Evangélikus „búcsú” volt Kismányokon

Evangélikus „búcsú” volt Kismányokon

Share this content.

Forrás: teol.hu, szöveg: Budavári Kata
Kismányok – Hagyományos evangélikus „búcsú” volt Kismányokon 2018. november 10-én, szombaton, amelyet a helyi német nemzetiségi önkormányzat rendezett. Simon Lászlóné elnöktől a Teol.hu megtudta, 1719. november 11-én tartották első istentiszteletüket elődeik, ehhez kötik „búcsújukat”. Ez azt jelenti, hogy jövőre 300 éves lesz az újratelepített község és a gyülekezet. Az is kiderült, hogy hajdan, még 1945 előtt háromnaposak voltak ezek az események, de ma az is nagy öröm, hogy néhány éve sikerült újjáéleszteni ezt a helyi ünnepet.

Az esemény népszerűségét bizonyítja, hogy ismét kicsinek bizonyult a művelődési ház nagyterme. A rendezvényen fellépett a mecseknádasdi Gerner Trió, a Kéméndi Tamás–Gráf Vivien-duó, áldást Barcsik Zoltán evangélikus lelkész mondott.

Címkék: Kismányok - búcsú -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!