A nyolcvanöt éves kelenföldi templom tizennyolcadik lelkészét áldotta meg egy-egy bibliai igével harminchat szolgatárs. A gyülekezet közgyűlése által június közepén parókus lelkésznek választott Gáncs Tamást augusztus 25-én esperese, Bence Imre iktatta hivatalába. Igehirdetésében dr. Fabiny Tamás, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke Pál apostol korinthusiakhoz írt üzenetét idézte: „…az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja.” (1Kor 3,7).

Gáncs Tamás igehirdetése: „Falbontáshoz sorakozó!”

Sok minden múlik az első dalon. Az első akkordon. Az első ütemen. Az első harmónián. Sok minden múlik rajta, éppen ezért mindig a legnehezebb kiválasztani egy koncertre az első számot. Majd két évtizedes zenekaros múltamból tudom: minden koncert előtt az egyik kritikus pont: annak a bizonyos elsőnek a kiválasztása. Mivel kezdjünk? Mi adja meg az alaphangot? 

Legyen valami vidám, táncolós, bulizós szám? Vagy egy lassú, melankolikus, kicsit sírós, kicsit hatásvadász lassú szám? Vagy legyen a középút: egy se nem gyors, se nem lassú töltelékszám, ami alatt a hangszereket be tudja lőni a technikus? Hogyan kezdjük el? Milyen legyen az első dal? Ki mire szavaz a zenekari tagokból? 

Mert egy egész koncert múlhat egy jól kiválasztott első dalon. És én rajongok a jó koncertekért. És mindig amellett voltam, hogy kezdjük a legütősebb számmal, és én mindig hangsúlyoztam a zenészbarátaimnak: sok minden múlik az első dalon. És ha megszólal az első hang a gitáromon, vagy a zongorán, vagy az első dobpergés, vagy cintányér, vagy egy hosszú kitartott hang a brácsán, és kiráz a hideg, - akkor és csakis akkor tudom: jól választottunk első dalt. Akkor biztos vagyok benne, hogy nemcsak az első dal, de az egész koncert katartikus lesz. 

Életem első iktatási igehirdetésére olyan alapigét választottam, melyre teljes mértékben igaz mindaz, amit az első dalról mondtam az imént. Kiráz a hideg, akár hányszor elolvasom, és olyan hatással van rám, hogy legszívesebben, csendben lennék utána, és azt mondanám: „íme minden elmondatott.” Mert Jézusnak ez a mondata számomra a (!) mondat. 

Kérem, hogy helyünkről felállva hallgassuk meg a (!) mondatot, az igehirdetési alapigét, amint azt megírva találjuk János evangéliumában a 20. fejezetben, a 24. vers második felében a következőképpen:

„Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és azt mondta: „Békesség néktek!" (Jn 20, 24b). Ámen.

Keresztény gyülekezet, szeretett testvéreim a Krisztus Jézusban!

Néhány éve elkezdtem gyűjteni a hűtő mágneseket. Viszonylag egyszerű hobbi, melynek a játékszabályai sem bonyolultak: bárki, bárhova megy (beleértve természetesen magamat is), hoz nekem egy hűtő mágnest, én pedig, hálásan megköszönöm. És miután mosolyogva átveszem az újabb gyöngyszemet, felteszem a hűtőnk ajtajára, ahol bárki megcsodálhatja, aki arra jár. Vagy éppen levehet egyet és megkóstolhatja azt, ahogyan 8 hónapos kisfiam Máté gyakran meg is teszi. Nagyon sok országból érkezett már hűtő mágnes a gyűjteményembe a Zöld-foki szigetektől Kanadáig, Egyiptomtól Srí Lankáig, New Yorktól Bakonybélig.

A családi és baráti környezetemben már szinte aranyszabályként működik: ha utazás, akkor hűtő mágnes Tamnak. És ez így szép és jó. És hát őszintén el kell mondanom, hogy olyan „telt ház” alakult ki immáron a hűtőnk ajtaján, hogy vagy felfüggesztem a játékot, vagy új hűtőt veszünk. Lássuk be a dilemma, az dilemma.

De egy szó, mint száz, néhány hete egy igazi ritkaság került a kezembe, és onnan a hűtőajtó díszhelyére, még pedig egyenesen Berlinből. Történt ugyanis, hogy öcsém és sógornőm egy kisebb baráti társasággal Berlinbe utazott Xavér barátom orgona koncertjére, ahonnan egy különleges hűtő mágnest hoztak nekem: egy darabot a berlini falból. Bevallom: meghatódtam. Mert mindaz, amit a berlini fal lebontása jelent: szó szerint és átvitt értelemben is, nagyon fontos számomra.

