A rendkívüli jelentőségű találkozó hosszú folyamatnak a gyümölcse. Hiszen már II. János Pál, majd XVI. Benedek pápa is próbálkozott azzal, hogy a találkozó Moszkva és Vatikán, az ortodox világ és a római katolikus világegyház között létrejöjjön. Ez most a sorban a „harmadik rómainak”, Ferenc pápának sikerül, aki „ökumenikus köztes landolással” érkezik a találkozóra február 17-ig tervezett mexikói apostoli látogatása bevezetőjeként. A katolikus egyházfőt kísérő főpapok között a német Koch kardinális így fogalmazta meg a karibi találkozó rendkívüliségét: „A forgalmi jelzőlámpák pirosról sárgára váltottak”. Ki gondolta volna mondjuk húsz évvel ezelőtt, hogy éppen a KGB-főnökből elnökké emelkedett Putyin lesz az, aki politikusi lendülettel, s orosz ortodox nacionalizmussal és büszkeséggel a szívében lesz a találkozó egyik fő lobbizója. Azt meg végképp nem gondoltam volna, hogy éppen a bolsevik forradalom legnyugatibb, atlanti előretolt bázisára, Fidel Castro földjére elzarándokol Moszkvából a 200 millió hívőt számláló orosz ortodoxia főpapja, hogy az éppen arra járó pápával találkozzék. Szerintem még a találkozó résztvevői, de a szentszéki kúria és a moszkvai patriarkátus titkos agytrösztjei sem gondolták jó 20–25 éve, hogy ez a 21. század elején egyszerre csak létrejön, egy olyan világpolitikai, egyházpolitikai konstellációban, amelyben az ellenpólusok összehajolnak, »összegörbülnek«, megcáfolva sokfajta klasszikus törvényszerűséget és beidegződést. De Isten történelemformáló gondolataira, s az ilyen léptékű egyházdiplomáciai fordulatokra is ráillik: „A ti  gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak utaim a ti utaitoknál, és gondolataim a ti gondolataitoknál” – mondja az Úr Ézsiás próféta könyve szerint (Ézs 55,8-9). Azt pedig végképpen nem gondoltuk volna két-három éve, amikor az Iszlám Állam borzalmas népirtásai és Európát elárasztó kényszer-népvándorlási akciói lesznek azok a külső, nem teológiai, hanem aktuálpolitikai eszközök, amelyeken keresztül a történelem Istene elindítja  a felelősség útján egymás felé Kelet és Nyugat világegyházait. Amit a csendesebb idők nem tudtak „kikényszeríteni”, azt a pokoli genocídium megtette.  

Szent szövetség a keresztyének elleni genocídiummal, s a relativizáló szekularizmussal szemben – apokaliptikus kihívások között

Mindkét nagy egyház felismerte: apokaliptikus kihívás időszakába érkezett a világ és érkeztek az egyházak is.Vlagyimir Rozanszkij az AsiaNews.it hasábjain közzétett, Ferenc és Kirill szent szövetsége a keresztyének és a világ jövőjéért című elemzésében a történelmi léptékű találkozó döntő okaként és motívumaként ezt jelölte meg: első renden az iszlám radikalizmus és más sátáni erők nagy offenzívája, aztán a szélsőséges elvilágiasodás és a keresztyénség történelmi identitásának meggyengülése, illetve helyenkénti teljes elvesztése. A 21. században az evangélium újra meghirdetésének célja, hogy megelőzze a keresztyénségnek az új században fenyegető marginalizációját, illetve katakombákba szorítását. Minden oroszok pátriárkája érzi ennek az apokaliptikus kihívásnak a súlyát – fogalmaz Rozanszkij –, s ebben Ferenc pápa szokatlanul egyszerű, bölcs személyében megfelelő partnert ismert fel, akit az egyházért és a világért viselt felelősségében a Szentlélek vezet. A sok évszázados rivalizációs küzdelmet, majd a távolságtartást szükségszerűen váltja fel a közeledés, a szövetkezés a keresztyénség védelmezése és fenntartása érdekében. Ez pedig olyan egyetemes keresztyén érdek, ami felette kell álljon minden egyéb, dogmatikai, szervezeti, történelmi, vagy torzkép barikádnak. Úgy tűnik, ezt  Ferenc pápa és Kirill pátriárka is tökéletesen tisztán látja. A szíriai és iraki keresztyének védelmezése az Iszlám Állammal szemben tökéletesen elégséges és nyomós érv a Szent Szövetség létrehozásához. 

