Sokan emlékeznek Wroclawra, hiszen nem volt olyan régen. Bonyhádiak, nyíregyháziak, budapestiek, székesfehérváriak és kaposváriak, de sok más város evangélikussága is útra kelt idén júliusban, hogy a festői szépségű Wroclawban töltsön három napot a kelet-közép-európai országok evangélikus, illetve más protestáns felekezetű egyháztagjaival együtt. Felejthetetlen volt a találkozó, egyházunk mintegy 360 taggal képviseltette magát. Olyan, mintha régi fényképet nézegetnénk, pedig csak négy hónapja volt az esemény. Most pedig már a következő találkozóra készült a nemzetközi előkészítő csoport.
Wroclaw Budapestre jön 2016-ban. De írhatnánk úgy is, hogy Görlitz, Prága, Pozsony, Drezda és Wroclaw együtt jönnek Budapestre, hogy megtapasztalják a magyar protestantizmus történetét, a megismerjék az itteni egyházak életét, és az evangélikus egyház országos irodájának vezetésével, de a református és más protestáns egyházak vendéglátói részvételével együtt megszervezzék a következő találkozót.
A budapesti találkozó dátumáról is döntés született: 2016. július 7-10. négy napon át tart majd Deo volente a találkozó, amelyen nyitó és záró istentiszteleten, valamint sok közös programon keresztül szeretnék a résztvevő egyházak képviselő megnyitni a reformáció ünnepség-sorozatot, amelynek csúcspontja Németországban lesz majd a 2017. évben. Felmerült természetesen az is, hogy 2017-ben, a jubileumi évben legyen Budapesten a találkozó. De mivel egész Németországban és világszerte nagyon sok egyházi programot szerveznek a reformációi évfordulóval kapcsolatban, ezért született meg a döntés a 2016-os év mellett. A 2016-os találkozó mottója: Ti vagytok a föld sója Mt 5,13, témája pedig a kisebbség és diaszpóra lesz.
Az előkészítő bizottság tagjai többek között az osztrák, a németországi szász, a lengyel, a szlovák és a sziléziai evangélikus, valamint a cseh testvérek egyesített egyházát képviselték, de jelen volt a berlin-brandenburg szilézia-oberlausitzi evangélikus egyház képviselője, valamint az Európai Protestáns Egyházak Közösségének referense is. A Magyarországi Evangélikus Egyház részéről dr. Fabiny Tamás külügykért felelős püspök vezette az ülést a kétnapos konferencia első napján, a második napon pedig Krámer György országos irodaigazgató vett részt az eseményen, amelynek magyarországi szervezője a MEE Ökumenikus és Külügyi Osztálya volt. Megtisztelő volt a bizottság számára, hogy dr. Szabó Lajos rektor és Pángyánszky Ágnes otthonlelkész is fontosnak tartotta, hogy jelen legyen az ülés egy részén és tájékoztatást nyújtson az egyetem életéről, munkájáról.
A közösség az ülés első estéjén az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatóinak áhítatán vehetett részt, amelyen a nemzetközi bizottság kedvéért angolul hirdetett igét Karádi Adél ötödéves hallgató, a Közel zenekar pedig nagyszerű és friss zenei aláfestéssel kísérte az áhítat énekeit. A bizottság tagjai és a MEE szervezői, valamint e sorok írója is köszönettel gondol vissza a kétnapos találkozóra, amelynek során az egyetem munkatársai és annak befogadó és vendégszerető közössége nagyszerű hátteret adtak az előkészítő ülés számára.