A húsvéti idő vasárnapjai – a böjti időszakhoz hasonlóan – a bevezető zsoltár (Introitus) latin kezdősoráról kapták a nevüket. A húsvét ünnepe utáni negyedik vasárnap zsoltára: „Cantate Domino canticum novum” – „Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodákat tett, és jobbja szabadulást szerzett!” (LK 258. o.; Zsolt 98,1) A nap témája is ezt emeli ki: „Csodálatosan cselekedett: énekeljetek!”

Ezek szerint az Isten csodálatos tetteire adott válasz, hogy az ember énekel, hálát ad, örvendezik. De sikerül-e ez a ma emberének? Az első kérdés, hogy észrevesszük-e a világban Isten keze nyomát. A második, hogy képesek vagyunk-e akár az éneklésre, akár a hálaadásra, amikor (majdnem) minden ezek ellen szól. Hiszen szinte divat, hogy rosszul érezzük magunkat, a problémáinkat elemezzük, a világ romlottságának bizonyítékait soroljuk.

Zsoltárolvasás fordítva

Személyes tapasztalatom az, hogy sokszor az évezredes, kikristályosodott zsoltárimádságok olvasása – még inkább hangos kimondása vagy éneklése – segít át a nehéz pillanatokon, mélypontokon, reménytelennek tűnő helyzeteken. Tehát éppen fordított a sorrend, mint gondolnánk: nem akkor kell zsoltárt, Bibliát olvasni, amikor rendben mennek a dolgaink, hanem éppen azért kell zsoltárokkal imádkoznunk, hogy rendben menjenek a dolgaink.

Lehet, hogy először üresen csengenek a számban ezek a szavak: „Kész a szívem, Istenem, kész a szívem arra, hogy énekeljek és zengedezzek! / Ébredj, lelkem, ébredj, lant és hárfa, hadd ébresszem a hajnalt! / Magasztallak, Uram, a népek közt, zsoltárt zengek rólad a nemzetek közt, / mert szereteted az égig ér, hűséged a magas fellegekig. / Magasztaljanak téged a mennyben, Istenem, dicsőítsenek az egész földön!” (Zsolt 57,8–12 és 108,2–6) De ha sikerül valóban felfogni – vagy inkább lényünkkel átérezni – a mondottak értelmét, akkor már magától jöhet a következő fohász: „Mert én hűségedben bízom, szívből ujjongok, hogy megsegítesz. Éneklek az Úrnak, mert jót tett velem.” (Zsolt 13,6) És hitvallással folytathatom: „Én pedig hatalmadról énekelek, magasztalom minden reggel hűségedet. Mert erős váram vagy, menedékem, mikor bajba jutok. / Te vagy az én erőm, rólad zeng énekem. Erős váram az Isten, az én hűséges Istenem!” (Zsolt 59,17–18)

Lehet, hogy akad néhány olyan vers, amelyet korhoz kötöttnek érzünk, de a zsoltárok témafelvetése általánosan emberi, a mostani élethelyzetünkben is megszólít bennünket: „Magasztallak, Uram, teljes szívemből, istenekkel szemben is csak rólad énekelek! / Leborulok szent templomodban, és magasztalom nevedet hűséges szeretetedért, mert mindennél magasztosabbá tetted nevedet és beszédedet. / Amikor kiáltottam, meghallgattál engem, bátorítottál, lelkembe erőt öntöttél. / Téged magasztal, Uram, a föld minden királya, amikor meghallják szád mondásait. / Énekelni fognak az Úr útjairól, mert nagy az Úr dicsősége.” (Zsolt 138,1–5) „Dicsérjétek az Urat! Milyen jó Istenünkről énekelni, milyen gyönyörű a szép dicséret! / Felépíti Jeruzsálemet az Úr, összegyűjti a szétszóródott Izráelt. / Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket. / Megszabja a csillagok számát, nevet ad mindegyiknek. / Nagy a mi Urunk, és igen erős, bölcsessége határtalan. / Támogatja az Úr az alázatosokat, de porig alázza a bűnösöket. / Zengjetek hálaéneket az Úrnak, énekeljetek hárfakísérettel Istenünknek!” (Zsolt 147,1–7)

Személyesen, közösségben

A személyes élmény tovább erősítheti istenkapcsolatomat: „Nappal szeretetét rendeli mellém, éjjel éneket ad számba az Úr, imádságot életem Istenéhez.” (Zsolt 42,9) „Szeretetedről, törvényedről énekelek, zsoltárt zengek neked, Uram!” (Zsolt 101,1)

