Jana Fördös evangélikus lelkésznő a TASR-nek elmondta, hogy a projekt költségvetése körülbelül 27 240 euró volt, de végül 25 877 euróra pályáztak. Ennél kevesebb támogatást kaptak, így a teljes költségvetés és a támogatás összege közötti különbséget maguknak kell kifizetniük. „A templom nagyon rossz állapotban van. Nedvesedik a talaj és a templom falai is, ezenkívül penészesek a falak, és több helyen meg vannak repedve. További pályázatokat akarunk beadni, mert azt szeretnénk, ha az egész templom helyreállítását befejezhetnénk” – tette hozzá a lelkésznő.
A somorjai templom az egyetlen evangélikus gyülekezet a Dunaszerdahelyi és Galántai járás további nyolc római katolikus plébániája mellett, amely támogatást kapott. Konkrétan a csallóközcsütörtöki, szentmihályfai, somorjai, bacsfai, gellei, diószegi, jókai és alsószerdahelyi plébániákról van szó.
A templom klasszicista stílusban épült. Az alapjait 1784-ben rakták le. 1877-ben sekrestyét építettek hozzá. A templom egyik nagy felújítása 1932 és 1934 között zajlott. Ennek során az ablakok fakereteit vasra cserélték. A templom megépítésének kétszázadik évfordulóján javításokat végeztek a templom külsején. 1993-ban felújították az orgonát és az épület tetőszerkezetét is.
Az elmúlt három évben – saját forrásokból – elvégezték a tetőszerkezet teljes felújítását, mely 53 000 euróba került. Ezenkívül a falak szigetelését is megoldották 16 000 euróért.