„Amikor pedig ezeket hallották, mondott egy példázatot is, mert közel volt Jeruzsálemhez, és azt gondolták, hogy azonnal meg fog jelenni az Isten országa. Így szólt tehát: Egy előkelő ember távoli országba utazott, hogy királyi méltóságot szerezzen magának, és úgy térjen vissza. Hívatta tíz szolgáját, átadott nekik tíz minát, és azt mondta nekik: Kereskedjetek, amíg vissza nem jövök. Alattvalói azonban gyűlölték őt, ezért küldöttséget menesztettek utána, és azt üzenték: Nem akarjuk, hogy ez uralkodjék felettünk. Amikor pedig megszerezte a királyi méltóságot, és visszatért, magához hívatta azokat a szolgákat, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki hogyan kereskedett. Jött az első, és azt mondta: Uram, a minád tíz minát nyert. Az erre így szólt: Jól van, jó szolgám, mivel hű voltál a kevésen, legyen hatalmad tíz város fölött! Aztán jött a második, és jelentette: Uram, a minád öt minát nyert. Ehhez pedig így szólt: Uralkodj te is öt városon! Jött a harmadik is, aki így beszélt: Uram, itt a minád. Egy kendőbe kötve őriztem. Féltem ugyanis tőled, mivel könyörtelen ember vagy: azt is behajtod, amit nem fektettél be, és learatod azt is, amit nem vetettél el. Ekkor az így szólt hozzá: A saját szavaid alapján ítéllek meg, gonosz szolga! Tudtad, hogy én könyörtelen ember vagyok, hogy behajtom azt is, amit nem fektettem be, és hogy learatom azt is, amit nem vetettem el? Miért nem tetted hát a pénzemet a pénzváltók asztalára, hogy amikor megjövök, kamatostul kapjam meg? Az ott állóknak pedig ezt mondta: Vegyétek el tőle a minát, és adjátok annak, akinek tíz minája van! Mire ezt mondták neki: Uram, annak tíz minája van!
De ő így válaszolt: Mondom nektek, hogy akinek van, annak adatik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van.” (Lk 19,11–26)

  ***

Szeretett testvéreim! Hát milyen gonoszság ez, amit ma hallottunk? Egy gonosz király került hatalomra, mert aki ilyet csinál, az nem lehet más, mint gonosz és alávaló. Akinek az a királyi elképzelése, programja, hogy annak, akinek van, adjunk még többet, és akinek meg nincs, attól vegyük el még azt is, amije van.

Miről szól ez a példázat? Mire akarja Jézus ráirányítani a szemünket és a gondolatainkat?

Ez a mai mérce szerint is igazságtalanság. Ha ma az újságok lehoznák a hírt, hogy Jézus miről beszélt, akkor valami olyan címmel írhatnák meg, hogy: Jézus lemondott az elesettekről, és Jeruzsálem felé közeledve elhagyta a társadalmi igazságosságba vetett hitét. Hiszen aki ilyet mond – hogy akinek van, annak adjunk még többet, akinek meg nincs, attól még azt is vegyük el, amije van –, az nem lehet más, csak gonosz ember.

Való igaz, bennünk is kérdéseket vet fel a példázat. Újra és újra, hisz nem ilyen szerepkörben szoktuk látni Jézust. Hisz minden egyes pillanatában mint jótevő, segítő jelenik meg a Bibliában. Gondoljatok csak bele, hány vaknak adta vissza a látását! Hány bénának és sorvadásosnak segített!

A továbbiak itt olvashatóak.