Feltámadás (Risen) – filmajánló

Feltámadás (Risen) – filmajánló

Share this content.

Szöveg: Szeverényi János
Rizikós vállalkozás bibliai tárgyú filmet készíteni. Alig láttam eddig olyat, amelyen ne lenne valamilyen jó szándékú kegyes máz. Ritkán találkozik a hit a profizmussal a mai amerikai filmkészítésben. Az evangéliumi hátterű filmgyártás szeretne evangelizálni, misszionálni, prédikálni. Hívő, belső körökben lehetnek ezek az alkotások hatásosak, de a „távoliakat” nemhogy vonzaná, inkább taszítja.

A Kevin Reynolds által rendezett és idén tavasszal bemutatott film más. Életszerű, életszagú, hiteles, őszinte és egyben biblikus, és ez hatásának titka.

A film főszereplője Clavius hadvezér (Joseph Fiennes nagyszerűen alakítja), akit Pilátus azzal bíz meg hogy Jézus halálát és temetését felügyelje, különös tekintettel a feltámadásra utaló ígéreteire. A feltámadásban természetesen nem hitt Pilátus és Clavius sem, de a tanítványokról feltételezik, hogy elrejtik a holttestet és elhíresztelik Jézus feltámadását. A globalista hatalom minden eszközt bevet nyomozás közben, hogy megtalálja a holttestet, de idővel a katonatiszt számára is bizonyossá lesz a feltámadás ténye és ereje. A film hatása profizmusában van: szövegkönyv, rendezés, alakítások, és abban, hogy hitelesen ábrázolja a Krisztussal szemben álló ember hitre jutását.

Címkék: Riesen - Joseph Fiennes - ajánló -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!