Kirill pátriárka jobb keze, a külügyi hivatal vezetője, Hilarion metropolita, aki elkíséri az orosz egyházfőt, sajtónyilatkozatában napjaink legnagyobb veszélyének a közel-keleti keresztyén népesség elleni terrorista népirtást, genocídiumot nevezte. Persze az sem mellékes szempont, hogy ezzel a határozott egyházi-védelmi céllal valójában Putyin elnök szíriai katonai akciói is kellő egyházi, sőt világpolitikai alátámasztást kapnak. Mindezeken innen és túl benne van a Szent Szövetség céljainak a csomagjában a szekularizáció, az elvilágiasodás elleni küzdelem éppúgy, mint az élet, a házasság és a család védelmezése is.    

Miért éppen Kuba, az Új Világ? – a találkozó forgatókönyve

Különös lesz a találkozó a helyszínt illetően is. Hiszen a havannai José Marti nemzetközi repülőtér két, erre a célra kialakított helyiségében zajlik majd minden. Lombardi atya, a Szentszék Sajtóirodájának igazgatója kérdésre azt válaszolta: a karibi szép sziget és környezete a semlegesség megtestesítője. Kuba a keresztyénség növekedésében jelentős fejlődést tudhat maga mögött, míg Európa vallásháborúk és a mai napig húzódó egyházi konfliktusok földje. Utalt a görög katolikus egyház és az ortodoxok feszültségeire a mai Ukrajnában. Az új világhoz tartozó Kubában, s ezt már Hilarion metropolita állapította meg, új egyháztörténeti lapot nyithatnak mindkét nagy egyház történetében. És ez az a föld, ahol már mindhárom legutóbbi pápa is járt: II. János Pál 1998-ban, akkor találkozott Fidel Castróval, majd XVI. Benedek 2012-ben és Ferenc pápa 2015 szeptemberében.  

A február 12-i találkozó ottani idő szerint délután zajlik majd. Előbb magánbeszélgetést tart a két egyházfő. Ezen részt vesz mellettük Hilarion metropolita és Koch kardinális. A beszélgetés orosz és spanyol nyelven folyik majd, ezért két tolmács lesz még jelen. A személyes beszélgetés után egymást ajándékozzák meg a vendégek, majd negyed öt tájékán egy másik terembe vonulnak, ahol az ünnepélyes aláírások következnek. Az előkészített deklarációt ketten látják el kézjegyükkel, a pápa és a pátriárka, de ezen már jelen lesz a kubai elnök, Raúl Castro is. A deklaráció két nyelven készült,  oroszul és olaszul. Ezt követően az egyházfő az Alitalia gépén tovább folytatja útját Mexikóba, a pátriárka még  kíséretével Kubában és más latin-amerikai országban marad hivatalos látogatáson.

A kubai csúcs is a 2017-es ötszázéves reformációi ünnepségek ellensúlya?

Mint ismeretes, 2017-ben első renden Németországban, de a világ más protestáns országában, illetve mindenütt, ahol evangélikusok élnek, nagyszabású ünnepségsorozatokon emlékeznek meg a reformáció németföldi indulásáról, Lutherről és másokról, s a reformáció világraszóló egyházi, kulturális, politikai, gazdasági és erkölcsi alkotó, felhajtó erejéről. Kézenfekvő a gondolat, hogy nem csak a keresztyénüldözés által kiváltott szent szövetség megkötése lehet a római katolikus egyház, a Vatikán, valamint az ortodox világ és Moszkva  lépéseinek az egyedüli mozgatórugója. Kimondva-kimondatlanul benne van ebben egyfajta ellensúlyképzés is. Emellett szól, hogy az Egyházak Világtanácsa (= EVT) legutóbbi nagygyűlésén (Busan/Dél-Korea, 2013. október 30.–november 8.) éppen a fiatal és ambiciózus, éppen ezért kissé indulatosan fogalmazó Hilarion metropolita volt az, aki kijelentette: ha az ortodoxia nem kapja meg a neki kijáró súlyt az EVT-ben, akár a kiválásuk is bekövetkezhet a világszervezetből, s a római katolikusok felé  fordulhat a „szekér rúdja”. Idén Kréta szigetén lesz a világ ortodox egyházainak hatalmas világtalálkozója, ami szintén egyfajta ellensúlyt képezhet.