A közösség megsokszorozza az öröm, a hálaadás erejét: „Menjetek be kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel! Adjatok hálát neki, áldjátok nevét!” (Zsolt 100,4) „Mutasd meg hatalmadat, Uram! Mi pedig énekelünk, zsoltárt zengünk hatalmas tetteidről!” (Zsolt 21,14) „Jöjjetek, örvendezzünk az Úr előtt, ujjongjunk szabadító kősziklánk előtt! / Menjünk eléje hálaadással, ujjongjunk előtte énekszóval!” (Zsolt 95,1–2) „Az egész föld leborul előtted, és énekel neked, énekli neved dicséretét.” (Zsolt 66,4) „Énekeljetek új éneket az Úrnak, énekelj az Úrnak, te egész föld! / Énekeljetek az Úrnak, áldjátok nevét, hirdessétek szabadítását mindennap!” (Zsolt 96,1–2)

Külön csoportot alkotnak azok a zsoltárok, amelyeknél hangszerek is bekapcsolódnak a dicsőítésbe: „Én is magasztallak hárfával hűségedért, Istenem! Lantot pengetve éneklek neked, Izráel Szentje! / Ujjong az ajkam, ha neked zenghet, lelkem is, amelyet megváltottál.” (Zsolt 71,22–23) „Új éneket éneklek neked, Istenem, tízhúrú lanton zengedezek neked.” (Zsolt 144,9) „Adjatok hálát az Úrnak citeraszóval, tízhúrú lanttal zengjetek neki! / Énekeljetek neki új éneket, szépen zengjenek hangszereitek!” (Zsolt 33,2–3) „Dicsérjétek az Urat! Énekeljetek az Úrnak új éneket, dicséretet a hívek gyülekezetében! / Örüljön alkotójának Izráel, Sion lakói örvendezzenek királyuknak! / Dicsérjétek nevét körtáncot járva, énekeljetek neki dobokkal, hárfakísérettel!” (Zsolt 149,1–3)

A mi egyházi közegünkben szokatlan lehet, de a dicsőítés az eksztázisig fokozódik: „Felvonul Isten ujjongás közben, kürtzengéssel jön az Úr. / Zengjetek Istennek, zengjetek! Zengjetek királyunknak, zengjetek! / Mert az egész föld királya Isten, zengjetek neki éneket!” (Zsolt 47,6–8) „Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodákat tett! Szabadulást szerzett jobbja, az ő szent karja. / Megmutatta szabadító erejét az Úr, a népek szeme előtt nyilvánvalóvá tette igazságát. / Hűséggel és szeretettel gondolt Izráel házára, és látták a földön mindenütt Istenünk szabadítását. / Ujjongjatok az Úr előtt az egész földön! Örvendezve vigadjatok, zsoltárt énekeljetek! / Énekeljetek az Úrnak hárfakísérettel, hárfakísérettel zengő éneket! / Harsonákkal és kürtzengéssel ujjongjatok a király, az Úr előtt!” (Zsolt 98,1–6)

Nem a hang, hanem a szív számít

Cantate vasárnapjának liturgikus szövegei közül most a kollekta imádságokat ismerhetjük meg: mindhárom másra helyezi a hangsúlyt, így megvilágítja az ünnep sokrétűségét. Érdemes meditálva, elmélyülten olvasni, hogy „ne vesszen kárba rajtunk” az üzenet (vö. EÉ 203,1).

„Mindenható Isten, vezesd egyetértésre híveidet, hogy szeressük, amit parancsolsz, és kívánjuk, amit ígérsz, szívünk pedig annál találjon nyugalmat, akinél igazi örömök vannak, az Úr Jézus Krisztus által, aki veled és a Szentlélekkel Isten, él és uralkodik mindörökkön-örökké. Ámen.” „Mindenható Isten, akit szívvel, szájjal és zengő énekkel dicsérünk, engedd, hogy örömmel tanúskodjunk szívünket betöltő békességedről Jézus Krisztus Urunk által. Ámen.” „Menny és föld Teremtője, magasztal minden alkotásod. Minket se hagyj némán állni teremtményeid között, amelyek magasztalnak téged, hanem tedd életünket csodálatos hatalmad és jóságod dicséretévé. Tiéd a dicsőség most és mindörökké. Ámen.”

Végül térjünk vissza a zsoltárokhoz és az énekléshez. Sok olyan emberrel találkoztam, aki azért nem akart vagy mert énekelni, mert az iskolában azt mondták neki, hogy nincs hangja, vagy hamisan énekel. Közülük csak kevesen tudtak ezen a sokkon segítség nélkül túllépni. De az istendicséretben nem az az érdekes, hogy kinek mennyire szép a hangja emberi mértékkel, hanem hogy az illető szívből meg tud-e nyílni Istennek. Az éneklés fiziológiája – hogy levegővétellel és -kifújással jár, és lényegében az egész testünket-lelkünket igénybe veszi – oldja a feszültséget, a gyülekezeti és kóruséneklés erősíti a koncentrációt és a közösség élményét. Csupa olyasmi, ami megóvhat minket a depressziótól. És akkor azonosulunk a zsoltárossal: „Erőm és énekem az Úr, megszabadított engem.” (Zsolt 118,14)

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 19–20. számában jelent meg 2019. május 19-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.