Mert hiszek a falak lebontásában. Hiszek abban, hogy az elválasztó falak, melyek emberek közé, népcsoportok közé, nemzetek közé, vallások közé, felekezetek közé, közösségek egyes csoportjai közé épültek: a bábeli torony köveiből valók. Éppen ezért le kell bontani őket. 

Igen, hiszek a falak lebontásában. Sokszor a fal belül van: az ember és a külvilág között húzódik. Mint példának okáért Pink életében, aki a Fal című filmmusical főhőse, és akinek az életében: minden egyes rossz dolog egy újabb tégla a falban. 

Anélkül, hogy a jól ismert történetet részletesen elmesélném, a történet azzal zárul, hogy a bíróság arra ítéli Pinket, hogy rombolja le a falat. A stúdióalbum, A Fall, mely kult-alkotás lett azóta, és melyet a zseniális Pink Floyd jegyez és a filmmusical egyik alappillérje: éppen akkor született, amikor én, 1979-ben, és éppen a mai napon, néhány óra múlva hangzanak el a mű dalai Roger Waters és zenésztársai jóvoltából, itt Budapesten a Puskás Ferenc stadionban.

Szeretett kelenföldi gyülekezet, szeretett vendégeink, barátaink!

Az ítélet, mely Pinknek szól a darabban, mindannyiunknak szól: olyan falakra, melyek elválasztanak a külvilágtól, egymástól, vagy éppen magától az élet Urától: egyszerűen nincsen szükség. Ha mégis megépültek, akár a mi hathatós segítségünkkel, akár más szorgalmából, akár külső akár belső nyomásra, ha mégis megépültek: le kell rombolni őket!!! 

Hogy kő kövön ne maradjon. Hogy semmi ne állhasson Isten és az ember, vagy ember és ember közé. Mert bár nyilván minden egyes falnak megvan a maga története, magyarázata, és lehet mentegetőzni is, és másra, másokra fogni a fal létezését, ezek a stratégiák sehova se vezetnek. Nincs más választás, mint ledönteni a falakat. Tégláról-téglára visszabontani, lebontani. 

Jézus találkozása Tamással és a tanítványokkal ilyen falbontásra bátorít mindannyiunkat. Mert bár izgalmas azon vitatkozni, hogy vajon Jézus átment-e a falon, vagy hogyan ment át a falon, vagy ez csak szimbólum, azt gondolom az igazi falbontás nem ezzel történt. Az igazi falbontás Jézus azon mondata, hogy: „Békesség néktek!” Minden idők legfontosabb mondata a falbontásokról, és azok alapkritériumáról. Mert az a jézusi békesség, amivel itt belép Jézus, és megáll középen: az a békesség képes lebontani a falakat. 

Falat, amit örököltünk. Falat, amit, mi építettünk. Falat, amiről tehetünk, és falat, amiről nem tehetünk. Falat, ami elválaszt az Istentől. Falat, ami elválaszt a családtagtól, a barátomtól, a szerelmemtől, a gyermekemtől, a munkatársamtól. 

Falat, ami elválaszt attól, aki ugyanabba a közösségbe jár, mint én csak valahogy máshogy látjuk az életünk, a közösségünk dolgait, és nagyon eltávolodtunk egymástól, és nehezen értjük már egymást.

Igen, a falakat le kell rombolni, és utána könnyebb lesz a kommunikáció.

Igen, a falakat le kell rombolni, és utána könnyebben megérthető lesz, mi is az Isten akarata.

Igen, a falakat le kell rombolni, mindenkinek saját magában is, mert nincs szükség falakra.

Nem kell elbújni a falak mögé, mert nincs mitől és kitől félni. Mert maga az Isten Fia teszi zárójelbe a fal létének szükségességét: éppen a Tamással való találkozással. Azt mondja: békesség néktek, ami azt is jelenti: falbontáshoz sorakozó! 

Szeretett Barátaim Jézusban, a Messiásban!

Nem szégyellem, hogy amikor legutóbb reggeli istentiszteletet tartottam itt, augusztus első vasárnapján, a bevonulás után letérdeltem, az oltárképre néztem, és kicsordultak a könnyeim. Nagyon sok oka volt. Nagyon sokat jelent nekem ez az oltárkép: Jézus és Tamás közös történetének drámai csúcspontja. 

