Felszentelték a kaposvári evangélikus templom orgonáját

Felszentelték a kaposvári evangélikus templom orgonáját

Share this content.

Forrás: kaposvarmost.hu
Kaposvár – A közelmúltban adományozta egy svájci gyülekezet a különleges sípos orgonát a kaposvári evangélikus gyülekezetnek. A hangszert 2019. január 27-én, vasárnap szentelték fel.

A kaposvári evangélikus gyülekezet éppen temploma fennállásának a 90. évfordulójára készült, amikor egy visszautasíthatatlan felajánlást kaptak egy svájci gyülekezettől. Lévén, hogy a kaposvári evangélikusoknak nem volt lehetőségük a 90 év alatt orgonát építeni, ezért kitörő örömmel fogadták a felajánlott orgonát.

„A csodás hangszerben több mint 1000 síp található, vannak benne egészen pici, tíz centiméteres sípok, de vannak több méter magasak is. Amikor Albert Miklós győri orgonaépítő felépítette a Svájcban 50 évig szolgáló hangszert kiderült, hogy az Isten is ebbe a templomba tervezte, hiszen teljesen bepasszol az épület stílusába, és a gyülekezeti élet magasztosabbá tétele mellett orgonakoncerteket is meg lehet általa valósítani” - tájékoztatott Pongrácz Máté evangélikus lelkész.

A síporgona nemcsak a gyülekezet, hanem Kaposvár számára is nagy lehetőség, hiszen egyedülálló hangzásának köszönhetően emeli a város kulturális életének színvonalát, hiszen nem az orgonák között átlagosnak mondható romantikus hatást nyújtja, hanem egy nagyon csillogó barokk stílust képvisel. Ennek köszönhetően a gyülekezeti énekkíséret mellett egy különleges koncertélményt ad a templomba betérőknek.

A vasárnapi ünnepi istentiszteletet a Vikár Béla Vegyeskar és az evangélikus énekkar tette magasztosabbá előadásával, az orgonát pedig megszólaltatta Hricó Iván, a gyülekezet kántora, és Kardos Kálmán, akit a közelmúltban Pro Urbe-díjjal tüntettek ki. 

A hangszerek királynőjét Szemerei János püspök szentelte fel. Ő korábban Kaposváron szolgált evangélikus lelkészként.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Szita Károly, Kaposvár polgármestere és Varga László római katolikus megyés püspök. Dr. Hajnal Éva, a Kaposvári Törvényszék elnöke a gyülekezet egyik presbitere az istentiszteletet követő ünnepi közgyűlésen történelmi áttekintéssel emlékezett a 90 éves templom múltjára, felidézte, hogy a Somssich, a Széchenyi és a Berzsenyi családok, valamint a cukorgyár munkásai támogatásával épült meg csaknem egy évszázada a gyülekezet temploma, de sajnos az elmúlt évtizedek alatt orgonára nem futotta.

A cikk a továbbiakban itt folytatódik.

 

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!