Fekszem a sátorban. Imádkozom, gondolkodom, összegzek, tervezek. Szívem hálával és örömmel van tele mindazért, amivel Isten az elmúlt napokban megajándékozott engem és ifiseimet. S betölt a várakozás: vajon milyen csodákat tartogat az otthoniak számára az Úr, amelyekhez a mi megújult szívünket is fel fogja használni?

Remélem, lassan álomba is merülök. Jó lenne, hiszen holnap hosszú út áll előttünk. Beszűrődnek kintről zajok, fények. A mobilvécé ajtajának jellegzetes csapódása. A zuhanyzóba igyekvők botorkálása. Egy zseblámpa fénye. Fojtott nevetés. Szuszogás. Pár perc múlva éjfél.

„Ne legyen más Istened. Ne vedd hiába Istened nevét. Szenteld meg az ünnepnapot. Tiszteld atyádat és anyádat. Ne ölj. Ne paráználkodjál. Ne lopj. Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot. Ne kívánd felebarátod házát. Ne kívánd felebarátod házastársát vagy bármiféle tulajdonát.” Kristálytisztán hangzik a Tízparancsolat a büki éjszakában. Nem túl hangosan, az éjszaka csendjében mégis jól hallhatóan.

Egy közeli sátorban két fiatal beszélget. A másnapi úrvacsorára készülnek. A gyónó imádságot is felolvassák. Azért gondolom, hogy olvassák – talán telefonról –, mert az egyik résznél véletlenül máshol folytatja a lány a mondatot, úgyhogy újrakezdi, és másodszor már helyesen mondja végig.

Aztán beszélgetnek arról, hogy fontos a gyónás. Meg arról is, hogy különbség van az egyházi gyakorlatok között. A fiú katolikus, idézi az ő liturgiájukat. S hozzáteszi: „Emlékszem a nagymama hangjára is, ahogy ezeket mondta: »Gyónom a mindenható Istennek és nektek, testvéreim, hogy sokszor és sokat vétkeztem, gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással: én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem…«” A lánynak nem szimpatikus a kötelező magángyónás, a fiú azonban amellett érvel, hogy jó az, mert komolyabban lehet venni a bűnökkel való szembenézést.

Lelkészként gyakran olvasom fel a Tízparancsolatot, és vezetem a gyülekezeti gyónást. Ritkábban veszek részt benne egyszerűen csak gyülekezeti tagként. Most ez a két fiatal, aki a sötétben felkészül az úrvacsorára, akaratlanul nekem is segít.

Mielőtt álomba merülök, újra eszembe jut, amit már annyiszor megfogalmaztam az idei Szélrózsán: nagyon áldott alkalom volt! Talán azért, mert a mély, biblikus lelkület minden programot áthatott – áhítatokat és kiscsoportokat egyaránt. Sokszor hallottam itt, ahogyan az igehirdető mondja a nagy tömegnek, vagy éppen a vezető a körülötte ülő néhány fiatalnak – s nem hiszem, hogy ez parancsba volt adva a segítőknek, sokkal inkább úgy vélem, Isten helyezte a szolgálók szívére –: „Ha az, amit itt átéltek, csupán élmény és szórakozás, az egy idő után emlékké silányul majd. Ennél fontosabb, hogy meghalljátok és felismerjétek, mit akar Isten mondani nektek, és hogy közelebb kerüljetek az Úrhoz.”

Biztos vagyok benne, hogy ez most nagyon sok résztvevőnek sikerült.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 31–32. számában jelent meg 2018. augusztus 12-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.