se feledjük, hogy a hatvanöt és hetvenöt év közöttiek az önkéntes, karitatív munka motorjai lehetnek.

A lelki öregség azt jelenti, hogy bizony sok európainak nincsenek céljai, nincsenek ideái. Ez is az antropológiai változásokkal függ össze. Ha az élet nem egy projekt, akkor nincsenek olyan célkitűzések, melyekért érdemes volna áldozatot hozni. Ha elkülönülünk a többi embertől, úgy jelennek meg számunkra, mint veszélyforrás. Ez az individualizmus csapdája. Ne feledjük, hogy a szeretetnek nemcsak a gyűlölet, hanem a rideg elzárkózás és a másik ember iránti érzéketlenség is ellentéte.

Az Európa Tanácsban elmondott pápai beszéd fontos részei voltak a természetestől való eltávolodás veszélyeire figyelmeztető szavak. Európai szinten napjainkban megjelennek a harmadik-negyedik generációs jogok, melyeknek már nincs közük az evangéliumi örökséggel és a józan ésszel összhangban kialakult, klasszikus értelemben vett emberi jogokhoz. Ezeket a származtatott jogokat szintén bírálta a pápa.

A Szentatya ugyanakkor buzdít, hogy a CCEE működjön együtt az Európa Tanáccsal. Idén nyáron tartottunk Boszniában egy olyan kongresszust, melyen sok nemzetközi szervezet vett részt. Ennek témája az volt, hogy miként radikalizálódnak a börtönökben a fogvatartottak, és mit lehet ez ellen tenni.

– 2010-ben alakult meg az európai keresztények elleni intoleranciát és diszkriminációt vizsgáló bizottság, melynek létrehozását az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa támogatta. Milyen feladatokat lát el a testület, miben tud segíteni?

– Ez a testület nem tartozik a CCEE alá, de örömmel vesszük működését. Kiderült ugyanis, hogy a keresztények ellen nemcsak a világ távoli részén lépnek fel, hanem Európában is, újra meg újra. Sajnos úgy tűnik, hogy e jelenségek ellen az európai szervezetek még mindig nem léptek fel elég határozottan.

– A tanács tagországait, és benne hazánkat is sújtja a probléma, hogy továbbra is nagy különbségek vannak a nyugati és a keleti országok gazdasági helyzete között. Számos fiatal dönt úgy, hogy külföldön vállal munkát, hogy megélhetését külföldön biztosítja. A társadalom szőttese, a családi, társadalmi kapcsolatok sérülnek. Milyen megoldást lát a kérdésben, miben tud segíteni az egyház?

Európában egy észak–déli törésvonal is megfigyelhető. Például a déli országok munkanélküliségi mutatója nagyon magas. A kelet-közép-európai országok már az Unióhoz tartoznak, tehát szabad a munkaerő-vándorlás. Sajnos a német és a magyar fizetés közötti különbség húsz év alatt sem változott. Ezért a türelem is fogy. A külföldi munkavállalás ugyanakkor megbontja a családi egységet, a mobilitás a személy számára is megpróbáltatást jelent. Ez a probléma előkerült a tavaly őszi családszinóduson is. A gazdasági területen észrevehető strukturális önzésre Ferenc pápa is felhívta a figyelmet. A keleti és a nyugati régió találkozásának sok eredménye is volt, hiszen mindenki a másik tükrében tudta a saját helyzetét értékelni. Szent II. János Pál pápa ezért hívott össze két szinódust is Európa számára, és ő beszélt az ajándékok cseréjéről is.

Európában kialakult a szokás, hogy a keleti rítusú katolikus püspökök találkozzanak – Nagyváradon, Ungváron, Kassán – egymással. Ezt is sikerült az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa keretében erősíteni. A mi régiónkban a CCEE többször is tartott plenáris ülést: például Esztergomban, Pozsonyban vagy Zágrábban. A tiranai plenáris ülés a megújuló albán egyházi valóságot tárta elénk. Albániában a különböző muszlim közösségekkel is eredményes találkozót folytattunk.

