Mi a történelemből sem tanultunk semmit, ugyanis – s ebben van némi igazság – valahogy nem tudunk olyan értékalkotó, konstruktív közösséggé lenni, mint a modellértékű erdélyi szászok. Annak ellenére, hogy minden jogunk biztosíttatott, messze az általános nemzetközi normákon túli mértékben, nekünk mindig több és más kell, mindig van valami extra igényünk. Mi mindig lázongunk, elégedetlenkedünk, ami, persze, sérti a befogadó többség méltóságát. Bizony, bizony tanulhatnánk már a konstruktív, kooperáló erdélyi német kisebbségtől, s akkor lehet, mi is kapnánk ajándékba egy magyar nyelvet is beszélő, jó hazafi államelnököt.

Azon törtem a fejem a minap, hogy jóságos mostohánk agytekervényeiben mit is jelenthet az a fogalom, hogy konstruktív kisebbségi magatartás. Szerintem első lépésként eleget kellene tennünk sok többségi polgártársunk „jogos” igényének – amint azt elég gyakran megfogalmazzák –, „visszamehetnénk a fenébe”, oda, a lakatlan pusztáinkra meg Budapestre, ahonnan jöttünk, s ahonnan magunkkal hoztuk nyershús-evő összeférhetetlenségünket.

Íme a legszebb konstruktív szász példa: 1945 és 2016 között a közel nyolcszázezres erdélyi, bánsági, bukovinai német közösség szinte eltűnt. Eltűnt, de nem nyomtalanul, hiszen itt hagyta jól épített, fejlett falvait, városait, értékes műemlékeit, szokásainak, mentalitásának, szervezettségének, civilizációjának töredékeit.

Azt is megtanulhatnánk az újabb kori szász maradéktól, hogy ne legyen szükségünk se politikai szervezetre, se saját érdekképviseletre, se ilyen-olyan autonómiaformákra, etnikai alapon szerveződő enklávékra. Nekik nem kell sem zászló, sem címer, sem himnusz, sem az anyanyelvhasználathoz való jog, egyházi tulajdonú iskola… Jó nekik az, amit kegyként ajándékba kapnak. Csendesen beérik néhány múzeummá alakított ingatlannal, évente egyhetes, „volkstümlich” találkozóval s néhány elismerő szóval az uralkodó hatalom részéről. Amit az utóbbi külön is dicsérettel honorál, az az, hogy sok évszázados örökségükből a szászok mostanában már nemigen igényelnek vissza semmit. Ha valamit mégis, annak értékes részét felajánlják a köz javára, pontosabban átadják „jogos” tulajdonosának, az államnak.

Bezzeg ezek az izgága, rátarti, lázongó magyarok az Óperenciás-tengeren túlra is elmennek, hogy például iskoláikért, épületeikért, köztük a Székely Mikó Kollégiumért harcoljanak! Panaszkodnak, kiabálnak, információs könyveket osztogatnak, aztán a történelmi magyar egyházak – követeléseikkel – a maximumig feszítik a húrt. „Jogtalanul, erkölcstelenül és puszta nyereségvágyból” igénylik vissza mindazt, ami valamikor az övék volt…

Egy másik nagy erénye velünk szemben a német kisebbséghez tartozóknak, hogy itteni helyzetükről minden megnyilatkozásukban csak szépet, jót és konstruktívat mondanak.

Nos, kedves olvasóink, mi, a nyugtalan, romboló magyar hordák, mi valahogy száz év alatt sem voltunk képesek eltűnni, és még mindig van egy csomó furcsa követelésünk. Ragaszkodunk olyan ósdi, idejétmúlt dolgokhoz, mint hitünk, anyanyelvünk, jelképeink, iskoláink, temetőink, nemzeti identitásunk és az ezekhez hasonló haszontalanságok.

Mit is akarunk mi? A válasz egyszerű: csupán azt, ami jár az emberi méltósághoz, ami megilleti a tisztességes életet, ami a miénk, ami őseink fáradságos munkájának gyümölcse. Semmi sem kell, ami a másé. Nagyon szeretnénk konstruktív magyar nemzetközösség lenni, lojális, értékteremtő állampolgárok és tisztességes adófizetők közössége. Sőt miért ne lehetne barátként, partnerként, egyenlő értékű és jogú állampolgárként együtt építeni, gyarapítani a közös hazát?! Ahhoz viszont, hogy a dolog „közös” legyen, és megvalósuljon a társadalmi béke, a mindenki által óhajtott normalitás, két dolog még szükséges: konstruktívan gondolkodó, lojális állam és sok jó szándékú, értelmes ember.

Lehet, hogy ez egyelőre utópia, de a remény hal meg utoljára. És éltetheti bennünk a reményt az első pünkösd felidézése is. Amikor szót tudtak érteni a különböző nációkhoz tartozók. Mert ugyanaz a Lélek munkált bennük.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 19. számában jelent meg, 2016. május 15-én. 

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.