Az első este a fiataloké volt, akik nagy lelkesedéssel érkeztek meg a helyi gyülekezeti házba. Az este programját Bence Győző egyházmegyei ifjúsági felelős lelkész vezette. Az esti bátorító igehirdetést egy imaséta követte. Ennek során néma csendben járták be a résztvevők a mécsesekkel kijelölt úton a templom udvarát, ahol a tékozló fiú történetét idézték fel. Hogyan indult el az önállóságba, melyből az atya elleni lázadás, majd eltávolodás lett. A történet végén az atyai házba való hazatérést a templomba való belépés jelentette. Itt átélhették a fiatalok, hogy Isten mindenkit tárt karokkal vár szeretetével, amikor a belépéskor személyes, igei áldásban részesültek. Utána pedig a padokba beülve beléphettek Urunk oly beszédes és tartalmas csendjébe, ahol lehetőséget kaptak egyéni imádságra. 

Másnap csendesnapra várták a megye gyülekezeteit a fiatalokkal együtt. Süller Zsolt helyi lelkész köszöntője után Szeverényi János országos missziói lelkész szolgált igével. 1Móz 37,14 alapján sok színes és értékes történetet osztott meg hitbeli tapasztalataiból, és szolgálatra bátorította Krisztus tanítványait.

Délután a Budavári Gospel Kórus örvendeztette meg a közel hetvenfős gyülekezetet magyar és idegen nyelvű dalaival. A koncerten felcsendültek Bence Imre duettben előadott saját énekei is. A záró istentiszteleten is a budavári lelkész szolgált igével, aki Ef 3,16 alapján a belső ember megerősödéséről beszélt, mely csak Krisztus által tud megvalósulni. Az alkalmat úrvacsoravétellel zárták.   

A szerző egyházmegyei missziói megbíztott.

A szombati napról alább olvasható személyes hangvételű beszámoló Bence-Molnár Esztertől:

Hazafelé tartunk. Tele az autó, visszük haza az alkalomról a nagyvelegi fiatalokat. Fáradtak vagyunk, csak néha szól valaki pár szót.

Hálás vagyok ezért a napért. Azért, hogy Isten elvezetett a gyúrói missziói alkalomra. Az állandó rohanás közepette azt mondta: Állj! Állj meg, de ne csak egy pillanatra, ne csak egy órára, hanem erre az egész mai napra.

„Eredj, és nézd meg, hogy jól vannak-e testvéreid...” – hangzott az ige Szeverényi János előadásán. Uram, nincsenek jól. Semmi sincs jól. Mi magunk is konfliktusokkal, haraggal és aggodalommal terhelten állunk előtted. Honnan is vehetnék az erőt ahhoz, hogy elinduljunk? Ahhoz, hogy ne csak a templomban, hanem a mindennapi életünkben is a veled való közösséget éljük meg. Ahhoz, hogy ne csak a jól megszokott utainkat járjuk, azt várva a kívülállóktól, a szükséget szenvedőktől, hogy ők jöjjenek hozzánk, hanem mi lépjünk oda hozzájuk. Honnan vegyük az erőt belső emberünk megújításához? Talán az ilyen napokból, mint a mai. Amikor letéve terheinket, rád figyelve jelen vagyunk azon a napon, melyen te állítottál meg. Amikor lehetőséget adunk neked arra, hogy beköltözz romos házunkba, és újjáépíts minket.

Hiszen Isten számtalan úton el tud találni hozzánk: olvasott és hallott igén, csendben elmondott imádságon vagy közös zenélésen keresztül. De el tud találni hozzánk egy-egy bátorító mosolyon, személyes beszélgetésen vagy segítő kézen keresztül is.  Ahogyan a mai napon is tette, amikor előadást, prédikációt hallgattunk, egymás gondolataira figyeltünk, gőzölgő kávéval a kezünkben beszélgettünk, vagy a gospelkórussal együtt énekeltünk és tapsoltunk. És ha velünk megtörtént, és napról napra megtörténik az a csoda, hogy Isten ilyen hétköznapi dolgokon keresztül elér minket, akkor miért ne történhetne meg rajtunk keresztül másokkal is? Miért ne lehetnénk mi magunk is alkalmasak arra, hogy örömöt, sőt örömhírt vigyünk mások életébe? 

Isten magához hív, feltölt, majd elindít minket. De utunk során sem távolodunk tőle. Hazafelé tartunk.