E tíz év alatt Afrika és Madagaszkár Püspöki Konferenciáinak Szimpóziumával (Symposium of Episcopal Conferences of Africa and Madagascar – SECAM – a szerk.) is rendszeres találkozók voltak. Figyelemre méltó, hogy Afrikában milyen sok képzett teológus van. Az is érdekes, hogy az afrikai keresztények rendkívül optimisták. Belgium egyes egyházmegyéiben a papok több mint a fele afrikai. Az is felmerült a SECAM-mal való megbeszélések során, hogy az afrikai országokból Nyugat-Európába érkező katolikus hívek saját kultúrájuk, liturgikus szokásuk szerint is ünnepelhessenek, és önálló közösségeket hozhassanak létre. Ez azért lenne fontos, mert a nyelv út az ember lelkéhez, a kultúra pedig segíti a keresztény közösség építését.

Délkelet-Európában a katolikusok kisebbségben vannak, csakúgy, mint Törökországban. Itt a latin szertartású közösségnek elsősorban azok a tagjai, akik itt dolgoznak. Örömmel fedeztük fel az isztambuli plenáris ülés alkalmával, hogy sok keresztény fiatal van a templomban. Többek között azért, mert az izolált katolikus közösség tagjai itt tudnak egymással találkozni.

– Grúziai látogatása során a Szentatya a genderelmélet kapcsán azt mondta, hogy világméretű háború folyik a házasság ellen. Ön kiemelt szereplője volt annak a két szinódusnak, mely e témával foglalkozott. Hogyan látja a családok helyzetét Európában?

– A család több oldalról is fenyegetett helyzetben van. A problémák egy része az egész bolygón hasonló. Elsőként az intézmények iránti bizalmatlanságot említem. Sokan már polgári házasságot sem akarnak kötni. Ennek az a magatartás az oka, hogy az egyes ember a pillanatnyi jó közérzet kedvéért nem vállal tartós kötelezettséget. A keresztény ember élete tudatosan Isten terve szerint zajlik, melyben a családnak fontos szerepe van. Jézus, a második isteni személy is családban nőtt fel. Mindenki a családban sajátítja el az emberi kapcsolatok eszköztárát.

A másik tényező a társadalmi mobilitás már említett jelensége. A harmadik az ideológiai támadás, mely meghaladottnak tekinti a házasságot. Ráadásul – mint Ferenc pápa is élesen bírálja – több nemzetközi szervezet a gazdasági segítség feltételéül szabja, hogy családellenes törvények szülessenek. A szinóduson arról teljes volt az egyetértés, hogy ezen ideológiákkal szemben meg kell fogalmaznunk a magunk álláspontját.

– Ha visszatekint erre a tíz évre, mit jelent önnek, hogy a CCEE munkáját vezethette?

– Sok emberrel kerültem személyes kapcsolatba, megtanultam értékelni a különféle emberek véleményét, hitét és tanúságtételét. Külön öröm volt számomra, hogy nemzetközi szervezetekkel és állami vezetőkkel folytatott tárgyalások során képviselhettem az európai püspöki konferenciákat, segíthettem a kapcsolatok építését. A püspök helyzete sajátos, mert ő az, aki a leginkább felelősséggel tartozik a misszióért. Ő jeleníti meg kifelé az egyházat.

Mély benyomást tettek rám azok a beszélgetések, melyeket ismert európai politikusokkal folytattam a vallás társadalmi szerepéről. Sikerült érzékeltetnem, hogy a vallás nem elvesz az embertől; ez teszi értelmessé, személyessé az életet. Különösen a kereszténység, mely azt tanítja, hogy az Isten személy, aki kapcsolatba lép velünk, aki boldoggá akar tenni bennünket. Nem elvont módon, hanem a Názáreti Jézus személyén keresztül.