Ezen a vasárnapon egy gazdag program várta az érdeklődőket, mely hálaadás és visszatekintés is volt egyben. A Reformáció ötszázadik évében zarándok úton a pápai evangélikusok emlékhelyein címmel szervezte a programot a gyülekezet lelkésze, Polgárdi Sándor, az asszonykör tagjaival és a gyülekezet presbitereivel.
Az istentiszteleten szolgált a gyülekezet kórusa, felléptek az evangélikus iskola diákjai, bemutattak egy nyertes filmösszeállítást, mely a Lutheránus- sziget kincseiről szólt. Délben az Alegró Művészeti Iskola és a Csikvándi Gyülekezeti Énekkar szolgáltak.
A hagyományos rendezvényre idén is hívtak vendégeket, a homokbödögei, nagyacsádi és takácsi híveket is várták a programra.
Az ebédet és a beszélgetéseket követően a gyülekezet lelkésze tartott képes, színes visszatekintést 1531-től napjainkig.
Az 1531-ben elindult lutheri szellemű tanítás Pápán is hamar gyökeret eresztett, az evangélikusok a 16. század óta részesei a város életének. Gyülekezet ott jött létre, ahol volt hívők közössége, volt egy lelkipásztor, hirdették az evangéliumot, kiszolgáltatták a szentségeket. 1704-ben már a Fő téren volt templomuk, iskolájuk, lelkészi és tanítói lakásuk a pápai lutheránusoknak. Az ellenreformáció nehéz éveiben Homokbödögén lelt otthonra a pápai evangélikusok csoportja, 1784-ben aztán a türelmi rendeletnek köszönhetően a várárkon kívül megépült a templom, először torony nélkül, később aztán az is felkerült rá és elnyerte mai formáját.
„A mai nap hálaadás, visszatekintés a múltba, amikor Luther nem a világot, hanem az egyházat, a keresztényeket szerette volna megújítani és ez a megújulás ma is folyamatos – mondta Polgárdi Sándor esperes. – A lutheri gondolatokhoz hozzátartozik a nyitottság, az elfogadás, a szeretet is” – tette hozzá.
A nap központi gondolata a reformáció 500 éves évfordulójához kapcsolódik, ez a megújulás. De fontos a visszatekintés is, érdemes végigjárni azokat a pápai helyszíneket, ahol hitben gazdagodott és megerősödött az evangélikus közösség – mondta.
Venczel Csaba gyülekezeti felügyelő elmondta, hogy a keresztény emberek hitüket gyülekezetekben vallják meg, az az a színtér, ahol a lelkészen keresztül az Úr kinyilvánítja szeretetét. Ugyanakkor nem szabad, hogy ez egy egyoldalú kinyilatkoztatás legyen, kellenek a kötetlen alkalmak is, ezért szervezték meg idén is a gyülekezeti napot.
A rendezvény az egyházunk által létrehozott Reformációi Emlékbizottság támogatásával valósult meg. A szép számú gyülekezet élményekben gazdagodott.