Most itt egy könyv, Fabiny Tamás kötete, amely a püspök irgalomról és vigasztalásról szóló igehirdetéseit gyűjtötte csokorba, kiszélesítve a két fogalomkört, de mindig a szeretetből táplálkozva.

Szokásom, hogy a könyvek olvasásakor ceruzával aláhúzok, illetve jegyzetelek a margón; ezúttal sem tettem másként, sőt most egy üres papírlapon ki is egészítettem, ami a prédikációkról eszembe jutott. Ne klasszikus értelemben vett recenziót várjon tehát tőlem az olvasó, hanem inkább reflexiókat, amelyekkel „az igehirdetések után” kilép a hallgató (az olvasó) az utcára.

Irgalom és vigasztalás szavaink valami végsőre utalnak. A szenvedővel szembeni tevékeny hűségre, kitartásra, együttérzésre, kegyes indulatra. Amikor az ember elmegy a végső határig. Amikor már nincs más, csak ez a két szó.

Tolsztoj hatvanhét éves volt, amikor meghalt a hétesztendős Vanyecska, akit látszólag nagyon szeretett. A halál lesújtotta, de a temetés másnapján már kijelentette, hogy „az isteni irgalmasság” jelét látja a történésben, minthogy közelebb jutott általa Istenhez. Azonnal munkához látott, és azt bizonygatta leveleiben: „Nincsen halál; ő sem halt meg, hiszen szeretjük.”

Illyés Gyula írja a Kháron ladikján című esszéregényében: „Aki veszt, nyer: Qui perd, gagne! […] Nem sok az ilyen megvesztegető mondat, bizonyos. Vesztünk, vesztünk, de mivel Hérakleitosz nagy becsületszava szerint az egész át fog fordulni ellenkező irányba – nem sok van ilyen szép vigasztalás.”

Fabiny Tamás jegyzi meg az orvosok és a lelkészek kapcsán, hogy egyszerre törődnek az ember testével és lelkével. Ebben a fejezetben olvasható: „…emberileg érthető lehet az aggodalom.” Az aggodalom a félelem vékony erecskéje, amely állandóan ott csörgedezik az elménkben. Ha hagyjuk, hogy mély árkot vájjon bennünk, végül minden gondolatunk a sodrásába kerül. Az aggódás mögött valójában egy túl aktív elme és egy kevésbé aktív test rejtőzik. Isten senkit sem teremtett olyan erősnek, hogy vállára vegye a napok terheit. De a természet éppen az aggódással próbálja tettre sarkallni az embert, hogy ne maradjon közömbös.

Az irgalom és a vigasztalás a toleranciában is kiteljesedhet. „A tolerancia érvényesülésének egyik legfontosabb területét a társadalmi együttélésben, példának okáért a roma–magyar kapcsolatokban látom” – írja Fabiny püspök. Másutt teszi hozzá: „Döntőnek érzem, hogy a tolerancia szóban benne van a »felemel« jelentése is.”

1740-ben, néhány hónappal trónra lépé- se után Nagy Frigyes azt írta egy akta szélére, amelyben a felekezeti politikáról volt szó: „Mindenkire rá kell bízni, hogy úgy jusson a mennyországba, ahogyan ő maga látja a legjobbnak.” Milyen nagyszerű, máig érvényes megfogalmazása ez annak, hogy nem szabad különbséget tennünk a különböző felekezetek között! És – horribile dictu! – nem szabadna eljutni a háborúkig. A méltóságról ezt olvashatjuk a könyvben: „…ha valakinek, akkor az egyházaknak azt kell hirdetniük, hogy az embernek méltósága van.”

Az a méltóság, amelyért harcolni kell, nem éri meg a vitát, mert a méltóság – lényegénél fogva – önfenntartó, és ha ki kell állni érte, már csorbát szenved. Francis Bacon vetette papírra: „Viselkedésünkben arra kell törekednünk, hogy megőrizzük emberi méltóságunkat, anélkül hogy közben korlátoznánk mások szabadságát.”

Fabiny Tamás az irgalom és a vigasztalás ürügyén Jézust idézi: „Legyetek irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas!” (Lk 6,36) A szerző megjegyzi: „Tökéletesek aligha tudunk lenni, de irgalmasok igen.” És ez a lényeg. S ha nem hinnénk a mondatban, hallgassuk meg Salvador Dalít, aki ekképpen vélekedik: „Ne félj a tökéletességtől! Úgysem éred el sosem.” De az irgalmasságban kiteljesedhetünk!

Fabiny Tamás könyvbe zárt prédikációiban egy érzékeny, naprakész, sokoldalú igehirdető gondolatai tükröződnek vissza. Hasonló kötetek összeállításakor gyakori veszély, hogy a mondanivaló néhány év elteltével anakronizmusnak tűnik. Ebben az esetben azonban nem kell ettől tartanunk. A püspök ugyanis jelenségekről prédikált (írt), amelyek érvényesek lesznek holnap és holnapután is.

Aggódás, tolerancia, méltóság – mindegyik az irgalomhoz és a vigasztaláshoz vezet. S úgy van, ahogy Dsida Jenő versében áll: „Menni kellene házról / házra, városról városra, mint / egy izzadt, fáradt, fanatikus / csavargó. […] És rekedt hangon, félig sírva, / kiabálni minden ablak alatt: / Szakadt lelket foltozni, foltozni! / Tört szíveket drótozni, drótozni!” (Menni kellene házról házra)

Nem csak az igehirdetőnek – valamennyiünknek!

Fabiny Tamás: A kötényes Isten — Igehirdetések az irgalomról és a vigasztalásról. Luther Kiadó, Budapest, 2016. Ára 2900 forint.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 45. számában jelent meg, 2016. november 13-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.