– Volt egykor egy Európa Hite című műsor, melynek egyik adását, ami az 1997-es grazi ökumenikus találkozóról számolt be, közösen készítettük. Szakértő-műsorvezetőként úgy vezetted fel az összeállítást, hogy filmünk a keresztény egységtörekvés és kiengesztelődés jegyében készült. Több mint húsz év múltán, hol járunk a megkezdett úton?

– Az egység és a kiengesztelődés volt a kulcsszó. Mindkettő nagyon fontos, de talán a kiengesztelődést említeném előbb, mert a különböző egyházaknak valóban van miért megkövetniük egymást. Ha bocsánatot tudunk kérni, akkor kiengesztelődünk, az egység pedig a kiengesztelődés útján jön létre.

Grazban megtapasztalhattuk azt is, hogy milyen sokszínű az egyház. Ezt a „kiengesztelődött sokféleséget” reprezentálták az általunk készített interjúk is: az anglikán egyházat vezető canterburyi érsektől kezdve a Taizé-i közösség vezetőjéig, Roger Schütz-ig, a különböző protestáns egyházak képviselőiig, vagy az ortodox főpapokig. Emlékszem, hogy alkalmunk volt megszólaltatni Chiara Lubichot, a Fokoláre Mozgalom alapítóját, vezetőjét is.

Nem kell egy kaptafára gondolkodnunk. Azt szoktuk mondani, hogy van a kereszténységnek egy péteri ága, a katolicizmus, van egy jánosi ága, ez inkább az ortodoxia, és van egy páli ága, ez pedig a protestantizmus. Mindegyik fontos! Ahogyan a Cselekedetek Könyvében mindegyik apostolnak megvan a maga szerepe, ugyanúgy az egyházban is megvan a létjogosultsága a péteri, a jánosi, vagy a páli irányzatnak, és az egyik a másikat gazdagíthatja.

– Nekem néha az az érzésem, mintha megtorpant volna ez az ökumenikus kiengesztelődés, egységtörekvés.

– Talán érzékelhető egy kis kifáradás az ökumenében, ami azzal is összefügghet, hogy egyfajta vallási turizmussá, valamiféle kedves, barátkozós eseménnyé vált, ami egy idő után veszít a kezdeti lendületéből. Én azt szorgalmazom, hogy legyen mögötte érdemi teológiai párbeszéd, ki kell dolgozni a dialógus módját. Tudjunk egymásnak valódi kérdéseket feltenni, arról, hogy mi az egyház, ki a pap, mi az eucharisztia, s akkor máris a dolgok sűrűjében vagyunk.

Az önmagában egyáltalán nem elítélendő, ha egy vegyes házasságban például a katolikus és a protestáns fél szeretne közösen áldozni vagy úrvacsorában részesülni, de még nem elfogadott gyakorlat. Ferenc pápának volt ezzel kapcsolatban egy megnyilatkozása, amikor néhány éve Rómában egy evangélikus templomban járt és megkérdezték, hogy lehetséges-e a közös áldozás egy vegyes házasságban. Ő úgy vélte, ha a felek kölcsönös lelkiismeretvizsgálat után így érzik, Isten biztosan nem mond nemet. De ez inkább pasztorális szempont, ami mögött még nincs meg a tanításnak az egyensúlya.

Ha kicsit meg is fáradt az ökumenikus párbeszéd, én azt mondom, csak egy időleges megtorpanásról van szó azért, hogy új erőre kaphasson.

– Az előttünk álló kihívások közepette nagy szükség lenne a különböző felekezetek, egyházak összefogására: a teológiai párbeszéd mellett a társadalmi szolgálat terén való közös fellépésre, együttműködésre.

– Ez számomra is nagyon fontos kérdés, több katolikus püspökkel vagyok nagyon jó kapcsolatban: Beer Miklóssal, Székely Jánossal, Varga Lászlóval. Éppen azokkal, akik a társadalmi kérdéseknek nagy figyelmet szentelnek. Közösen tudtunk fellépni pl. a menekültek, a szegények, a romák ügyében. De ugyanígy nagyon jó a kapcsolatunk Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolitával és Orosz Atanáz püspökökkel, gyakran dolgozunk együtt a szegények és a romák képviseletében.

Ezen a téren nagyon előremutatóak a nemzetközi egyházi szervezetek: a Lutheránus Világszövetség vagy az Egyházak Világtanácsa kezdeményezései és állásfoglalásai. Érdemes odafigyelni rájuk és széles körben megismertetni.

Most a koronavírus járvány idején például felhívták a figyelmet, hogy nem helyes a járványért a kisebbségeket vagy az idegeneket felelőssé tenni. Mintha egy előre megfontolt ármány részeként egy etnikai kisebbség hozta volna be a pandémiát Európába. Vagy haragudni a cigányokra, mert nem tartják be a higiéniai előírásokat. Addig hiába szajkózzuk, hogy mossanak gyakran kezet, amíg nincs folyóvíz sem, nincsenek meg a tisztálkodás feltételei. Először a körülményeket kell megteremteni, a társadalmi kérdéseket rendezni, s azután lehet az elvárásokat megfogalmazni.

Tomas Halik, egy cseh vallásfilozófus idézte mostanában Ferenc pápa beszédét, amit megválasztása idején mondott: „Jézus az ajtó előtt áll és kopogtat…” Mi ezt általában úgy szoktuk értelmezni: Jézus kívülről kopogtat, és mi rekesztjük ki Őt. Ez sokszor előfordul, de a pápa fordít rajta egyet: Jézus az egyház ajtaján belülről kopogtat, mert ki akar menni a hívek közé. Mert nem a tömjénfüstös templomokban érzi jól magát. A világban, a társadalom peremén élőket akarja megszólítani.

A cikk a továbbiakban itt folytatódik.