A Terasz lakótelep és a Forrás utca közötti történelmi evangélikus temető kezelését a Kassai Közterület-fenntartó Vállalat (SMsZ) veszi át. Jaroslav Polaček, Kassa főpolgármesterének kezdeményezésére a következő hónapokban teljesen átalakítják a területet.
„Azt szeretnénk, ha Kassa a lehető legzöldebb lenne. Nemcsak az adminisztratív feladatokkal akarunk foglalkozni, hanem azokkal is, amelyeket évek óta elhanyagolt a város vezetése. Az egész temetőt kitisztítjuk, lekaszáljuk, ezután egy rekreációs zónát alakítunk ki benne. Az átalakított terület minden egyéb mellett egy afféle bekötő folyosóként fog szolgálni a lakótelep és a belváros közöttˮ – jelentette ki a helyszínen a főpolgármester. A több mint 11 ezer négyzetméternyi belterületű temető átalakítása nem új keletű dolog, a város már 2015-ben foglalkozott a témával. A temetőt akkoriban a város jelentős szegmensei közé sorolták be, a tárgyalások eredménye pedig a temető egy úgynevezett emlékparkká való átalakítása volt.