„A feladatra Andorka Gábor igazgató úr kért fel” – mondta Kovács Ferenc. – „Önkormányzati képviselő vagyok 2014 óta, az igazgató úr pedig azt szerette volna, hogy az önkormányzattal a kapcsolatok tovább erősödjenek, illetve a gimnázium és az általános iskola közötti kötelékek is javuljanak. Jómagam 2004 óta a gimnáziumban tanítottam német-angol szakos középiskolai tanárként.”
„Tagintézmény-vezetőként az a feladatom, hogy az oktatás-nevelés megfelelő körülményeit biztosítsam, a tantárgyfelosztást elkészítsem, az ütemtervet realizáljam” – tette hozzá a fiatal pedagógus. – „A technikai személyzet munkabeosztását is át kellett nézni, illetve a balesetmentesítést megoldani – van tehát feladat bőven. Nem ide jártam általánosba, hanem a régi kettesbe, így bizony időbe telt, mire megismertem a jelenlegi munkahelyemet és az itt kialakított munkakörülményeket.”
Kovács Ferenc megjegyezte, noha országosan lehet olvasni róla, a pedagógusellátottsággal tapasztalatai szerint itt nincs probléma.