Luther a Schmalkaldeni cikkekben (1537) fontossági sorrendben foglalta össze az egység feltételeit. Melanchthon a formá- lis szakítás (1530) után is állandóan kereste az egység helyreállításának lehetőségét, a reformátusokkal való megegyezés kedvéért még az Ágostai hitvallás úrvacsoráról szóló cikkét is megváltoztatta (1540). Ugyanakkor korábban, az 1529-es marburgi kollokviumon Luther nem tudott megegyezni Zwinglivel az úrvacsora kérdésében. Számára az erők egyesítésének gyakorlati szempontja nem írhatta felül a hitbeli meggyőződést. 

Sajnos a Formula Concordiae (1577) nyomán sem valósult meg a protestáns egység, jóllehet az evangélikusok és a reformátusok idehaza is együtt szenvedtek az ellenreformációtól, és keresték a megegyezés lehetőségét, egészen a szervezeti egység megkísérléséig.

Az ökumenikus mozgalom zászlóvivői között is szép számmal találunk evangélikusokat. Így például azt a Dietrich Bonhoeffert (1906–1945), aki mindazonáltal már nem érhette meg az Egyházak Világtanácsának 1948-as megalakulását.

A továbbiakban először vázoljuk, hogy egyházunkból kik szolgáltak a fontosabb(nak tartható) ökumenikus szervezetek fontosabb(nak tartható) tisztségeiben, illetve néhány kiemelkedő, idehaza és evangélikus részvétellel is lezajlott eseményt említünk, döntően az utóbbi évtizedekből. E felsorolás – a terjedelmi korlátok miatt – természetesen csak töredékes lehet. Egyházunk képviselői számos ökumenikus nagygyűlésen, konferencián és más felekezeteknél tett látogatáson vettek részt, ezekre most nem térünk ki. Foglalkozunk viszont a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) által más felekezetekkel folytatott intézményes párbeszéddel, különös tekintettel a római katolikus egyházra.

Evangélikusok a MEÖT és az EVT vezetésében

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsát (MEÖT) – Egyetemes Egyháztanács Magyarországi Bizottsága néven – 1943-ban alakította meg Ravasz László református püspök és báró Radvánszky Albert evangélikus egyetemes felügyelő. A szervezet evangélikus titkára a későbbi evangélikus püspök, Ordass Lajos volt, aki börtönévei alatt is munkálkodott az ökumenéért, s akit azután épp az Egyházak Világtanácsa (EVT) Központi Bizottságának 1956. július–augusztusi galyatetői ülése nyomán rehabilitáltak.

Az ökumenikus tanács rendje szerint ha az elnök református, akkor a főtitkár evangélikus, és fordítva. Evangélikus részről dr. Harmati Béla püspök 1992–1998, D. Szebik Imre püspök 2003–2011 között volt elnök; előbbi 1991–2001 között, utóbbi 2003 óta a Magyar Bibliatársulaté is.

Prőhle Károly professzor 1972–1982 között volt főtitkár, és sok más tevékenysége mellett részt vett az ökumenében alapműnek számító Limai dokumentum – Keresztség, úrvacsora, egyházi hivatal (1982) kidolgozásában. Őt Ottlyk Ernő nyugalmazott püspök (1982–1986), majd Görög Tibor (1986–1988 és 1999–2004) és az a Lehel László (1988–1992) követte a főtitkári tisztségben, aki 1991-es alapítása óta az Ökumenikus Segélyszervezet igazgató- ja. A MEÖT jelenlegi főtitkára – 2012 óta – Fischl Vilmos evangélikus lelkész.

Az EVT Központi Bizottságának tagja volt Káldy Zoltán püspök (1961–1975), Nagy Gyula püspök (1983–1991), Szabóné Mátrai Marianna (1991–1998) és Gáncs Péter püspök (2007–2013).

Lényeges dátum 2002. október 1., amikor a magyarországi tagegyházak – így az evangélikus –, továbbá a katolikus egyház aláírták az Európai ökumenikus chartát. (A Miatyánk és az Apostoli hitvallás ökumenikus szövegét 1992-ben fogadták el.)

