Evangélikus presbiterek érkeztek december 2-án a Tornalja melletti Lőkösházára, hogy imádkozzanak a magyar gyülekezetekért, megmaradásért, megújulásért, reformációért. A magyar közösségek a szlovákiai evangélikus egyház részei. Magyarul beszélő lelkész alig van. Néhányan rendszeresen átjárnak az anyaországi egyházból segíteni. A jövő szempontjából a helyzet kilátástalan. „Mint oldott kéve, széthull nemzetünk” – idézte egy presbiter a valamikor Felvidéken lelkipásztorkodó Tompa Mihály költőt. Isten az elmúlt években mégis támasztott „kövekből fiakat” és leányokat magának. 

A hideg adventi délutánon negyvenen jöttek el, hogy keressék Isten akaratát, vezetését. Lóczy Tibor missziós munkatárs vezette az éneklést és kezdte mély, őszinte imával, hálaadással a találkozót. Badin Ádám előadóművész – volt rozsnyói presbiter – Reményik verseket (Ahogy lehet, Templom és iskola) mondott és az 51. és 46. zsoltárt olvasta fel. 

Isten igéje szólt hozzánk: „Nem tudjuk, mit tegyünk, csak rád tekintünk” (2Krón 20, 1-30.)

Ferenczy Erzsébet lelkész beszélt Egyed Aladár valamikori felvidéki evangélikus lelkész hitvalló életéről, melynek hatása még mindig érzékelhető. Solárik Vilmos és Rusznyák Dezső lelkészek is Istenbe vetett bizalommal szóltak a jelenlévőkhöz. Bálintné Varsányi Vilma lelkész vezette az imaközösséget. 

A falu kultúrháza templommá változott. Isten szeretete, jósága körülvett minket. „Isten mégis nagyobb a szívünknél.” (1Jn 3,20)