(A cikk az Evangélikus Élet magazinban még a koncert előtt jelent meg. Tudósításunkat az azóta lezajlott koncertről itt olvashatják. – a szerk.)

– Vajon más lesz-e ez a Deák téri koncert, mint az év többi előadása? 

Gryllus Vilmos: A Kaláka 50 – Hét határon át című koncerttel járjuk idén az országot, sőt a határokat is átlépjük. Az eredeti koncepció az volt, hogy a határon túli nagyvárosokban, ahol magyarok laknak – hét szomszédos országunk van, és mindben élnek magyarok –, ott lehessünk. Mellé párban pedig muzsikálunk a határ innenső oldalán is. A fővárosban is több előadásunk volt. A Deák téri evangélikus templom különleges helyet foglal el a szívünkben. A szüleink énekeltek a Lutherániában, édesapánk a presbitere, később a felügyelője is volt a gyülekezetnek. Kicsi gyerekkorunk óta járunk oda. Valószínűleg nagyon elfogódott leszek, bár sokat énekeltem ott, amikor Weltler Jenő bácsi volt a kórusvezető, csellóztam is, ha arra volt szükség. Évekig voltam basszusszólista, de mégiscsak más volt a János-passió áriáját énekelni, mint most a magunk által írt dalokat. A Kaláka 50-nek van egy stabil magja, válogatás a dalainkból, amelyek a magyar költészetnek mintegy százötven évét ölelik föl. Bővelkedik a magyar líra istenes versekben, ezekből is biztosan merítünk majd. Vannak dalaink a zsoltárokból, Pál apostol leveleiből is készítettünk lemezt – a családias közeg hatására bizonyára „engedünk a pillanatnyi hangulatnak” a dalválasztáskor.

Gryllus Dániel: Valóban, mi a Deák téren otthon vagyunk. Mutálás előtt kezdtünk énekelni a Lutherániában. Aputól tudjuk, hogy már az ötvenes években nagy volt a Bach-kultusz, és rendeztek egyházzenei áhítatokat. Mikor koncerten vagyunk ott, vagy a Szabad-e bejönni ide betlehemmel?-t visszük, még tapsolnak is. Remélem, most is jól fogják érezni magukat a jelenlévők. 

– A reformáció hazájában tett utazásuk, mi több: muzsikálásuk bizonyára máig emlékezetes…

G. V.: Feltétlenül! Fabiny Tamás még nem püspökként, hanem lelkészként és Duna tévés szerkesztőként forgatott velünk. Szép emlék, jó volt ott járni, ahol ezek a jeles események ötszáz évvel ezelőtt megtörténtek. Hallgattuk például az „Erős vár a mi Istenünk…” felvételeit, s nem is hasonlítottak arra, amit mi ismerünk. Nekünk is van egy, ami 16. századi magyar fordítás. Kicsit máshogy értelmezte a dallamot a fordító: minden díszítésre külön szótagot írt. Lehet, hogy ezt is eljátsszuk majd.

– Vannak legjeik szép számmal. Ötven év alatt hozzávetőlegesen hány koncertet adhattak? 

G. V.: Ez nagyon nehéz kérdés! Nem csak a Kalákával játszottunk és játszunk: volt, hogy ketten Danival, volt, hogy valamelyikünk egyedül lépett fel, előfordul, hogy a Kaláka nélkülem játszik, mert én épp gyerekműsort tartok. Minimum ötezer koncert…

G. D.: Inkább tízezer! Volt idő az elején, amikor négyszázat játszottunk évente! Most is úgy kétszáz fellépésünk van egy évben.

– Melyik volt az önök számára a legemlékezetesebb, melyik a legsikeresebb?

G. V.: A legemlékezetesebb? Mindjárt az első, ami a maga nemében a legjobb volt: a Tolcsvay-klubban, a Bem rakparton. Hat dalt játszhattunk a Tolcsvay testvérek fellépése közben. Vagy amikor meghívtak minket az Egyetemi Színpadra. Én akkor ráadásul még gimnazista voltam. Emlékezetes, amikor először mehettünk Nyugatra. Finnország volt az első, persze Moszkva után. Hogy melyik volt a legsikeresebb? Erre nem is tudnék válaszolni. Hála Istennek, elég sok jó koncertünk volt. 

– Tehát, mondjuk, körülbelül tízezer koncert. Mindezek után mi ad ma is lendületet a dalíráshoz, a próbákhoz, a színpadra lépéshez, a stúdióba vonuláshoz, végtelen hosszú kilométerek megtételéhez?