Felekezetközi viszonylatok

Az ökumenikus imahetet hivatalosan 1987 óta tarthatják közösen evangélikusok és katolikusok, amikor is ifj. Hafenscher Károly csengődi lelkész meghívta Paskai László kalocsai koadjutor érseket. Előtte az állam nem nézte jó szemmel katolikusok és protestánsok közeledését, a Hazafias Népfront (egyébként sokszor színvonalas) papi békegyűléseitől eltekintve.

A katolikus, református és evangélikus püspökök évente több alkalommal találkoznak, és vitatják meg az egyházakat érintő aktuális kérdéseket. Az ökumenikus házasságkötési szertartások rendjét először 2001-ben, majd 2015-ben adta ki a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a MEÖT.

Evangélikus Teológiai Akadémiánkon, majd Hittudományi Egyetemünkön más felekezetű, így adventista és unitárius lelkészhallgatók is tanulhattak, a kilencvenes évek óta pedig rendszeresen vannak metodista hallgatóink. A levelező hallgatók, a doktoranduszok és végzett doktorok között további felekezetek képviselői is megtalálhatók. Elengedhetetlennek tartjuk az ökumenikus párbeszédet, amelyhez persze először evangélikus identitásunkkal kell tisztában lennünk.

Lelkészeink, hallgatóink több mint fél évszázada végezhetnek egy-egy félévet az EVT bossey-i (Svájc) Ökumenikus Intézetében.

Vajta Vilmos professzor (1918–1999), aki 1948-tól Svédországban élt, 1953– 1964 között az LVSZ Teológiai Osztályának, majd a világszövetség újonnan alapított strasbourgi Ökumenikus Intézetének igazgatója volt 1981-ig. A II. Vatikáni Zsinaton az LVSZ három hivatalos megfigyelőjének egyike volt. Nagy Gyula professzor, későbbi püspök 1975–1980 között az Európai Egyházak Konferenciájának első teológiai igazgatója volt (előtte a Lutheránus Világszövetség Teológiai Osztályán szolgált, ahol Harmati Béla 1966–1970 és 1980–1987 között).

A Keresztyén Ifjúsági Egyesület újjáalakult magyarországi szervezetének titkára volt 1990–1995 között Szeverényi János, Lupták György pedig 1996–2012 között elnöke. Szeverényi János 2014 óta az Aliansz – Magyar Evangéliumi Szövetség elnöke.

Egyházunk külügyi szolgálata, amelynek feladatai közé tartozott a nemzetközi ökumenikus kapcsolatok ápolása is, 1970-ben lett önálló munkaággá, Harmati Béla mint külügyi titkár vezetésével 1973-ig. Őt Reuss András követte 1984-ig, jelen sorok írója pedig 1980-tól szolgált munkatársként, 1986–1990 között titkárként. A szolgálat 1992-től Ökumenikus és Külügyi Osztály lett, vezetője 1992– 2006 között Szirmai Zoltánné volt, azóta Cselovszkyné dr. Tarr Klára.

A Tóth Károly nyugalmazott dunamelléki református püspök (1931–2014) által 1991-ben alapított Ökumenikus Tanulmányi Központ alelnöke volt id. Hafenscher Károly evangélikus lelkész. Jelen sorok írója 1994-től volt a munkaközösség tagja, 2004-től 2015-ös megszűnéséig a központ titkára, ennek köszönhetően 2012– 2014 között a Societas Oecumenicának, az ökumenékutatók európai társaságának titkára; a társaság 2014-es tizennyolcadik konferenciáját Budapesten tartották.

Protestáns platformok

A magyar evangélikus és református egyház 1830-ban kötötte meg az abaújkéri, 1833-ban a nagygeresdi egyezményt, utóbbit 1900-ban megújították. Bár 1914-ben gyakorlati okokból felmondták, legfontosabb vívmányait megtartották. A budapesti teológiai akadémiát, amely a Károli Gáspár Református Egyetem jogelődje, 1855-ben közösen alapították reformátusok és evangélikusok, de tíz évvel később útjaik elváltak.

