Evangéliumot hirdető játszóház – beszélgetés Lazsádi Ákossal

Evangéliumot hirdető játszóház – beszélgetés Lazsádi Ákossal

Share this content.

Budapest – A Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium református vallástanára nemcsak az iskolapadban nyújt a gyermekeknek krisztusi értékrendre való nevelést, hanem egy keresztyén játszóházat is vezet. A Napraforgók Játszóház nyíltan hirdeti magáról, hogy színvonalas gyermekprogramokkal és a Biblia üzenetével is készül a legkisebbek számára. A szervezet vezetőjével, Lazsádi Ákossal beszélgettünk. Szöveg: Galambos Ádám; fotó: Galambos Ádám, napraforgokjatszohaz.hu

Mit jelent az, hogy keresztyén játszóház?

- A játszóház szerintem elsősorban attól keresztyén, ha olyan lelkiségű emberek vezetik, akik maguk is gyakorló hívők. Másrészt pedig vannak olyan programjai, amelyekben az evangélium elmondása a cél. Szolgálat és szolgáltatás – a szolgálat része abban áll, hogy Istenre mutatnak a programjai, a szolgáltatás része pedig, hogy világi mércével is számon kérhető. Már a vezetők kiválasztásánál is az volt az elsődleges célom, hogy testvéreket hívjak magam mellé, és csak ezután következett, hogy értsenek a saját feladatkörükhöz – meglássák a gyermekek testi és lelki szükségleteit. A legtöbb családi nap közel egyórás műsorral szokott indulni, amelynek része az evangéliumi gyermekkoncert és bábműsor, de a bohóc- és bűvészműsorokban is a megváltásról beszélünk. Nem tudom eleget hangsúlyozni, hogy ez nem varázslás, hanem tanulható trükkök mint szemléltető eszközök az evangélium szolgálatában. Egy ugrálóvár is lehet eszköz a szülővel való beszélgetésre vagy éppen a szeretetteli fegyelmezésre. Igyekszünk több-kevesebb sikerrel megvalósítani céljainkat, persze mi sem vagyunk tökéletesek.

- Az arcfestés, ugrálóvárak és monocikli mind megtalálható azon a széles szolgáltatási listán, amelyet kínáltok. Közel negyven program közül lehet honlapotokról választani. Kiknek szólnak a programjaitok?

- Szolgáltatásainkkal igyekszünk minden korosztálynak a kedvében járni. A rekeszmászással vagy az egykerekű biciklivel kimondottan a kamaszokat kívánjuk megszólítani, míg a vetélkedővel a családokat mozgatjuk meg. Lufihajtogatással pedig a legkisebbeknek szeretnénk örömet szerezni. Volt olyan családi nap, hogy amíg nagypapa gólyalábazott, addig nagyi az unokával bibliai óriás puzzle-t rakott ki. Hálás voltam, hogy részese lehettem az élménynek.

- Játszóházatok nem folytonos, hanem „akciószerűen” jelenik meg egy gyülekezet életében. A gyülekezetbe történő integráció szempontjából mennyire lehet meghatározó a ti küldetésetek?

- Gyülekezeti integráció szempontjából a visszajelzések alapján hasznosnak tűnnek a programjaink. Folytonosság szempontjából azonban megvan a „lufieffektus” veszélye: egy látványos gyereknap után vajon mi marad meg az emberekben? Alapvetően mi mindig igyekszünk beékelődni az adott hitoktatói-gyerekmunkási struktúrába, mind az előkészületekben, mind pedig a megvalósítás során. Ahol van profi néptáncos, oda nem viszünk tánctanítást, vagyis olyan programokkal próbálunk segíteni, amiből náluk hiány van. A hangsúly egy ilyen napon soha nem rajtunk van, és nem is a játékokon, hanem mindig az üzeneten.

- A missziói szemléletben egyre gyakrabban előkerülő fogalom a professzionalizmus. A Napraforgók Játszóház színvonalas programjainak milyen a fogadtatása?

- Kétezer évvel ezelőtt egy Péter nevű tanítvány pünkösd napján kiállt, és beszédére háromezer ember tért meg. Tudomásul kell vennünk, hogy a 21. század missziója egészen más. Amennyiben kiállunk a terekre, és elkezdünk Istenről beszélni, akkor a legjobb esetben is elmennek mellettünk az emberek, de lehet, hogy valaki még élces megjegyzést is tesz ránk. Félre ne értsük! A Szentlélek az, aki a legnagyobb csodát tudja ma is cselekedni, de a módszer megváltozott. Ma egy egyházi rendezvénynek olyan profizmust kell képviselnie, mint egy világi rendezvénynek. Az egyháznak ma nyitott ajtónak kell lennie, sőt hídként kell funkcionálnia, és ki kell lépnie ódon falai közül. Meg kell mutatnia, hogy nem zsákbamacskát árul, hanem örömüzenetet kínál fel minden ember számára! Ehhez nagyon alaposan átgondolt és professzionálisan kivitelezett egyházi rendezvényekre van szükség. Tökéletesen ismernünk kell, hogy honnan tudunk embereket hívni, és milyen eszközökkel akarjuk megszólítani őket.

Vallástanárként és játszóházvezetőként hogy látod a mai fiatalok hozzáállását a kereszténységhez?

- Könnyű dolgom van, mert egy keresztyén szellemiségű iskolában tanítok. Nekem fontos az, hogy ne csupán az ismeret plántálódjon el az óráimon a fiatalokban, hanem a Jézusban való élő bizonyosság is. Ehhez viszont igyekeznünk kell, hogy a hétkezdő áhítatok vagy a hittanórák ne csupán kötelező alkalmak legyenek a fiatalok számára, hanem a meghitt, bensőséges együttlétek apropói is. Amennyiben annyi a feladatom a Fasorban és a játszóházban, hogy Isten felé vezessek gyermekeket, és ne untassam őket vele, akkor annak megpróbálok eleget tenni.

A közeljövőben merre lehet a Napraforgók Játszóházzal találkozni?

- Mivel mobil játszóház vagyunk, ezért sok helyre eljuthatunk, és igyekszünk mindenhová el is menni, ahova csak hívnak bennünket. Legközelebb Cseténybe megyünk egy gyülekezeti napra, de jelen leszünk a Szeretethídon, a Csillagponton és a Sportarénában, az Ez az a nap! rendezvényen is. Kaptunk meghívást májusra evangélikus óvodától és világi iskolából is. Nyáron pedig megyünk hittanos táborokba és falunapokra is. Tavaly több mint tízezer gyermeknek és felnőttnek tarthattunk különféle foglalkozásokat. Ez pozitív visszajelzés számunkra, hogy volt értelme elindítani a játszóházat, mert az Istennek küldetése van a Napraforgók Játszóházzal.

Hivatkozások: Napraforgók Játszóház -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!