– Nagy múltú evangélikus családból származik, Soprontól a Felvidékig találunk evangélikus Fabriciusokat, illetve a családhoz kötődő épületeket, temetőkben sírokat. Ön mennyire tartja számon a gyökereit?

– A nyíregyházi vonalról még nem hallottam, a sopronit ismerem. 1592-ből való az első dokumentum a családunkról ebben az országban. Időről időre vannak olyan családtagok, akik a családtörténet kutatással foglalkoznak, most éppen édesapám. A múltszázad elején pedig Fabricius Endre kutatott, és ő az egész anyagot le is adta – érdekes módon – a Mezőgazdasági Múzeumba, így most minden eredmény és dokumentum ott van. Az internet még izgalmasabbá tette a családtörténet kutatását, mert sok újabb anyag, kapcsolódás került elő. Mindebből a klasszikus vonatkozásokon túl, a számomra érdekes kérdések egy részről a protestantizmus missziója és kialakulásának története, illetve az értelmiség-polgárság története Közép-Európában. Ez más történet, mint az arisztokrácia története, sokan keverik. Tizenegy lelkész volt évszázadok alatt a családban, később megjelentek mérnökök, orvosok, jogászok. Mai szóhasználattal mondhatjuk, hogy évszázadok óta értelmiségiek voltak a Fabriciusok.

– Hogyan mutatható ki a családja történetének és a protestantizmus alakulásásának kapcsolata a térségben? Kifejtené ezt kicsit bővebben?

– A történelem személyes történetek összessége. A család a reformációt követően elkötelezett lett az új szellemiség terjesztésének munkájában. Mi is ez? A „protestálás”, végső soron etikai állásfoglalás a hatalmi, gazdasági és személyes visszaélés formái ellen. Abban az időben ez a Római Katolikus Egyházat érintette. Róma maga volt a visszaélés: előjogok, adók, búcsúcédulák, hierarchia, dogmatikus status quo. Az, hogy voltak, akik szóltak, hogy bocs, ez nem tetszik, Európának ebben a sarkában nem egyértelmű attitűd. Mondjuk Hollandiában a civil-szféra, polgárság erejét mutatja, hogy ez a kapcsolat a realitással a társadalmi együttélés mindennapos része volt és máig is az.

– Mennyire volt mindennapos az otthonukban az evangélikus ősökről, a hitről beszélni?

Ez nem kerül szóba, hanem értékrendként van jelen, azt mondanám láthatatlanul. Számomra, ha az identitásomat kellene meghatároznom, egészen elöl áll a protestantizmus. Azt mondhatom, hogy meghatározóbb ez, mint a nyelvhez való kötődés.
Amikor évekig Londonban éltem és egyetemen tanultam, angolul szólaltam meg, de a gondolkodásom logikája, az értékrendem maradt. Ebből is látszik, hogy az ember kulturális háttere, orientációja eltörölhetetlen. El tudom magam képzelni egy másik országban, másik kultúrában élve, úgy, hogy ez az értékrend nem változik. Mindez azért is érdekes, mert a család német háttere okán a család tagjai a 19. századig kevésbé beszéltek magyarul.

Tovább a KötőSzó blogra.