A Bázel melletti Leuenbergben 1973-ban fogadták el a Leuenbergi konkordiát az európai evangélikus és református egyházak szószéki és úrvacsorai közösségéről, amelyhez később dél-amerikai egyházak, majd 2006-ban a Metodista Világtanács is csatlakozott. (A korábbi egységtörekvések közül a legismertebb, hogy 1817- ben, a reformáció kezdetének háromszázadik évfordulója tiszteletére határozta el III. Frigyes Vilmos porosz király az evangélikus és a református egyházak egyesítését – az uralkodóház református volt, a nép többsége evangélikus. Néhol csak erő- szakkal tudták végrehajtani, de több évtized után sem lett teljes a siker.)

A Leuenbergi konkordia szövegezésében jelentős szerepe volt Harmati Béla akkori külügyi titkárnak. 1992-ben Budapesten tartották az európai protestáns egyházak nagygyűlését (nem csak az aláírókét) Keresztyén felelősségünk Európáért címmel. Az aláírók közösségét 2003 óta Európai Protestáns Egyházak Közösségének (GEKE) nevezik. 2006-ban szintén Budapesten tartották a hatodik nagygyűlést. Ekkor a végrehajtó bizottság tagjává választották Cselovszkyné dr. Tarr Klárát, egyházunk országos irodája ökumenikus és külügyi osztályának vezetőjét, aki 2012-től a háromfős elnökség tagja, közben 2015-ben ügyvezető elnök volt. A közösség irodája Bécsben van, munkatársa Dávid (Zsugyel) Adél.

Ifj. Hafenscher Károly, egyházunk zsinatának lelkészi elnöke 2014-től miniszteri biztosként szervezi az állami Reformáció 500 Emlékbizottság munkáját, és nyújt segítséget a reformáció jubileumához kapcsolódó egyházi programokhoz.

Párbeszéd a római katolikusokkal

Az intézményes párbeszéd a II. vatikáni zsinat (1962–1965) nyomán vált lehetővé a római katolikusokkal. A közös munkacsoport 1965-ben alakult, a Lutheránus Világszövetség és a Keresztény Egységet Elősegítő Pápai Tanács által létrehozott közös tanulmányi bizottság 1967-ben ülésezett először. A bizottságnak 1973–1984 között tagja volt id. Hafenscher Károly, Harmati Béla pedig püspökként 1995–2006 között evangélikus társelnök. Már az 1972-ben kiadott Máltai nyilatkozatban megállapították, hogy a megigazulás kérdésében sokkal közelebbiek az álláspontok a feltételezettnél.

A megigazulásnyilatkozat létrejöttében fontos állomás a német katolikus egyház és a protestáns egyházak közös kiadványa: A reformáció korának kiátkozásai még mindig megosztóak? (Lehrverurteilungen – kirchentrennend?) címmel (1986), továbbá az Egyesült Államok egyházainak párbeszéde 1985-ben: Megigazulás hit által (Justification by Faith).

Az evangélikus–római katolikus Közös nyilatkozat szövegét a bizottság 1997-es dobogókői ülésén véglegesítették, majd állásfoglalás céljából elküldték az LVSZ tagegyházainak. Evangélikus teológusok egy csoportja kifogásokkal élt, szintúgy Joseph Ratzinger bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa, a későbbi XVI. Benedek pápa is (ő elsősorban a „simul iustus et peccator” evangélikus tanításával kapcsolatban).

A Közös nyilatkozatot 1999. október 31- én írták alá Augsburgban. Mind a helyszín, mind pedig az időpont jelképes volt. II. János Pál pápa még a 2000., jubileumi év előtt kívánta megrendezni az alkalmat. Azért Augsburgban, mert annak idején ebben a német városban került sor a formális szakításra az Ágostai hitvallás katolikus részről való elutasítása, döntően a megigazulás tanítása miatt. (Mint tudjuk, az ehhez vezető folyamat 1517. október 31-én indult el.)