G. V.: Ahhoz már semmi. [Nevet.]

G. D.: A múltunk, a hívások, hogy már telik a naptárunk 2022-re.

G. V.: Az, hogy ez a dolgunk mindenféle értelemben. Pontosabban: ami a földön dolgunk van, itt – és persze a családban – teljesedik ki. Ez az, amiben hozzá tudunk tenni a világ folyásához, így tudunk hatást kifejteni, ehhez kaptunk talentumot, amit kamatoztatni szeretnénk. Az ember nem is gondolkozik: hívják, és megy.

G. D.: S az a szeretet, amivel fogadnak! Kérdezik, hogy „miért nem jönnek hozzánk”, ide meg ide is… És mondják sokan, hogy „az anyukám is a Kalákát hallgatta”. 

– Fél évszázad nagy találkozásokat is ajándékozott?

G. V.: Óriási szerencse, hogy találkoztunk a pályánkon Kányádi Sándorral. Sokat kaptunk tőle, a verseiből, a közös fellépésekből. Tartása, embersége, szeretete egy életre elkísér minket. Aki még nagyon meghatározó volt: Latinovits Zoltán. Ezzel a végtelenül érzékeny művésszel másfél évig dolgoztunk együtt. Nemrég mutattunk be egy műsort a Vigadóban, ahol ő szerepel archív felvételeken, mi pedig játsszuk az Ady-megzenésítéseinket. A műsor terve Dani fejéből pattant ki – mint sok más ötlet is, ami a Kalákával kapcsolatos. Még 1975-ben felléptünk valahol, ahol Latinovits is ott volt. Együttműködést ajánlott, mondván: mostantól lépjünk fel együtt. Eljött, ahol mi játszottunk, ahova pedig neki szerveztek előadást, oda mi mentünk. Ez így zajlott másfél évig. Nagyon sűrű időszak volt. Hihetetlenül nagy hatással volt ránk a színpadi versmondása, a kivételes tartása, az, ahogyan gondolkozott hivatásról, költészetről. Tervbe vett egy műsort 1977-re, Ady születésének századik évfordulójára. Ezt azonban már nem tudtuk megcsinálni: addigra meghalt.

G. D.: A Latinovitscsal való együttműködés hívta elő azt a szériát, amelyben a Kaláka egy-egy színésszel lépett fel. Így lett közös estünk Máté Gáborral, Kozák Andrással, Tordy Gézával, Rátóti Zoltánnal. Akinek nagyon sokat köszönhettünk megalakulásunkkor, az Mikó István. Ő találta ki ezt a műfajt, a verséneklést. „A Kaláka csinál egy dalt, de a vers megmarad” – írta most a jubileumi CD-nk borítójára Steinbach József püspök. Nem a vers ürügyén akarunk dalolni.

– Szeretett mentoruk, atyai jó barátjuk, Kányádi Sándor ezt írta önökről: „A Kaláka együttes elegáns, más muzsikusokkal össze nem téveszthető zenei tálcán nyújtja a verset a hallgatóknak. Nem ráerőszakolják a maguk szerzeményeit, hanem kimuzsikálják […] a versekből […] az eredeti dallamot.”

G. D.: A szándék ez, igen: a verset nyújtsuk át. Abban, hogy ezt jól tegyük, szintén nagy segítséget kaptunk: második évünkben összehozott a sors Kőváry Katalin színházi rendezővel. Az Irodalmi Színpadon ő rendezte egy estünket. Ebből lett a házasságom negyvennyolc évvel ezelőtt… Úgy szerkesztésről, mint színpadi jelenlétről, kiejtésről rengeteget tanultunk tőle. A mai napig élünk belőle. Fontos még Weöres Sándor, Tamkó Sirató Károly s mások is.

G. V.: Külön említést érdemel Levente Péter és Döbrentey Ildikó, akikkel 1976 körül találkoztunk. Gyerekszínházukhoz kerestek partnert. Addig a Kaláka gyerekeknek nem muzsikált. Akkor lett viszont egy Mókaláka című műsorunk, jó darabig Péterrel. Szájtátva néztük, hogy milyen képesség birtokában van. Később jó néhány évet töltöttem vele, amiből szintén nagyon sokat tanultam, de a zenekar is profitált.

G. D.: Öt-hat évvel a kezdet után kaptunk először felkérést gyerekműsorokra, és a Péterrel való munkálkodás fordított minket célirányosan a gyerekek felé. Így tanultuk meg, hogyan kell velük beszélni, viselkedni a színpadon. 

