Olvasd: Zsid 10,32–36

„Ne vessétek el azért bizodalmatokat, amelynek nagy jutalma van. Mert béketűrésre van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedhessétek, és elnyerjétek az ígéretet.” (35-36. vers)

A mai ünnep jellegét két tényező határozza meg, az egyik világi, a másik egyházi. A világi tényező az, hogy a mai nap a polgári esztendő első napja, az egyházi tényező pedig az, hogy ma van Jézus Krisztus körülmetéltetésének és ezzel együtt névadásának emlékünnepe. Ez a két tényező befolyásol minket akkor, amikor a mai ige előtt elcsendesedünk. Ez láttatja meg velünk, hogy a mai ige olyan gondolatszakaszban van benne, amely ezzel kezdődik: „Emlékezzetek vissza a régi napokra”, és azzal folytatódik, hogy mire van szükségünk a jövőben.

Világos tehát, hogy a levélíró egy határhelyzet lélektani pillanatában írja e sorokat. Hátranéz, s azután előrenéz. Megállapítja, hogy a múltnak milyen tanulságait kell átvinnünk a jövőre. Éppen úgy beszél, mintha az óév és új év határán mellettünk állana, és hozzánk szólna.

Ha az ige kapcsán arról gondolkodunk, hogy mi az, amire szükségünk van, önkéntelenül eszünkbe jut a betániai vendéglátás története, amelyben Jézus azt mondja Mártának: „Egy a szükséges dolog” (Lk 10,42). Világos, hogy ez az egy szükséges: Jézus Krisztus! Reá van tehát szükségünk, aki ezen a napon kapta a nevet: Jézus, vagyis Szabadító, Megváltó. Jézusra van szükségünk. Ez a mondat így nagyon általános, fel kell tehát váltani konkrét aprópénzre. Próbáljuk ezt meg az ige vezetése alatt.

Tehát: a Jézus keresztjén alapuló bizodalomra van szükségünk! Nem szorul magyarázatra, hogy a bizodalom, a reménység életszükséglet. Csak ott van élet, ahol reménység van. Ahol megszűnik a reménység, ott haldokolni kezd, s azután elpusztul az élet. Csak azért lehet kibírni az életet, mert reménységünk van.

Reménység és reménység között azonban nagy a különbség. Az Írás beszél élő reménységről (1Pét 1,3). Nyilvánvaló tehát, hogy van halott reménység is, amely nem tud rajtunk segíteni, amely a próbák között összeroppan. Mire alapítod bizodalmadat?

Nem könnyű erre felelni. Megtanultuk, hogy semmiben sem lehet bízni, mert semmi sem maradandó. Aki a pénzben bízik, azt kijózanítja az infláció. Aki a földben bízik, az láthatta, hogy az milyen hamar kiszalad a lába alól. Aki a házban bízik, az megtanul menekülni is a háztulajdontól. Kiben bízzunk? Emberekben? Keserű tapasztalatok vannak előttünk. 

Vagy önmagunkban bízzunk? Mi magunk tudjuk a legjobban, hogy erre az ingatag fundámentumra nem lehet semmit sem építeni. Csak Istenben lehet bíznunk! De a golgotai kereszt nélkül nem lehet Istenben bízni. Csak aki azt látja, hogy a világkormányzó Isten Jézusban az ő egyszülött Fiát adta halálra bűneink bocsánatáért, csak az tudja hittel elmondani: mimódon ne ajándékozna Vele együtt mindent minékünk?

Itt állunk, új esztendő küszöbén, megváltó Jézusunk neve napján, ne dobjuk hát el bizodalmunkat! Igénk azt is üzeni: béketűrésre van szükségetek! Az Istenbe vetett hit ugyanis nem jogosít fel arra, hogy zökkenőmentes esztendőt várjunk. El kell készülnünk arra, hogy ebben az esztendőben is lesznek „nem szeretem”-napok. Mit csináljunk az ilyen napokkal? Az ige ezt mondja: Tűrjétek el hívő béketűréssel. Jézustól tanult béketűrésre van szükségünk erre az esztendőre is. Igénk így fejeződik be: „Isten akaratát cselekedvén és elnyervén az ígéretet.” Tehát engedelmességre is szükségünk van. Istennek terve van velünk az új esztendőben is, de nem köti az orrunkra. Csak az engedelmesség bontakoztatja ki menet közben Isten terveit. Sokféle engedelmesség van. Istennek a szeretet engedelmességére van szüksége, amely azért fogad szót, mert szereti a parancsadót akkor is, ha nem tudja megérteni a parancsot.

Három felszólítás van ebben az igében: Bízzatok! Tűrjetek! Engedelmeskedjetek! Az ige jutalomról és ígéretről beszél azoknak, akik ezeket a felhívásokat megfogadják. Mi ez a jutalom és ígéret most nekünk?

Áldott új esztendő! A miénk lehet, kezünkbe tette le Isten!

Urunk, arra kérünk, hogy a Te lelked járjon vélünk, és kegyelmeddel vezéreld a Te megváltott népedet. Maradj meg kegyelmeddel, szent igéddel és hűségeddel velünk az új esztendőben is, a bűneinkből szabadító Jézus szent nevéért! Ámen.

„Jézus legyen jelszavunk, / Midőn egy új évbe lépünk; / Jézus neve paizsunk, / Mellyel harcol s győz is népünk. / Kössünk véle szent frigyet, / Boldogságra ő vezet.” (162. ének)