A Közös nyilatkozat

A különbségek, hangsúlyeltolódások persze nem tűntek el, de az egyetértést mindkét részről sokkal fontosabbnak tartják: „Közös a hitünk, hogy a megigazulás a Szentháromság Isten műve. Az Atya elküldte Fiát e világba a bűnösök üdvösségére. A megigazulás alapja és feltétele, hogy Krisztus emberré lett, meghalt és feltámadt. A megigazulás ezért azt jelenti, hogy maga Krisztus a mi igazságunk, amelyben az Atya akarata szerint a Szentlélek által részesedünk. Közösen valljuk: egyedül kegyelemből, Krisztus üdvözítő művébe vetett hitben, nem saját érdemünk alapján fogad el minket Isten, és kapjuk a Szentlelket, aki megújítja szívünket, képessé tesz és felszólít jó cselekedetekre.” (12. o.)

A Közös nyilatkozat befejező, 44. pontja a bizottsági tagok lelkesedését, elkötelezettségét és reménységét tükrözi: „Hálát adunk az Úrnak az egyházszakadás leküzdése útján tett döntő lépésért. Kérjük a Szentlelket, hogy vezessen minket tovább a látható egység felé, amely Krisztus akarata.”

Nyilván csak akkor tudjuk megmondani, hogy döntő lépés volt-e a nyilatkozat, ha majd egyszer vége lesz az egyházszakadásnak… Az azonban nem lehet vita tárgya, hogy a látható egység Krisztus akarata, akár megvalósul ezen a földön, akár nem.

Alig egy évvel a Közös nyilatkozat ünnepélyes augsburgi aláírása után sokak számára „hideg zuhanyként” hatott 2000. augusztus 6-án, az Úr színeváltozásának ünnepén a Hittani Kongregáció Dominus Iesus kezdetű nyilatkozata. Ennek IV. fejezete csak „egyházi közösségeknek” nevezi azokat az egyházakat, amelyek nem őrizték meg a katolikus felfogás szerint érvényes püspöki tisztet (apostoli szukcesszió, folytonosság) és (vele együtt) az érvényes eucharisztiát.

Annyit hadd jegyezzünk meg, hogy ez utóbbi nyilatkozatot sok katolikus teológus akkor sem fogadta egyetértéssel, és az utóbbi években már alig-alig hivatkoznak rá.

A szembenállástól a közösségig

2017-ben a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójára az ökumené korában kerül sor, és ez ráadásul egybeesik a katolikus–evangélikus közös bizottság fennállásának fél évszázados jubileumával. A reformáció jubileumi évére való tekintettel különösen is fontos A szembenállástól a közösségig című összefoglalás 2012-ből, amely 2016 elején magyarul is megjelent. Ebben a közös bizottság tagjai leírják a közös jubileumi megemlékezésig vezető utat a reformáció korának konfliktusaitól az egység helyreállítására való törekvésekig.

E dokumentum felhívja olvasóinak figyelmét a kölcsönös gazdagodás lehetősé- gére, a mai kor, a globalizáció, a sokvallású környezet kihívásaira (7–15. pont). Szól arról, hogy az Ágostai hitvallás négyszázötvenedik és Luther születésének ötszázadik évfordulója (1980, 1983) új lendületet adott a párbeszédnek (18–31. pont). Vázlatosan, lényegre törően összefoglalja a lutheri reformációt és a katolikus válaszokat. Sorra veszi a párbeszéd eddigi legfontosabb témáit: megigazulás, úrvacsora, papi hivatás, a Szentírás és a hagyomány…

A konszenzus felé vezető fontos lépés volt az Egyház és megigazulás (Church and Justification) című dokumentum 1993-ban, amely szerint a megigazulásról és az egyházról szóló tanítás összetartozik (216. pont). Elsősorban a következő kérdésekben van szükség további párbeszédre: a látható és láthatatlan egyház kapcsolata, az univerzális és a helyi egyház viszonya, az egyház szentségi jellege, a szentségi ordináció szükségessége az egyház életében, valamint a püspökszentelés szentségi jellege (218. pont). A pápaságról csak annyit mond ez a dokumentum, hogy „a katolikusok számára a római főpapnak teljes, legfőbb és egyetemes hatalma van” (192. pont). Így nem tér ki a pápai tévedhetetlenség (egyébként erősen körülhatárolt) dogmájára és a mariológiára sem. A bizottság a legutóbbi ülését 2015-ben Budapesten tartotta, ennek témája a keresztség volt.