– Beszéljünk a mélyen gyökerező evangélikusságukról is.

G. D.: Úgy nőttünk bele, olyan lételemünk ez, mint halnak a víz. Nem is tudnánk máshogy elképzelni. Akinek szilárd az identitása a hitben, az sokkal könnyebben elfogadja a másikat is. Mert nem lesz ettől ingatag a sajátja. A táncházban is azt látom, hogy aki a magyar népzenét szereti, az szereti a szlovákot, a cigányt is.

G. V.: Egyetértek. Aki biztos lábakon áll, az nyugodtan nyithat ablakot: az így érez a másik hite, kultúrája, népszokása, zenéje iránt. Az én evangélikusságom is, ahogy Dani mondja, magától értetődő, hiszen mindig is így volt, nem is tudnám máshogy elképzelni. Tartozom valahova. Amikor alkalom adódik arra, hogy az ember erre büszke legyen, akkor azt mondja: „Jaj, de jó!”

G. D.: Ökumenikus együttes vagyunk: ketten katolikusok, ketten evangélikusok; hármunk mamája pedig református. Amikor első bibliai lemezemet, a Pál apostol leveleit készítettem 1991-ben, akkor ismertem meg a többi felekezetet a sekrestye oldaláról. Mindenhol nagyon sok szeretetet kapok! És nem érzem idegennek magam egyik templomban sem: mind Isten háza, ahol én otthon vagyok.

– Miként látják a reformáció, Luther jelentőségét?

G. V.: Ahogy Jézus a saját vallását jött betölteni, s nem eltörölni kívánta, úgy Luther Márton is a katolikus vallást akarta megtisztítani az általa fellelt hibáktól, torzulásoktól. Hogy ebből reformáció lett, az a közegen is múlott, amelyben ezt végigvitte. Hihetetlenül bátor cselekedet volt! Ha belegondolunk, ilyet megtenni: szembemenni pápával, császárral… Mindent kockára tett, az életét is! Mélyen tisztelem őt ezért a tettéért, és megemelem a kalapomat előtte ötszáz év után is. Luther az egyetemes kereszténységnek tett igen nagy szolgálatot.

– Mi az, ami a szívüket leginkább melengeti? Az állami kitüntetés? Az emléktábla? A tokiói étterem?

G. D.: Valóban, egy ismeretlen táblát helyezett a házra az Andrássy úton, ahol megalakultunk. És Tokióban, ahol többször felléptünk, egy étterem a nevünket viseli. S mi még? A közönség szeretete minden egyes alkalommal! Egy erdélyi színész barátunk, Varga Vili, akivel sokat játszottunk, mondta a vastaps után: „Na látod, ők is odaadták a Kossuth-díjat.” Sok embernek lehetnek díjai, és nincs körülöttük ez a miliő, amit mi, hála Istennek, megtapasztalunk.

G. V.: És a gyerekek…! Odajön hozzám egy ötéves ovis, és azt mondja: „Ma szépen énekeltél.” Akkor olyan büszke vagyok! [A gyerekkoncerteket Gryllus Vilmos egyedül adja. – A szerk.] De persze a felnőttek is jönnek, úgy érzik, hogy mondaniuk kell valamit. Megszólítanak, kikívánkozik belőlük, hogy elmondjanak valamit az életükből. Ezek a személyes találkozások a legszebb pillanatok. Mert teljesen önkéntes, szívből jövő megnyilvánulások.

– Milyen lesz a Kaláka ötvenegyedik éve és a Gryllus testvérek 2020-a?

G. D.: Egy kis szusszanást beiktatunk mindenképpen. Kész a jubileumi lemez, s van már sok meghívásunk. Folytatjuk a Kányádi-estünket. Jómagam hetvenéves leszek áprilisban; a hatvanadik születésnapomra Samu fiam által meghangszerelt, A teljesség felé című, Weöres Sándor szövegére készült lemezemet újra elő fogom adni. De ez még a jövő zenéje, a szó szoros értelmében.

G. V.: Továbbgördülnek az idei dolgaink, de soha nem lehet tudni, hogy Daninak mi jut eszébe éppen. Azt hiszem, most ő is pihen, és kicsit lazább lesz a tempó.

G. D.: Van már pár ötletcsíra – ígérem: ha a megvalósuláshoz értünk, hírt adunk róluk. 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 41–42. számában jelent meg 2019. október 20-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.