Új ökumenikus paradigma és világtérkép körvonalazódik?

Bevezetőmben azt írtam, 2017 a világprotestantizmus éve lesz, 2016 azonban a katolicizmusé és az ortodoxiáé. Ezt támasztja alá továbbá az, hogy idén októberben a pápa ellátogat majd a lutheranizmus másik ősi földjére, Svédországba. Az sem lesz kis szenzáció, ha sikerül összehozni a katolikus egyházfő örményországi látogatását.

És éppen a napokban jött az évszázad újabb szenzációit sejtető hír arról, hogy a pekingi kormányzat hivatalos diplomáciai kapcsolatfelvételre szánta el magát a Szentszékkel. Ez azt is jelenti, hogy a világ legnépesebb országában a római katolikus egyház teljes egészében legitim, elismert és törvényileg támogatott felekezet lesz. Egyszóval: a katolikus egyház világdiplomáciai offenzívában van. Ferenc és Kirill, Putyin és Castro, Hszi Csin-ping kínai elnök és Li Ko-csiang miniszterelnök, Bartholomeiosz konstantinápolyi pátriárka, az ortodox világ lelki feje, s még sokan mások is egyház-, és világdiplomáciai mozgásban vannak. Amit alátámaszt egyházi oldalról a katolicizmus 1,3 milliárd hívőjével, az ortodox világ mintegy 500 millió tagjával, melyek együtt a ma élő keresztyén világ 2,4 milliárd tagjából kétharmadot tesznek ki. Elemi létérdekük az ilyen jellegű mozgás is! 

Az egyházdiplomáciai lépések pedig azt jelzik, hogy új ökumenikus paradigma van kialakulóban. A világ egyházi térképét az új konstellációk, szent szövetségek, társulások és ébredések kezdik átrajzolni. Közben az azért mindenkire nézve érvényben marad, amiről Jézus ezt mondta: Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el (Máté 24,35). A kérdés mindezzel összefüggésben ennyi: cui prodest? Kinek használ mindez az emberi igyekezet? Önmaguknak vagy egymásnak? Vagy a világkeresztyénségnek? A jövőnek, az emberiségnek? Kérdés: az egyház-diplomácia mennyire segíti a világmissziói cél, a Máté evangéliuma végén olvasható missziói parancs beteljesülését? Mert szent szövetségek, világegyházak, egyházi világszervezetek, új és újabb mozgalmak is ugyanazon a mérlegen mérettetnek majd meg egyetlen mértékegységgel: „Valamennyiszer megtetettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg” (Máté 25,40). S ezt Jézus ma mindenkinek mondja: katolikusoknak, ortodoxoknak, protestánsoknak, új-protestánsoknak, karizmatikusoknak, pünkösdieknek. 2,4 milliárd keresztyénnek, s mintegy 5 milliárd más vallású vagy hitetlen számára is. Erkölcsi mértékként. Ha ez a Szent Szövetség valóban és kizárólag arra irányul, amit a felek deklarálnak dokumentumukban, a vallási alapú genocídium ellen, az elvilágiasodás, a redukcionizmus ellensúlyozására – s nem más keresztyén közösségekkel szemben egyfajta spirituális monopolhelyzet kialakítására, megőrzésére, körülbetonozására, s ha ez senkiben sem idézi fel a történelem során annyiszor fájdalmasan megtapasztalt újabb szekértáborok, falak, szellemi lövészárkok kialakításának az emlékeit –  akkor legyen, s lesz is áldás rajta az egész világkeresztyénség javára, a földi jövő védelmére!