Az Anyaházban élő diakonissza-testvérek legidősebbje, a századik (!) esztendejébe lépett Endreffy Mária is jelen volt az ünnepségen, valamint azok a diakonissza-testvérek, akiknek egészségi állapota megengedte, hogy lejöjjenek az ebédlőbe. A többieket az igazgató-lelkész egyenként kereste fel szobáikban, s az egyesület, valamint a bajor testvérek ajándékait így adta át nekik. Itt kell megjegyeznünk, hogy Görög Hajnalka diakonissza-főnökasszony „igazoltan hiányzott” ezen a napon: komoly műtét után lábadozik, nem hagyhatta még el otthonát, így az igazgató-lelkész úron, illetve férjén, Görög Zoltán lelkészen és édesanyján keresztül küldte el jókívánságait. Mielőbbi felépüléséért a testvérek és a „Fébé-család” rendszeresen imádkozik. 

Az idén is körülülte a terített asztalt a közösség, köztük a Fébé Egyesület korábbi lelkészei: Madocsai Miklós, Zászkaliczky Pál, Herzog Csaba lelkészek, és először Sztojanovits András, a Sarepta igazgató-lelkésze áhítatát hallgatva gondolkodtunk együtt azon: mi is az igazi ünnep? Amit nem mi, emberek „csinálunk”, hanem amit Isten ad, Ő hoz el hozzánk. Nem a mi erőfeszítéseink, erőlködéseink teremtik a karácsonyt. Az ünnep „készítésébe” mi már sokszor belefáradunk, vagy éppen félve várjuk a szentestét, hiszen magányosak vagyunk. Isten azonban elhozza hozzánk a szent ünnep lényegét: a Megváltó érkezésének mindenki örvendezhet, akármilyen körülmények között köszönt rá az a nap - például munkában, szolgálatban -, nem csak a díszbe öltözött, gazdag asztalokhoz jön el Jézus. Éppen ez az ünnep lényege: Isten emberré lett, és közénk jött, a legkisebbek és a legszegényebbek, a legmagányosabbak és a legelveszettebbek éjszakájában is fénylik az a csillag, amely Jézus Krisztus születését adja hírül. Hozzánk is eljön az ünnep, ha a szívünket, a lelkünket készítjük elő: Isten megajándékoz minket, minden elképzelhető, földi szépségnél gazdagabb és értékesebb kinccsel, egyszülött Fiával.