A közös összefogásra támaszkodva – Gálát és aukciót rendeztek a fasori Róth Miksa-rózsaablak megmentéséért

A közös összefogásra támaszkodva – Gálát és aukciót rendeztek a fasori Róth Miksa-rózsaablak megmentéséért

Share this content.

Szöveg és fotó: Galambos Ádám
Budapest – Az összefogás példája is lehet, ahogy a fasori evangélikus gyülekezet a közösségét és a kerületet megmozgatva aukciót és gálát rendezett a templomban található Róth Miksa rózsaablak megmentéséért.

Kertész Rita, Dénes István zongoraművészek, Kukely Júlia szoprán és az Una Voce Kamarazenakar is fellépett a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban rendezett nagyszabású gálán, melynek célja, a fasori evangélikus templomban található Róth Miksa rozetta felújítására való adománygyűjtés volt. Mint arról korábban már beszámoltunk, a fasori evangélikus templom öt méter átmérőjű rózsaablaka kritikus állapotba került. A gyülekezet ezért gálát és aukciót szervezett, hogy megmentse a tulajdonában lévő nagy értékű alkotást.

„Ez az est nem csak figyelemfelhívó, hanem – a közös összefogásra támaszkodva – a művészet erején keresztül is kifejezi azt, hogy valamit mi is tudunk tenni a templomért” – fogalmazott ünnepi beszédében Aradi György. A gyülekezet parókus lelkésze hangsúlyozta, hogy a fasori közösségnek fontos, hogy örökségét méltón őrizze meg és adja át az utókornak. A Róth Miksa rozetta szimbolikájáról a lelkész elmondta, hogy „a rózsaablak azt a területet jelenti a templomon, ami kívülről nézve nem csak a kora miatt érdekes, mérnöki tökély, hanem mindig hívogat befele, a szentélybe, hiszen egy rózsaablak a templomból mutatja meg az igazi csodáját. Ez a rózsaablak nekünk, bent lévőknek az orgona hangja mellett Isten nagyságát hirdeti és azt, hogy Ő hordoz és szeret minket”. Aradi György beszédében kiemelte, hogy a gyülekezet már évek óta tudatosan készül arra, hogy a rozettát megmentse, ezért tartalékokat csoportosítottak erre a célra, valamint a jövőben is terveznek adománygyűjtést. A parókus lelkész kitért arra is, hogy kezdeményezésük visszautal a gyülekezet elődeinek példájára, akik mecénásai is voltak az egyházközségnek.

„Az építészeti nagyvonalúságnak, a művészi igényességnek missziós ereje van. Önmagunk iránt is igényességre buzdít, tartást ad – fogalmazott üzenetében a rendezvény fővédnöke, Prőhle Gergely. A Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője kiemelte: „Mi, 21. századi evangélikusok igyekszünk felnőni elődeinkhez. Iparkodunk követni azt az építészeti igényességet és – esendőségünk tudatában – azt a hitbéli bizonyságot, amiről a fasori épület és a néhai építtetők szándékai szól. Éppen ezért nem lehet elég nagyra értékelni azt a kezdeményezést, ami Róth Miksa alkotásának felújításáért indult”.
Prőhle Gergely üzenetében egyúttal azt is jelezte, hogy Gáncs Péter elnök-püspökkel közösen úgy döntöttek, hogy az est folyamán összegyűjtött adományt az Országos Egyház megduplázza. „Biztos vagyok benne, hogy Róth Miksa alkotásának felújításával nemcsak Isten dicsőségére cselekszünk, hanem Budapest polgárai számára is hosszú időre megőrizzük az egyetemes művészet e becses darabját” – fogalmazott az országos felügyelő.

Maga Róth Miksa a számára legfontosabb alkotásai közé sorolta a fasori evangélikus templomban található rozettát” – fogalmazott Fényi Tibor. A Róth Miksa Emlékház igazgatója előadásában a Róth család viharvert életútját mutatta be, majd Róth Miksa nemzetközileg is nagyszabású művészetét ismertette. A művészettörténész Róth igen gazdag és aktív alkotói munkásságán túl arra a személyes vonalra is felhívta a figyelmet, hogy a művész saját gyermekét is a fasori evangélikus gimnáziumba íratta. „Róth Miksának élete végéig nagyon fontos volt a fasori rozetta, nekünk, művészettörténészeknek is az. Ezért is különösen nagyra becsülöm a gyülekezet szándékát, miszerint – példát állítva sokak számára – megóvja és felújítja a tulajdonában lévő páratlan kincset” – mondta Fényi Tibor.

A gimnázium közösségének nevében Hajdó Ákos mondott beszédet. Az iskolaigazgató kitért arra, hogy nagy öröm, hogy a fasori templomban eredeti Róth Miksa alkotás található, hiszen ilyenből több is – többek között a gimnázium dísztermeiben – elpusztult. Hajdó Ákos biztatta a jelenlévőket, hogy mind a rendezvényen, mind azt követően segítsék a kezdeményezést, hogy a rózsaablak felújítása megtörténhessen.

Az est második felében Tasnádi Gábor presbiter, értékbecsüs vezetésével került sor az aukcióra. A tételek között többek között a vasfüggöny egy darabjára, Babits Mihály által dedikált könyvritkaságra, Fehér László festményére, valamint antik műtárgyakra és festményekre lehetett licitálni. Rozmán Lajos klarinétművész és Dévai Nagy Kamilla meglepetés műsorát követően kötetlen táncos együttlét zárta a rendezvényt.

A Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközség által szervezett aukción és gálán közel százan vettek részt, a jegybevételből, támogatói jegyből és az aukcióból befolyt összeg jóval meghaladta az egymillió forintot. A tervezett további koncertek, figyelemfelkeltő akciók és támogatások fényében ez azt jelenti, hogy a gyülekezet méltán remélheti, hogy kezdeményezése célba ér, és a reformáció 500. évfordulóját úgy is ünnepelhetik majd, hogy megmentették egyik örökségüket, a Róth Miksa rózsaablakot.
 

Képgaléria:

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!