Az érdeklődőket párosával, bekötött szemmel vezették körbe a tárlaton látássérült tárlatvezetők. „Inspirálni, közösséggé formálni a fiatalokat” – emelte ki a vele nemrég az Evangélikus Élet hasábjain megjelenő interjúban Gadóné Kézdy Edit, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium igazgatónője. Ehhez pedig elengedhetetlenül hozzátartozik, hogy megismerjük a fogyatékkal közöttünk élők mindennapjait. Rájöhetünk, hogy ugyanúgy szeretnek nevetni és beszélgetni, sírni és bánkódni, mint bárki más. A találkozás és a párbeszéd bátorít bennünket abban, hogy ezután bátrabban odalépjünk a villamosra fehér bottal várakozóhoz, és segítsünk neki. A megnyitón a jelenlévők döbbent csendben hallgatták a vak Klabacsek Dániel versmondását, aki átéléssel szavalta Keresztury Dezső és Ady Endre verseit. Ugyanazokat a verseket, melyeket ők is tanulnak az iskolában.

Amíg négyen a kiállított tárgyakat tapogatták végig vezetőik kíséretével, addig a múzeum földszintjén a Nelson vakvezető kutyával érkező Dorka beszélgetett életéről, munkájáról, hétköznapjairól a Deák Téri és a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium tanulóival. A beszélgetés egyre oldottabbá vált, és jóval tovább tartott az elvárhatónál. A kérdések egyre csak szaporodtak, és jóízű eszmecsere alakult ki a látogatók és a tárlatvezetők között. Bár a kiállítás csak egy hétig vendégeskedett az Evangélikus Országos Múzeumban, az ellátogató közel háromszáz diák feledhetetlen élménnyel gazdagodhatott.

Az információáradattól egyre érzéketlenebbé váló világunkban igenis szükség van ilyen és ehhez hasonló érzékenyítésre. Nagy köszönet azoknak a tanároknak, akik fontosnak tartották ezt a programot, és megszervezték a gyerekek elhozatalát.