Említsük meg a közösség felé vezető út három kiemelkedő hazai alkalmát. II. János Pál pápa 1991. augusztus 18-án a debreceni Nagytemplomban tartott ökumenikus istentisztelet után saját maga helyezte el a koszorút a gályarabok emlékművénél. 1993. január 20-án ökumenikus istentiszteletet tartottak az esztergomi bazilikában Harmati Béla püspök igehirdetésével a Bethlen Gábor hajdúi által 1623-ban kivégzett három kassai katolikus mártír emlékére. 1996. január 6-án pedig Csepregen evangélikusok és katolikusok közösen emlékeztek meg az 1621-ben a császári sereg áldozatául esett 1223 evangélikusról. (Ezen az alkalmon részt vett Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Pápai Lajos győri megyés püspök, Harmati Béla és Szebik Imre evangélikus püspökök, továbbá Angelo Acerbi érsek, pápai nuncius is.)

Távolabbi közeledések

Az LVSZ és a Református Világszövetség között 1968-ban kezdődött a párbeszéd, a közös bizottság 1970-ben alakult meg. A legfontosabb témák: a predes(z)tináció, az úrvacsora és az egyházról szóló tanítás. A már említett Leuenbergi konkordián túl 1988-ban az akkori két német állam protestáns egyházai és az anglikán egyház elfogadta a Meisseni egyezményt a szószéki és úrvacsorai közösségről. Hasonlóképpen 1999-ben Reuillyben a francia református és evangélikus, valamint a brit és az ír anglikán egyházak.

Az anglikánokkal is 1970-ben kezdő- dött az intézményesített párbeszéd. Az LVSZ részéről a kapcsolatokat az ökumené sikertörténetének tekintik. Nem minden (földrajzi) területen teljes a közösség, de ennek továbbépítését kiemelt feladatként kezelik. Az iméntieken túl meg kell említenünk a Porvooi (Finnország) közös nyilatkozatot az észak-európai evangélikus egyházakkal 1992-ből és a kanadai egyházak közötti Waterlooi (Ontario) nyilatkozatot 2001-ből. (1980–1982 között Reuss András is részt vett az európai párbeszédben.)

Az LVSZ és az ortodox egyházak közös bizottsága hosszas előkészületek után (1967-től) először 1981-ben Espooban (Finnország) ült össze. Legfontosabb témák: a kinyilatkoztatás, a Szentírás és a hagyomány viszonya, a szentségek, az egyház és a papi szolgálat, vagyis lényegében azok, amelyek a római katolikusokkal folytatott párbeszédben is a legfontosabbak. Az ortodoxok gyakran a protestánsok, így az evangélikusok szemére vetik a túlzott liberalizmust, egyebek mellett a nők ordinációját. 2015-ben azonban elfogadták a papi szolgálatról szóló közös nyilatkozatot.

Az evangélikusok az LVSZ keretein kívül is folytatnak intézményes párbeszédet. Így a német protestáns egyházak a Konstantinápolyi Ökumenikus Patriarchátussal, az Orosz és a Román Ortodox Egyházzal, a finn evangélikusok is az orosz ortodoxokkal és az Egyesült Államok egyházai is egymás között. Említsük meg, hogy 1994. március 3–6. között a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának meghívására Budapestre látogatott II. Alekszij moszkvai pátriárka. Ekkor a magyar parlamentben kért bocsánatot az 1956-os forradalom leveréséért.

A mennonitákkal, a 16. századi anabaptisták utódaival 2008-ban jött létre közelebbi kapcsolat. Az LVSZ tanácsa 2008- ban elhatározta, hogy bocsánatot kér egykori üldözésük miatt. Erre hivatalosan a 2010-es stuttgarti nagygyűlésen került sor.

Az evangélikusok kezdettől fogva az egyház egységének megőrzéséért és helyreállításáért munkálkodtak. A párbeszéd folytatódik, és folytatódnia is kell. Akár megvalósul az egység ezen a földön, akár nem, mindenképpen Krisztus szava az ökumené jelmondata: „…hogy mindnyájan egyek legyenek…” (Jn 17,21)

A szerző az Evangélikus Hittudományi Egyetem Vallás- és Társadalomtudományi Tanszékének tanszékvezető docense.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 1. számában jelent meg, január 8-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.