Annak ellenére, hogy a két pénteki alkalmon személyesen nem lehettem ott, az Úr így is egésszé tette számomra ezt a hétvégét, ami nekem a szombat reggeli imaközösséggel kezdődött.
Mielőtt a szolgálatok üzenetére rátérnék, két fontos dolgot emelnék ki, amik egyenként is igen megerősítőek voltak.
Az egyik fontos dolog a résztvevő testvérek szomjúsága, vágya az Ige iránt, amit nem fojtottak el, továbbá a bátorságuk, amit elkértek Istentől és az, hogy a valós, illetve vélt félelemkeltő körülmények ellenére ilyen nagy számban eljöttek ide. Szeretném kiemelni, hogy a pánik és az irrealitások nem tudtak beférkőzni közénk, a szolgálók világos igehirdetései ráirányították a figyelmünket, hogy „nem a meghátrálás emberei vagyunk”, emellett minden józan intézkedés be volt tartva. Felemelő volt az összhang Jézus és a „tanítványai” között.
A hétvége szolgálói Tóth Eszter testvérünk, valamint Ittzés Isván és Bozorády Zoltán lelkésztestvérek és a kiscsoportos beszélgetések vezetői voltak.
A fórumbeszélgetések igei üzenete a következő volt: Az Úr a Mt 24,10-ből és a Mt 24,13-ból szólt hozzánk: „Vigyázz és bízzál!” Amit kiemelnék, hogy a testvérek és az egymás iránti szeretet mértéke egyenesen arányos az Úr szeretetének bennünk élő mértékével. Aki bűnökben él, nem harcol, hanem önsajnáló, az elindult a hit elvesztésének lejtőjén. Ne engedjük meg ezt a luxust magunknak! Amíg Isten Igéjét nem vonatkoztatjuk magunkra, nem is tudunk mit kezdeni vele, néma marad a számunkra! Így zárjuk el magunk elől egyszerre az engedelmesség és a szolgálat útját. Az Úr Jézus, akár a mágnes a vasreszeléket, Magához vonzza, aki az Övé. Legyen ez a bizalmunk egyik alappillére és közben ne felejtsünk el: „figyelni, vigyázni és megmaradni…”
A szombat délelőtti üzenet Jel 2,12-17 alapján hirdettetett. Bozorády Zoltán nyomatékosan figyelmeztetett: a szívünk vágya legyen az, hogy szentek legyünk! A szentté léttel pedig nem más, mint az engedelmesség útja, ami egyáltalán nem mindig a vágyunk… Erősödjünk meg, hogy szentté lehessünk, napról-napra! A lehetőség a kegyelem megismerésére minden embernek adatott felülről. Mi, akik megkaphattuk a kegyelmet, éljünk naponta annak hatalmas erejével!
Az ezt követő kiscsoportos beszélgetés központi kérdése Antal Katalin testvérünk részéről ez volt: „Mit jelent a keresztre tekinteni?”. A személyes bizonyságtételeken keresztül világossá vált, hogy ez nem egy elvont fogalom, hanem az életet jelenti számunkra és az Úr munkájának folyamatos megnyilvánulásaiból áll az életünk.
Az esti alkalmak, valamint az úrvacsorai istentisztelet igéi: Jel 2,1-7, Jel 3,7-13 és a Jel 3,14-22 voltak és Ittzés István hirdette az igét.
Krisztus győztes és hatalmas Úr és ennek nem a világban kell megvalósulnia, hanem a hívők között: bennem és benned! Az Úr mindig a mindenkori az egyházhoz beszél, szava mindig személyes és neked szól. Nem tartozunk a sátánnak, az Úr Jézus sem, de te sem! Ne legyünk vakmerőek a Szenttel szemben, hogy számunkra a kegyelme és ne csak az igazsága maradjon meg, mert az maga az ítélet! Szentül és igazán kell a bűnökről beszélni, hogy ne járjunk úgy, hogy Isten ítélete beteljesül, mert azt látja: „itt nincs semmi!”. Ennek ellenére van szava az Istennek! Ez hatalmas dolog, mert ha elhallgat, az a vég.
Az úrvacsorai istentiszteletet megelőző „morzsaszedés” számomra legszemléletesebben a saját igémen keresztül vált kézzelfoghatóvá: „Mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben!”. Ez mutatkozott meg a bizonyságtételekben. Az Úr most is személyes mondanivalóval „osztotta” az igéket, megtapasztalható módon. Az úrvacsora „szép rendben”, az Ő jelenlétében zajlott.
A hétvége hanganyaga megtalálható az ekealapitvany.hu/hangtar.php oldalon.