Nagypapám temetésekor, öcsémék esketésekor, kisfiam keresztelőjekor is sokat néztem. És mindig kiráz a hideg. Mint egy jó első dalnál egy jó koncerten. Mert a legtisztábban számomra ebben a történetben kristályosodik ki az egész Krisztus-követés lényege: békesség néktek... Én Uram, és én Istenem... boldogok, akik nem látnak és hisznek... vagyis, ott és akkor, a (!) találkozásban egyértelmű lett, örökre, egyszer és mindenkorra: békesség… Ő az Úr… a hit az egyetlen... Sola Fidei... nincs más... nem adatott más.. és nem is kell...

Az áprilisi rádiós igehirdetésben, mindenkit arra kértem, hogy folytassa Martin Luther King Jr. mondatát: Van egy álmom, hogy... Most szerdán lesz éppen 50 éve, hogy elhangzott a híres beszéd. Én akkor Adytól kölcsönöztem három szót: Álmom az Isten... amit most hadd egészítsek ki még egy mondattal. 

Van egy álmom, hogy Jézusban egyszer minden fal leomlik, ami elválaszt Tőle és egymástól: Téged és engem. Tudom, azt tartja egy bölcs mondás: ne mondd el az álmaidat, mert akkor nem valósulnak meg. Én mégis megtettem. Mert hiszek abban, hogy ez közös álom lehet. Egy közösség, egy gyülekezet, egy egyház, egy kereszténység, sőt egy egész világ közös álma. 

„Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és azt mondta: „Békesség néktek!” Mondta Ő. A Názáreti Jézus, és ezzel a mondattal, ezzel a belépővel, ezzel a nyitánnyal a feje tetejére állította világot. És ahogyan a jánosi evangélium csodálatosan elénk tárja: Jézus - úgy ahogyan Mária Magdolna vagy Péter esetében is - Tamást is kimozdítja abból a lelkiállapotból, amibe beleragadt. Megszabadítja őt. Felszabadítja őt. Kiszabadítja őt abból a krízisből, amibe belekerült. 

Mert Benne és Általa szabadok vagyunk. A hit lovagjai - Kierkegaard után szabadon. Az álmunk elkötelezettjei - Martin Luther King Jr. után szabadon.  A falak lerombolására ítéltek - ahogyan Pink a Fal című kultuszmű főszereplője. Benne és általa. A Názáreti Ács Fia által. Az Ő élete, halála és feltámadása által. Szabadok. Isten országának szabad polgárai. Az evangélium birtokosai, akiknek közös a felelősségünk az örömhír továbbadásában. Igen, ez az, ami mindannyiunkat összeköt, akik eljöttünk ma erre a hálaadó örömünnepre. És nem tehetünk úgy, mintha nem így lenne. Mert a hit szabaddá tesz, és ez nem maradhat e templom falai között ma sem. 

Egyik legjobb barátom nem tud ma itt lenni. Mert élete legvastagabb falát bontja éppen, Ezekben a percekben találkozik édesapjával, akivel hosszú-hosszú évek óta nem találkoztak, nem beszéltek, nem tartották a kapcsolatot, napról-napra téglákat raktak a kettőjük közötti falba. De ma találkoznak. Falat bontanak együtt. Ezekben a percekben és órákban. És este együtt mennek el meghallgatni Roger Waterset és csapatát és a THE WALL, A FAL című zeneművet.

Mert csodák vannak. Két ember kapcsolatában és egy közösség életében is. És lehetetlen nincs. Se két ember kapcsolatában, se egy közösség életében.  

Sok minden minden múlik az első dalon. Az első akkordon. Az első ütemen. Az első harmónián. Sok minden múlik rajta, éppen ezért mindig a legnehezebb kiválasztani egy koncertre az első számot. És sok minden múlik az utolsó számon is egy koncerten. És hiszem, sok minden múlik az utolsó mondaton is egy első iktatási igehirdetésben: 

„Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és azt mondta: „Békesség néktek!" 

Ámen.

Imádkozzunk! 

Én Uram és én Istenem! Te megálltál középen. Ott, ahol a helyed van az életemben. Kérlek, maradj ott! És akkor minden, akkor valóban minden rendben lesz. 

Urunk és Istenünk! Te megálltál középen. Ott, ahol a helyed van a gyülekezetünk életében. Kérünk, maradj ott! És akkor minden, akkor valóban minden rendben lesz.

Ámen.