Evangélikus zarándokút? Nincs itt valami félreértés? Az evangélikus hitélettől valóban kevés dolog áll olyan távol, mint éppen az érdemszerzéssel összekapcsolt zarándoklat. A lutheri reformáció teológiai profiltisztítása a Jézus Krisztusban kapott megváltást helyezte hitünk centrumába, amiből az is következett, hogy az üdvösség kizárólag Isten szeretetéből lehet a miénk. Az emberi érdemszerző jó cselekedet emiatt vált okafogyottá a reformált közösségekben. Természetesen nem arról van szó, hogy minket, evangélikusokat kevésbé érdekelnének a hitünk szempontjából fontos történelmi helyszínek, szívesen fel is keressük őket, de nem gondoljuk, hogy ezzel Isten előtt üdvösségre jogosító érdemeket szereznénk.

A spanyolországi Szent Jakab-út nem csak római katolikusok között népszerű, végigjárta már sok magyar evangélikus hittestvérünk és több lelkészünk is, akik arról számoltak be, hogy nemcsak nagy élmény, de a lelki életük számára is építő volt.

Kevésbé ismert, de jó tudni, hogy ma már vannak evangélikus zarándokutak is. Ausztriában ilyen a Weg des Buches (Könyvek útja) fantázianévvel jelzett útvonal. A reformáció korába, a Bibliákat csempésző névtelen hősök nyomába hívja az érdeklődőket. Azt az időt igyekszik közel hozni, amikor az emberek rácsodálkoztak az anyanyelvükön megjelent Szentírásra, Isten élő és ható igéjére és annak életeket formáló erejére. Akkoriban sokan az életük kockáztatásával, a köpenyük alá rejtve vitték a tiltott könyveket, a Bibliát és a reformátori iratokat úttalan utakon, hegyeken és völgyeken át. Az út Bajorországtól egészen a szlovén határig vezet az Alpok festői magaslatain keresztül, de sokkal több egy gyönyörű turistaútnál, hiszen arra a lelki kincsre irányítja a figyelmet, amelyet a Szentírás nyomán eleink felfedeztek, és amely számunkra is elérhető.

A mi kerületünk is őriz egy különleges örökséget. Az úgynevezett artikuláris időkben az akkori államhatalom olyan feltételeket teremtett őseink számára, amelyeknek a következményét „kényszerzarándoklatnak” is nevezhetjük. A gyászévtizedben (1671–1681) a protestáns vallásgyakorlatot teljesen ellehetetlenítették, hiszen a patrónusokat áttérítették, a templomokat elvették, a lelkészeket eltiltották hivatásuktól, a híveket pedig megfélemlítették, úgy tűnt, hogy mindennek vége. Eleink azonban ebbe nem törődtek bele. Küzdöttek és harcoltak, ami végül eredményre vezetett. Az 1681-es soproni országgyűlésnek foglalkoznia kellett a protestánsok jogos panaszával. A vallási szabályozásban egy kis szelepet nyitva próbálták elkerülni a társadalmi robbanást.

Az evangélikusoknak vármegyénként két kijelölt helyen engedélyezték, hogy hitük szerinti istentiszteletet tartsanak. A mai Magyarországon ez két nyugat-magyarországi vármegyét érintett: a Vas vármegyei Nemescsót és Nemesdömölköt, valamint a Sopron vármegyei Nemeskért és Vadosfát jelölték ki erre a célra. Erre a néhány, artikulárisnak nevezett helyre kellett elzarándokolniuk azoknak, akik anyanyelvükön és hitük szerinti istentiszteleten kívánták dicsérni az Istent. „Vasárnaponként feketéllett az út a templomba igyekvő emberektől” – jegyezte fel valaki, mert hosszú, tömött sorokban jöttek gyalog és lovas kocsikkal.

Bár az egykori hatalmi cinizmus azzal számolt, hogy elhal majd a lelkesedés, és idővel elfogynak, akik útra kelnek a nagy távolságra lévő evangélikus templomokba, de tévedett. Kereken száz éven keresztül, a türelmi rendeletig (1781) tartott ez az idő. Hűségesen mentek az emberek több tíz, néha száz kilométer távolságból!

„Kényszerzarándoklatnak” neveztem az artikuláris kor templomba járását, pedig meggyőződésem, hogy őket nem a kényszer vitte. Ha nem lett volna számukra fontos, akkor nem indult volna el senki. Ők azonban Isten igéjéből, a közösség megéléséből erőt és áldást merítettek.

Erre az időre emlékezünk majd szeptember 29-én. Különböző helyekről és irányokból indulunk gyalog és lovas kocsikkal Nemeskérre, ahol gazdag program vár ránk. A régi időket nemcsak azért érdemes felidézni, hogy megértsük eleinket, és tisztelegjünk hűségük előtt, hanem hogy mi is rátaláljunk az Istennél elrejtett örök kincsekre. 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 23–24. számában jelent meg 2019. június 16-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.